Képviselőházi irományok, 1875. VI. kötet • 200-255. sz.

Irományszámok - 1875-206. Törvényjavaslat a közegészségügy rendezéséről

44 206. szám. dörzseit díjtalanul maguk is kiszolgáltathatják a betegeknek. Ez esetben a gyógyszer nevét és higitási fokát a gyógyszert tartalmazó üvegre, edényre vagy papirra feljegyezni tartoznak. 127. §. Hitelezni a gyógyszerész csak sürgős ^eszély esetében köteles, melynek igazolása a ren­delő orvos által történik. A gyógyszerészek által szabályszerűen vezetett és kellőleg bélyegzett üzleti könyvek, a többi kereskedelmi könyvekhez hasonló bizonyitási erővel birnak. 128. §. A gyógyszertárak gyógyszerészi szakértők által állami engedély folytán felállított közegósz­ségi intézetek, s mint ilyenek, az iparüzletek sorába nem tartoznak ; mihez képest a gyógyszerészek az iparkamrai illetékek fizetésére nem köteleztethetnek. 129. §. Gyógyszertárt csak az kezelhet, ki az ország területén érvényes gyógyszerész-tudori vagy gyógyszerész-mesteri oklevéllel van felruházva. Az oklevelek érvényessége a 43., 44. és 45. §§-ban foglalt határozványok szerint álla­pittatik meg. 130. §. A reáljogu gyógyszertárak, valamint eddig, ugy ezentúl is szabadon eladhatók, örökölhe­tők és hagyományozhatok: szóval magánjogi szerződések és a fennálló szabályoknak megfelelő át­ruházások tárgyaivá tehetők. 131. §. A gyógyszertár személyes üzleti joga a gyógyszertári jogositványnyal felruházottnak sze­mélyéhez van kötve. Ily jogositvány el nem adható s nem hagyományozható. Az átruházást azonban szintén csak személyes joggal a 129. §. figyelembevételével a bel­ügyminister engedélyezi. Az engedély csak a törvényes kellék hiánya vagy bebizonyított erkölcsi megbizhatlanság esetében tagadható meg. 132. §. A gyógyszerész elhunytával a személyes gyógyszerészeti jogositvány haszonélvezete az özvegyre száll. Ha az özvegy újból férjhez megy, vagy elhal, a jogositvány haszonélvezete a gyer­mekekre megy át, kiknek nagykorúságáig az árva- és gyámhatóság helybenhagyásával gyámjuk okleveles kezelőt tartani köteles. 133. §. Eeálgyógyszertári jog ezentúl nem adományozható. 134. $ Uj gyógyszertár felállítását a törvényhatóság meghallgatása után a belügyministér en­gedélyezi. Uj gyógyszertár felállításáért folyamodhatik: a) valamely község; b) okleveles gyógyszerész; — ez esetben az illető község véleménye meghallgatandó.

Next

/
Thumbnails
Contents