Képviselőházi irományok, 1875. II. kötet • 49-68. sz.
Irományszámok - 1875-56. Magyar váltó-törvényjavaslat
56. szám, iói váltórendszabálytól eltérnie nem lehet, a szóban levő intézkedést a szükséges öszhang végett átvennie kellett. 33. §-hoz. A köz. n. váltórendszabály emanatiója előtt nem csak a theoretieusok véleményei, hanem a positiv törvények intézkedései is igen szétágaztak a lejárat utáni forgatmánynak ugy természete, mint joghatálya iránt; némely törvényekben — ilyen többi közt a magyar is — az átruházás ,e neméről említés sem tétetik, másokban az egyenesen eltiltatik, másokban ismét esak addig volt megengedve, míg a váltó erejét elévülés folytán el nem vesztette; a franczia, amerikai és angol váltótörvény a lejárat utáni forgatást egyenesen engedménynek nyilvánítja; a porosz Landrecht megengedte ugyan az elévülésig a váltó forgatását a nélkül, hogy a lejárat beíolyását a forgatmányra közelebbről meghatározta volna. A porosz javaslat ennél határozottabb alapból indul ki, mert 16. §-ában világosan kijelenti, hogy a lejárat utáni hátirat köztörvényi engedménynek tekintendő ; ez intézkedés azonban a lipcsei tanácskozmányban főleg azért lett több oldalról megtámadva, mert lejárt és nem óvatolt váltók gyakran kerülnek forgalomba, melyekről már azért is szükséges intézkedni, mert a váltójogi erő az elévülésig a lejárat után is fennmarad. Á lejárat utáni forgatás megengedése által — feltéve, hogy a váltó óvatolva nem lett — az addig keletkezett jogviszonyokon változás nem történik, s csak azok helyeztetnek a váltószigor alá, kik a váltó helyzetét ismerve, léptek be a váltó-kapcsolatba. Ki lejárt és nem óvatolt váltót készpénz gyanánt fogad el, ezt azért teszi, mert az egyenes adósokban elegendő garantiát talál; nincs tehát semmi ok arra, hogy az ekként keletkezett viszonytól a váltói jelleg megvonassák. Miután azonban viszkereset óvás nélkül nem képzelhető — önként következik, miszerint a nem óvatolt és lejárat után forgatott váltó birtokosának, ha előzői ellen viszkeresettel élni kivan, azon körülményt, hogy a váltó sem lejáratkor, sem azóta kifizetve nem lett, óvással kell igazolnia. Ami az időt illeti, mely alatt az ily viszkeresetnek megir dittatni kell, e tekintetben alig lehet kétség aziránt, hogy a .viszkereset az elévülése időn belül bármikor meginditható, mert az elfogadónak, illetőleg a kibocsátónak, ki a kellő időbeni óvás elmulasztása mellett egyedül maradt obiigóban, ebbeli kötelezettségén, a lejárat utáni forgatás által nem történik változás. Egészen máskép áll a dolog oly esetben, midőn a váltó a fizetés hiánya miatt felvett óvás után ruháztatik át hátirattal. Az ily hátiratnak, eltekintve attól, hogy az a gyakorlatban ritkán fordul elő, váltójogi hatályt tulajdonítani azért nem lehetne, mert az óvatolás tényével a váltó forgalma befejezettnek tekintendő, a váltóból eredett jogok annál végződnek, ki azt óvatoltatta; ha tehát a fizetés hiánya miatt óvatolt váltó forgattatik, e forgatás csak azon állapotban történhetik, melyben az óvás a váltót a kötelezettségek tekintetében találta, vagyis miután az ily váltóból uj kötelezettségek nem keletkezhetnek, a forgatás is csak uj kötelezettségek megállapítása nélkül történhetik, a forgatmányos ily esetben nem lesz önálló váltóhitelező s a forgató nem lesz váltóadós. Ehhez járul még, hogy az ily váltó tekintetében, ha a lejárat utáni átruházásnak váltójogi hatály tulajdoníttatnék, ugyanazon tényre nézve kettős óvás kívántatnék, mi a váltóügylet fogalmával és lényegével homlokegyenest ellenkezik. 34. §-hoz. A váltó forgaími képességének emelésére általában véve nagy befolyással van ugyan az, ha annak átruházási módja lehetőleg megkönnyittetik, e mellett azonban szüksége arról is gondoskodni, hogy a váltóbirtokos, ki hátirat utján jut a papir tulajdonába, forgatmá^lyosi minőségét a 17*