Képviselőházi irományok, 1875. II. kötet • 49-68. sz.

Irományszámok - 1875-57. Törvényjavaslat a magyar büntető törvénykönyvről

198 57, szám. ugy szintén azon fordító is, a ki valamely lényeges körülményre nézve szóval vagy Írásban hamis fordítást terjeszt a bíróság vagy hatóság elé. 208. §. . Az esküvel való megerősítéssel egyenlő hatálylyal bír: 1. a tanú vallomásának megerősítése, hivatkozással lelkiismeretére, azon esetekben, melyek­ben ily hivatkozásnak a letett esküvel egyenlő bizonyító erőt tulajdonit a törvény; 2. a szakértő vagy fordító nyilatkozatának megerősítése, hivatkozással hivatali, illetőleg átalános szakértői vagy fordítói esküjére; 3. a megjelölt személyek vallomásának, illetőleg nyilatkozatának megerősítése, hivatkozás­sal a fenforgó ügyben s ugyanazon minőségükben már előbb letett esküjökre. 209. §. A ki polgári ügyben, annak lényeges körülményét illetőleg, hamis fő-, pót-, becslő- vagy felfedező-esküt tesz: 5 évig terjedhető börtönnel s 4000 frt pénzbüntetéssel; a 206. §. esetében pedig 1 évig terjedhető fogházzal és 400 frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. 210. §. Bűnvádi ügy alatt értendő a közhivatalnokok elleni fegyelmi ügy is s az ebben hamisan tanúskodó: 1 évig terjedhető fogházzal büntetendő. Ha azonban a hamis tanuzás a fegyelmileg vádoltnak terhére követtetett el s ez hivatalától vagy állásától (ügyvéd, közjegyző) elmozdittatott: a hamis tanuzás büntetése 3 évig terjedhető fog­ház; ha pedig csekélyebb büntetéssel büntettetett: 2 évig terjedhető fogház leend. Az ezen szakaszban foglalt intézkedések a fegyveres érőhez tartozó személyeknek a becsü­letbíróság előtti ügyeikben a polgári bíróságnak alávetett személyek által elkövetett hamis tanuzás esetében is alkalmazandók. 211. §. A gondatlanságból elkövetett hamis tanuzás, szakértői nyilatkozat vagy fordítás: 1 évig terjedhető fogházzal büntetendő. < 212. §. • A ki mást bűnvádi ügyben hamis tanuzásra, vagy a 207. §-ban meghatározott valamely cselekményre reábirni törekszik: 3 évig terjedhető börtönnel, kihágási ügyben pedig 6 hónapig terjedhető fogházzal büntetendő. A ki pedig e cselekményt, polgári ügyre nézve követi el: 2 évig terjedhető fogházzal ós 1000 frtig terjedhető pénzbüntetéssel, a 206. §. esetében pedig: 6 hónapig terjedhető fogházzal és 400 frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. 213. §. Az ezen fejezetben meghatározott büntettek miatt, a főbüntetéssel hivatalvesztés is egy­bekötendő. 214. §. Nem büntettetik az ezen fejezetben meghatározott cselekmények miatt az: a) a ki a való megvallása által büntetendő cselekménynyel vádolta volna magát; b) a ki bűnvádi ügyben jogosítva volt a tanuzást vagy véleményadást megtagadni, ezen jogára azonban a bíróság által nem figyelmeztetett.

Next

/
Thumbnails
Contents