Képviselőházi irományok, 1875. V. kötet • 171-200. sz.

Irományszámok - 1875-200. A büntetőtörvényjavaslat indoklása

200. szám. 153 s ugyanazon törvény, két ellentétes elv — két ellenkező rendszernek egymást gyöngítő, egymást megtagadó gyűjteményévé válnék. <*' A felelősség kérdése •— fentartva az 1848 : XVIII. t. ez. 13. §-nak elvét, szintén nem teszi szükségessé a törvénykönyv kettéválasztását, mert ez egy speciális, és természete szerint inkább politikai, mint jogi dispositió. E dispositió fenmarad a mostani sajtótörvényben; tehát ott, azon helyen, a melyen most van; és minthogy az 1848: XVIII. t ez. 2—12. és 14 — 19. §§-on kivül, a többi rendelkezések is fentartandók : nincs ok, hogy egy, a büntetőtörvénykönyv keretébe nem foglalható, kivételes intézkedés miatt, a kizárólag ezen törvénybe tartozó intézkedések abból kiszakittassanak. A jelen törvényjavaslat fentartja az 1848 : XVIII. t. ez. 13. és 38. §§-it, vagyis, a fokozatos, az egymást kizáró felelősséget, fentartja a felbujtásnak a büntetőtörvényben meghatározott, valamennyi bűntettre és vétségre kiterjedő hatályát, s ezen elvek sértetlen hatályosítása mellett a bűntettekre ós vétségekre, valamint azok büntetésére nézve, egy egységes, az egyes cselekmények elkövetésének külön módjai által meg nem szakított egészet képez. A felosztás ós a beosztás. A törvényjavaslat a bűntettekről ós vétségekről rendelkezvén, a rendőri kihágások pedig külön törvényjavaslat tárgyaiul lévén fentartva, e szerint a hármas felosztás fogadtatott el. Minthogy ennek ellenében az 1843-diki javaslat csupán bűntetteket ós kihágásokat ismer, és igy a kettős felosztás rendszerén alapul, szükségesnek látszik azon okokat megjelölni, melyek a most követett rendszer elfogadására befolyással voltak. Alig van kérdés, mely világosabb bizonyítékot nyújtana arra nézve, hogy egy törvényhozás sem áldozza fel a gyakorlati czélszerüséget, a pusztán theoretikai következetességnek, mint épen a büntetőtörvónykönyv felosztásának kérdése. Különösen a németországi tudósok között sokan támadták meg a hármas felosztást, azt elvtelennek, ferdének ós tulszigorra vezetetőnek állítván. És mégis a tapasztalás azt igazolja, hogy az irányul szolgálható államok uj büntetőtörvénykönyvei s törvényjavaslatai, minden elméleti megtámadás, minden elvtelenségi vád daczára, a hármas rendszert voltak kénytelenek elfogadni. Az 1867. évi október hó 15-kén hatályba lépett belga törvénykönyv, a németországi büntetőtörvónykönyv, az olaszországi s az ausztriai törvényjavaslatok, mind a hármas rendszert fogadták el. Ez már magában is elég erős bizoyitéka a rendszer fölényének s gyakorlati czólszerüségónek; mert nem lehet megtagadni már magának azon egyetlen ténynek nagy fontosságát, mely Európa legkiválóbb nemzetei egyező felfogásában nyilvánul; s egyébként alig lehetne érteni, hogy ennyi nagy állam kitűnő jogászaival, jeles államfórfiaival, a kiknek elég képességük és alkalmuk is volt mind elméleti mind gyakorlati szempontból tüzetes figyelem tárgyává tenni a kérdést és annak horderejét, legújabb törvényhozási műveikben is, nem az annyira kiemelt kettős, hanem a sok oldalról megtámadott hármas felosztási rendszert állapította meg. A hármas felosztás az elvtelenség vádjával támadtatik meg. Az mondatik, hogy a bűntett ép ugy, mint a vétség egyik tényezője a szándék lévén: ezen közös eriterion, az ez alá eső cselekményeknek, két részre osztását nem engedi meg. Nincs jogosultsága a felosztásnak, mert hiányzik a vétség ismertető jellege. Ezen állitások — legalább theoretikailag — helyesek volnának, ha csakugyan a szándéli képezné mindazon cselekmények és mulasztások egyik elemét, melyek a büntet őtörvénykony-vekben bűntettekké és vétségekké minősíttetnek. Ámde itt van „a gondatlanságból" elkövetett cselekmények és mulasztások meglehetős száma is, és ezeket nem tartják a vétségek közül kizárandóknak a kettős felosztási rendszer szószólói; a két külön tényező elem fenmaradna tehát még az esetben is, habár mindkét nemű cselekmény egy generikus elnevezéssel jelölKÉPV. H. IB0MÁNY. 1870-78. V. 20