Képviselőházi irományok, 1875. V. kötet • 171-200. sz.

Irományszámok - 1875-200. A büntetőtörvényjavaslat indoklása

200. szám. 197 nek kiegészítését képezendik. Nem volna helyes tehát azon magyarázat, mely az idézett szavaknak a jövőre is kiterjedő, kizáró hatályt akarna tulajdonítani. Indokolást igényel a második bekezdésnek azon kitétele is: „elkövetése előtt megállapittatott." A büntetésnek előbb kell a törvény által megállapítva lennie, mielőtt a cselekmény elkövettetett: „Nulla poena sine lege." A szabadság illusorius, ha oly cselekmény miatt, mely elkövetése idején nem volt büntetendő, elkövetése után lehetne büntetni a tettest; vagy ha az elkövetése idején enyhe büntetés alá eső cselekmény elkövetője, az elkövetés után létrejött törvény által megállapított súlyosabb büntetéssel lenne büntethető. Mindkét esetben megsértetnék egy-egy jogelv; az elsőben az által, mert oly cselekmény, melyet az illető egyén jogosan tartott megengedettnek, melyet tehát, ha az büntetés alatt tiltva lett volna, valószínűleg nem követett volna el, bűnül számíttatnék be; a másodikban azért, mert a törvényszegés idején fennállott, s általa a törvényszegéssel elvállalt következmények helyett, más — súlyosabb következményeknek vettetnék alá, olyanoknak — melyekkel nem volt fenyegetve akkor, midőn szabadságában állott a tiltott cselekményt vagy elmellőzni vagy annak elkövetésével magát, az elkövetéskor fennálló törvény vagy gyakorlat által meghatározott büntetésnek kitenni. A 2-ik §. mindkét pontjában kifejezett eszme a lényeget illetőleg kimondatott már — az 1843-ik évi törvényjavaslat 1-ső ós 17-ik §§-ban; csakhogy a 17-ik §. szűkebb horderejű, mint a jelen törvényjavaslat 2-ik §-ának második bekezdése; a mi azonban az 1843-ban elfogadott büntetési rendszer irányzata szerint, a további szakaszokban kiegészíttetik. Három eltérést mindazonáltal szükséges különösen is kiemelni. Az 1843-ik évi törvényjavaslat 1-ső §-a igy szól: „Bármely cselekvés vagy mulasztás csak annyiban tekintethetik bűntettnek és vonathatik büntetés alá, a mennyiben az ellen büntetést rendel a, jelen törvény." A jelen törvényjavaslat 2-ik §-nak első bekezdése pedig ekkép hangzik: „Büntettet vagy vétséget csak azon cselekmény képez, melyet a jelen törvény annak nyilvánít," Az első eltérés abban van, hogy az előbbeni javaslatban használt ezen szó helyett: „tekintethetik" a jelen javaslat a határozottabb igét: „képez" alkalmazza. Ezen eltérés indoka az, mert az előbbeni szöveg nem zárja ki azon véleményt, hogy a törvény különös részében felsorolt bűntetteken kivül, vannak még oly cselekmények és mulasztások, melyek büntettet képeznek ugyan, azonban a törvény által nem tekintetnek annak és nem vonatnak büntetés alá; nem zárja ki továbbá azon értelmezést sem, hogy oly cselekmények vagy mulasztások, melyek lényegük és természetük szerint nem képeznek büntettet, a törvény által önkényileg annak tekintetnek és büntetés alá vonatnak. Ily értelmezésre nem adhat alkalmat a törvény, mert habár nem is sikerült még, a bűntettnek átalános és átható criterionját feltalálni; habár a különböző országok büntetőtörvénykönyveinek összehasonlitása azt mutatja, hogy e tekintetben a müveit nemzetek között is vannak némi eltérések; de ebből nem következik, hogy e téren teljes önkény uralkodhatnék. Azon büntettek száma, melyek csak bizonyos területen az ottani törvényhozó akarata által, tehát a cselekmény intrinsecus bűnösségére való tekintet nélkül állapittatnak annak: a művelt Európában ma már igen csekély, s folyton apadóban van. A „nemzeti büntettek" lassan-lassan eltűnnek, s a büntetőtörvénykönyveknek, az egyenlő erkölcsi rend s jogállapot megoltalmazására irányuló universalis jellege félreismerhetlen vonásokban érvényesiti magát. „Nem egyszerre élvezi Európa mindenik nemzete a haladás áldásait; de előbb vagy utóbb valamennyien hasznukra forditandják azt." Rossinak ezen állítása mindinkább valósággá válik; mert a rendkívül gyors és könnyű közlekedés idejében nagyon kirívó ellentétek nemzet és nemzet közt nem állhatnak fenn.