Képviselőházi irományok, 1875. VII. kötet • 256-286. sz.

Irományszámok - 1875-286. A magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről. Második rész indokai.

286. szám. 353 esküszik, sőt a ki valamely kötelezettség teljesítését eskü alatt igéri, s e kötelezettségének nem felel meg: az megtagadja isten azon tulajdonságát, hogy az igazságtalanságot megbosszulja. Ez volt a Oanonjog felfogása, mely átment a criminálisták müveibe, s az állami büntetőtörvénykönyvbe is. Az eredeti felfogás szigora — különösen az igér'ó esküt illetőleg, több irányban módosult, s egy bámulatos casuistioa terjesztette ki fölötte ép oly tekervényes, mint finom szálait: ugy hogy az eredeti eszméből csak is annyi maradt fenn, a mennyit a hatalom saját czóljaira szükségesnek tartott. A legújabb időkben a hamis eskü is saecularizáltatott, s a peccatum és delictum közötti különbségeknek, valamint e különbségek következményeinek felismerése és érvényre jutása után: a kérdéses cselekmény criminalisticai jellege épen azon okoknál fogva nem származtathatik többé „Isten nevének megsértéséből", vagy „Isten tulajdonságainak megtagadásából", mely okok egyátalán irányadók voltak, a vallást ós annak igazságait sértő valamennyi cselekvésnek, a világi biróság fórumától való elvonására nézve. Ezen átalakulás bekövetkeztével, a hamis tanuzás, valamint a hamis eskü is, majd a közhitel, majd a közerkölcsiség elleni bűntetteknek tekintettek; majd pedig az állam igazságügye elleni támadásban keresetetik azok criminalisticai jellege. A német jogászok legnagyobb része a két előbbi felfogás közt oszlik meg: sőt többen — s ezek közt Bemer és Schvarze is — a kérdéses cselekmények criminalisticai természetének megfejtésénél, legalább subsidiarie, a vallási szempontra is hivatkoznak. A jelen törvényjavaslat szerkesztésénél, a hamis tanuzás,- és a hamis eskü büntetőjogi természetének megítélésében, a tanuzásnak ós az eskünek a polgári jogintézmények szerinti természete vétetett alapul; és minthogy mindkettőnek jelentősége abban van, hogy a hatóságok és bíróságok előtt fennforgó ügyekben bizonyítékot képeznek: ebből azon következtetés vonatott, hogy az, a ki a hatóság vagy biróság eljárásának tárgyát képező ügyben mint tanú, hamis tanúságot tesz, vagy mint fél hamisan esküszik: azon garantiákat hamisítja meg, melyekkel az állam törvényei az igazságot biztosítják. Az ítélet és határozat nem juttathatja érvényre a materialis jogot, ha azon tényleges viszonyokra nézve, melyektől a jog megállapítása függ; hamis tanuk, és hamis esküvők tévedésbe ejtik a birót. Az igazságnak, a jognak kell elbuknia: ha bűnös merényletek, hamisított vagy költött színekben tüntetik elő a tényeket, melyek a való felismerésének ós igy a legtöbb esetben maga a jog megállapithatásának alapját képezik; ha tehát a hamis tanú és a hamis esküvő azon helyzetbe hozzák az államot: hogy a hazugságot valódi ténynek kénytelen kimondani, s ő — az igazságnak, a jognak megvalósítója és érvényesítője: a valótlant a jogtalanságot kénytelen érvényre és hatályra juttatni. Ezen tulajdonsága a hamis tanuzásnak ós a hamis eskünek, volt elhatározó a törvényjavaslat készítésénél, s ez által jelöltetett meg a kérdéses cselekményeknek helye a tervezet rendszerében. Következetes folyományát képezi ezen felfogásnak: a 214. §-ban foglalt intézkedés, mely egyébként nem lenne indokolható, sőt elvtelensóget tartalmazna. Az állam igazságügye elleni bűntetteknek tekintetvén a hamis tanuzás és a hamis eskü: ezekkel — közös szempont alá volt foglalandó a hamis vád, s a mi ennek csupán — külön formája: a hamis bűnjelek előállítása is. E beosztás találkozik már a régi criminálisták rendszerével, s hazánkban Bodő — a régi német tudósok nyomán a „falsum in genere" külön fajai közt, az igazságügyi hamisításokat — De falso judice Procuratore, Testibus, Delatoribus — külön csoportba foglalta össze. A% olaszországi legújabb büntetőtörvénykönyv tervezete, e tekintetben is — a legélesebb következetességgel állapítja meg rendszerét, s „az igazságszolgáltatás elleni reatumokról" szóló Hatodik czimben — Dei reati contre l'amministrazione della giustizia hét külön fejezet alatt intézKÉPVH. IROMÁNY. 1875-78. VII. 45