Képviselőházi irományok, 1875. V. kötet • 171-200. sz.
Irományszámok - 1875-200. A büntetőtörvényjavaslat indoklása
184 200. szám. Mig tehát az 1843-ik évi törvényjavaslat szerint életfogytig tartó rabság helyett néhány óráig tartó egyszerű fogságra Ítélhet a biró, addig a jelen törvényjavaslat az enyhitési jogot szükekb határok közé szorítja. A két javaslat közötti különbség két külön rendszernek felel meg, az 1843-dik évi a relatív határozatlan, a jelen törvényjavaslat pedig a relatív határozott büntetési rendszert követi. Kétségtelen, hogy az 1843-ik évi javaslat büntetési rendszere közelebb áll a nálunk kevés kivétellel gyakorlatban volt rendszerhez, mely szerint a biró, a halállal büntetendő cselekmények kivételével a többi büntetendő cselekményekre saját belátása szerint állapíthatta meg a büntetéseket, sőt az alkalmazandó büntetésnemek tekintetében sem volt a törvény által meghatározott büntetések által kötve. De kétségtelen az is, hogy a jelen törvényjavaslat rendszere inkább felel meg a büntetőtörvény feladatának s tüzetesebben különbözteti meg a két kört, melynek egyike a törvényhozót, másika pedig a törvényalkalmazót, a bírót illeti. A büntetés kiszabásánál a birónak engedett oly tág kör, a milyent az 1843-ik évi törvényjavaslat nyit, azon felfogásban találja alapját, hogy egy ós ugyanazon nemű bűntett, oly változatos alakban, oly nyomatékos enyhitő körülmények, s a büntetés megállapításánál figyelembe veendő oly különböző veszélyes viszonyok között fordulhat elő: hogy a törvényhozó nem lehet képes mindezen körülményekre és viszonyokra kiterjedő büntetési scálát előre megállapítani, s ha azt tenné, azon veszélynek volnak kitéve, hogy vagy a fölötte enyhe eseteket tartván szem előtt, a megállapított büntetési tételek elégtelenek vagy ellenkező esetben tulszigoruak lennének. A rendszer ezen alapeszméjétől nem lehet megtagadni az igazságos retributiora törekvést, mely föltételül ismeri, hogy a bűntettnek és bűntettesnek a concret esetben nyilvánuló individualitása szerint állapítandó meg a büntetés; ós épen ez okból nem meri azt az erre befolyással levő valamennyi viszonyt át nem tekinthető törvényhozóra bizni. Bizonyos határig igazságot tartalmaz ez eszme, de oly határtalanságban, mint azt az 1843-ik évi javaslat — eltérőleg a hatályban levő valamennyi büntetőtörvénykönyvtől, ellentétben a mindenütt túlsúlyra jutott büntetési elmélettől — elfogadja, nem tartható fenn. A félelem igen alapos, hogy, midőn e rendszer kiválólag az igazságra törekszik, épen ennek ellenkezőjét hozza létre, s hogy nemcsak nem valósitja meg a büntetőtörvénykönyv czélját, hanem önkényre, az objectiv szempontok elmosásával, a subjectiv tekintetek jogosulatlan érvényesítésére vezet, s ez által a büntetések szükséges szigorát, az ig izságot és czéhzerüséget meghiusítja, A minimum kizárása azt jelenti, hogy nincs oly büntetendő cselekmény, melynek objectiv ismérvei alapul szolgálhatnának azon cselekmény bünösségi fokozatának s igy bűnösségének habár csak megközelítő igazságos meghatározására; azt jelenti, hogy a büntetés meghatározásánál a subjectiv körülmények és viszonyok az egyedüliek, a melyekből a bünösségi fokozat helyes megitélhetése kövétkezhetik. Az atyagyilkosság, melyre életfogytig tartó rabságot határoz a törvény, az imént kiemelt eszme szerint, bizonyos körülmények között, néhány órai egyszerű fogsággal is eléggé büntethető. A törvényhozás nem használhatja fel az életfogytig tartó fegyház, és a 2—3 óráig tartó egyszerű elzárás között létező óriási hézagot azon vonal meghatározására, melyen tul az atyagyilkosság büntetésénél a biró «em mozoghat; s nem határozhatja meg, hogy ezen büntettet önmagában, objectiv minősége szerint mily súlyosnak tartja s mily befolyást enged a büntetés kimérésénél azon körülményeknek, melyek a tettest a bűntettre vezették ? A törvényhozás, mely igy jár el, csakis a ritka és rendkivüli eseteket tartja szem előtt, sőt ezek megítélésében is igen messze megy; az esetek túlnyomó nagy száma, melyekben a cselekmény bünösségi foka az enyhitő körülmények által vagy épen nem vagy csak kevéssé módosittatik, ezek a törvényhozó elhatározására nem gyakorolnak befolyást s nem vezetik őt arra, hogy a rendszeres esetekre rendszerinti büntetéseket állapítson meg; ámbár ez nemcsak nem zárja ki, hanem maga után következteti, hogy a rendkívüliek más büntetési mérték vagy fok alá foglaltassanak.
