Képviselőházi irományok, 1875. V. kötet • 171-200. sz.
Irományszámok - 1875-200. A büntetőtörvényjavaslat indoklása
214 200. szám. A mint ez már fentebb kiemeltetett, mindenik állam fentartja magának a jogot, hogy alattvalóit, az általuk külföldön elkövetett büntettek miatt .büntetés alá vonhassa. Különbség csak e fentartott jog terjedelmére nézve létez; maga az elv mindenütt, Németországban ugy, mint Francziaországban, Ausztriában ugy, mint Angliában, sőt Amerikában is, mint a new-yorki b. t. k. j. 15. §-sza mutatja, elfogadottnak tekinthető. De ha elfogadtatik az elv, akkor a leghelyesebb, legkövetkezetesebb, az igazságot leginkább mogvalósitó alkalmazásának mutatkozik az, mely a 9-ik §-ban a hozzánk legközelebb álló országok példájára javaslatba hozatik. Ha büntettet vagy vétséget képez a cselekmény a hazai törvények szerint és büntettet vagy vétséget képez azon ország törvényei szerint is, a melynek területén elkövettetett, ez esetben alig képzelhető az igazsággal s az állam hivatásával összeegyeztethető ok, mely a tettesnek büntetlenül maradását indokolhatná. Az pedig nem szenved kétséget, hogy a 9-dik §-ban elfogadott elvvel ellenkező tételnek érvényesülése által igen sok esetben épen a törvény válnék a bűntett büntethetlenségónek biztositékává. Azon subtilitás, melynek eredménye az, hogy az egész polgárosult világ által gonosznak tartott cselekmény büntetlen maradjon, a közszellemre sem hat megnyugtatólag; nem erősiti az erkölcsi érzületet s nem emeli a polgári öntudatot sem, a melynek egyébiránt semmi összefüggése sincs a gonosztevők oltalmazásával. Mi indokolhatja — a merev territorialitás elméletén fölül — a bűntettes büntetlenségét? Az, hogy a tettes nem ismerte cselekményének bűnösségét? Ezen indok, a föltett esetben nem hozható fel. A mit a tettes hazájának és tartózkodási helyének törvényei egyaránt bűntettnek nyilvánítanak, az nem lett bűntetté a külföldi vagy a belföldi törvény különös rendelete által; azon cselekmény bűnösségét az erkölcsiség örök igazságú szabályai nyilatkoztatják ki, annak gonoszságát és tiltott voltát, minden kételyt kizárva, teljes felismerésre hozza az emberi lelkiismeret. Már a rómaiak ismerték a büntettek azon nemét, melyek bütettek voltak és azoknak ismertettek mindenütt, ahol rendezett állami szervezetben éltek az emberek; a büntettek ezen nemei, a „delicta juris gentium" megjelölés alatt foglaltak helyet a törvényekben. Mindenki tudja, hogy nem szabad gyilkolni, rabolni, lopni, hogy tiltva van másnak személyét, vagy vagyonát megsérteni. Magyarországban ép ugy mint máshol. Ma a civilisationak csaknem egyenlő színvonalán élnek az európai nemzetek, s a közönséges büntettek bűnösségére nézve csaknem egyenlő alapelvek, csaknem egyenlő megállapítások vannak érvényben mindenütt. Ma tehát még kevésbé lehet kétséges, hogy büntetendő cselekményt képez-e más személyének vagy vagyonának jogtalan megtámadása, mint a régi korban. De a helyes igazságügyi politika sem engedi meg a gonosztevők büntetlenségét; sőt saját államunk jogrendé, saját polgáraink szeméty- és vagyonbiztonsága is nyíltan ellenzi, hogy a honosaink által külföldön elkövetett büntettek tettesei, hazatértük által a büntetés alól fölmentessenek; mert, ha ma mi hagyjuk büntetlenül a büntettet, melyet honosunk külföldön elkövetett, holnap külföldi szomszédunk fogja büntetlenül hagyni az ő alattvalója által a mi területünkön elkövetett gonosz merényletet s a mely mérvben veszélyeztetik az itteni gonosztevők szomszédainak nyugalmát és biztonságát, azon mérvben fog a mi polgáraink nyugalma veszélyeztetni a szomszéd országban lakó gonosztevők által. Ha eltekintve ezen messzebb ágazó folyományoktól, csupán igazságügyi szempotból tekintetik a kérdés, e körvonalban is lehetetlen fel nem ismerni, hogy a hazajövő bűntettes részére biztosított büntetlenségben egy részről a vakmerőbb ravaszságnak nyuj tátik előny, mig másrészről a bűntettes indirecte ujabb bűntettre mintegy fölhivatik. Egy itteni honos lopást követ el a Lajtán tul valamely határvárosban, de tetten kapatik, s minthogy nem állott ellent, az ottani bíróság elé állíttatik és elítéltetvén büntette miatt bűnhődik. De föltéve az esetet, hogy a tolvaj ellenszegül üldözőjének s tudva azt, hogy büntetlenül marad, ha sikerül magát ennek hatalmából kiszabadítva hazájába menekülni ; vájjon nem ösztönöztetik-e a
