Képviselőházi irományok, 1875. V. kötet • 171-200. sz.
Irományszámok - 1875-200. A büntetőtörvényjavaslat indoklása
174 200. szám. Érdekes s a szónok személyes tapasztalatainál fogva nyomatékos Wiggersnek e parlamentben tartott beszéde, mert ezen szónok politikai bűntett miatt hosszabb ideig magánelzárásban szenvedvén, előadása a közvetlen tapasztalás erejével birt. „A műveltebb személy — monda Wiggers — könnyebben elviseli a magán-fogságot, mert szellemi foglalatossága által a magányhoz van szokva, de ha nem engedtetik meg neki a szellemi foglalatosság, ha gépies munkára fegyelmi fenyíték által kényszeríttetik, mint kényszeríttetett például Kinkéi Gottfried, a német publicista és költő, ki ha kiszabadítása még jókor nem sikerül, a szellemi halál áldozata lesz; ha más oldalról az, a ki a kemény testi munkához van szokva, arra kárhoztatik, hogy a zárkában folyton ülve, izmos kezeivel szőjjön vagy fonjon: ez a legnagyobb kegyetlenkedés és természetellenes bánásmód". Tapasztalása szerint állítja Wiggers, hogy mindazok, a kiken a magánelzárás szigorúan foganatosittatik, nem igen sok idő múlva tébolyodottakká lesznek. Az ő zárkája átellenében ült egy fegyenoz, a ki gyilkosság miatt életfogytiglani s egy másik, a ki gyújtogatás miatt 10 évi fegyházi büntetésre ítéltetett. Mindkettő még legfölebb csak két évet tölthetett a zárkában s már is egészen tébolyodottak voltak. Az intézet igazgatósága elrendelte, hogy zárkáik ajtajai nappal nyitva tartassanak és csak a vas-rostélyos ajtóval legyenek elzárva, a melyen át kinézhetni, hogy embert lássanak, mert különben fejőkkel a falnak rohantak volna. Az egyik majd néma fájdalomnak adta magát s' rendszerint az ajtónál, fejével a rostólyhoz támaszkodva áldogált, majd ismét őrülósi rohamok szállották meg; a másik egész napon át a zsoltárból énekelgetett, egyformán mindig, napkeltétől naplementig kevés félbenszakitással. Egy harmadik egészen maga volt a legfelső emeleten külön zárva, mert igen nehezen lehetett vele elbánni. Halálra volt egykor Ítélve s már a vesztőhelyen állott, midőn kegyelmet nyert. A zárkában nappal vidáman énekelgetett s kitűnően fuvolázott; de közben-közben önmagát csúfolta ki, a mennyiben az úgynevezett hóhértánczot kezdte járni, dalaival tánczát kísérte; és midőn tánczával a vesztőhelyre ért, ekkor ismét megnyílt előtte a borzasztó valóság s ordított, mint az éhező vadállat. Wiggers a börtönfelügyelőktől is azt hallotta, hogy a hosszú időre elitéltek, beszállittatásuk után rövid idő alatt elmebetegségbe esnek. Wiggersnek nincsen bizalma a fegyházi igazgatóságok statistikai közleményeihez; mert mindenik börtönigazgató bizonyos előszeretettel viseltetik intézete iránt. Azután a magánfogság sem foganatosittathatik a legszigorúbb elkülönzés mellett sem akként, hogy a foglyok egymással egyátalában ne érintkezhetnének. A mint beesteledik, az egész épületen át folytonos kopogás hallatszik s a foglyok ugy közlekednek egymással, mintha táviratoznának. Még a legyezőalaku sétaudvarok falain át is társalognak egymással. A magánelzárás hosszú tartama ellen felhozott érvek ezen büntetésnek az emberre szükségszerüleg gyakorlott hatásából származván, átalánosak; s kisebb vagy nagyobb mérvben, rövidebb vagy hosszabb idő alatt, ugyanazon jelenségek mutatkoztak mindenütt, a hol e büntetési mód behozatott s fognak is mutatkozni, a hol ez jövőre behozatnék. Nem csoda tehát, ha Olaszországban ugyanazon okokkal látjuk megtámadva e rendszert, a melyek a német birodalomban, legalább részben, a tartam rövidítésével, a rendszer megváltoztatására vezettek. Az olasz büntetöt'örvénykönyv előkészítésével megbízott kir. bizottság börtönügyi osztálya ugyanis elvből mellőzte a büntetési idő egész tartamára kiterjedő magánfogságot; a bizottság másik osztálya azonban, 6 szavazattal 5 ellen, az ellenkező véleménynek adott túlsúlyt. Ezek folytán Pisanelli az összes bizottság elnöke s azelőtti igazságügyminister, a következő nagyfontosságú nyilatkozattal lepte meg a bizottságot, hogy „mindenki, a ki az ország büntető intézeteinek állapotát ismeri, kénytelen beismerni, hogy még az esetben is, ha az állam el volna határozva, az ezen czélra szükséges roppant nagy költségeket viselni, félszázad nem lenne elegendő idő a szükséges számú büntető intézetek felállítására". A bizottság távol volt tagjainak később adott szavazata s de Falco igazságügyministernek nyilatkozata folytán az előbbi határozat kisebbséggé változott s azzal ellenben határozattá lett, „hogy
