Képviselőházi irományok, 1872. XXIV. kötet • 1021-1053. sz.
Irományszámok - 1872-1036. Törvényjavaslat a magyar északkeleti és nyiregyház-ungvári vasutak függő ügyeinek rendezéséről
126 1036. SZÁM. Ezen módosítások az érdekeltekkel közölteívén, az első nehézséget a nyiregyház-ungvári vasútra vonatkozó igények kimutatása képezte, miután a társulat ellen e vonal volt épitési vállalkozói részéről épen hasonló kárpótlási igények miatt perek tétettek folyamatba s igy ha a társulat emez igényeit a kormánytól annak rendje szerint specificalva követeli, pereinek végzetszerűen praejudicál vala, a mit annál inkább kellett megelőzni, miután ezen perekben a kormány is mint szavatos szerepelt. A társulat képviselői tehát egy — csakis bizonyos tételeket tartalmazó egyszerű kimutatást nyújtottak be, mely eme követelésekre vonatkozott, abból azonban legfeljebb 150.000 forintnyi névleges értékű kártalanítási igény volt megállapítható, minélfogva felhívattak, hogy vagy módot nyújtsanak a kormánynak igényeik alapos voltáról meggyőződhetni, vagy pedig oly egészségi ajánlatot terjeszszenek elő, mely a legfeljebb 150.000 frtra tehető kárpótláson alapuljon. Folyó évi január hó 25-én benyújtottak tehát egy ujabb a fővállalkozóval egyetértőleg megállapított nyilatkozatot, melyben a múlt évi deczember 5-iki ajánlat egyéb itt nem érintett pontjaínak fentartásával: 1-ször, a társulat s fővállalkozója kártalanítási igényei fejében együttvéve 5,500.000 forint névértékű 5°/ 0-kal aranyban kamatozó kötvények állami biztosítását; 2-szor, az eredetileg 12.000 —12.000 darabra tett papir-á(változtatást 15.000 darab részvény és 15.000 darab kötve,syre kiterjesztetni kérik; ellenben: 3-szor, az épitési fővállalkozó kötelezi magát a társulatnak a nyíregyház-ungvári vasút építésénél előállott hiány fedezésére 700.000 forintot készpénzben s megtérítési kötelezettség nélkül és 4-szer, 500.000 forintot kölcsön s ez utóbbi összeget olykép átsző lgá Itatni, hogy azt a társulat 6°/ 0 kamataival együtt 1884. év végéig vagy ha előbb jönne ki a garautiából —ezen időszak bekövetkeztével köteles lesz megtéríteni. A társulat nyíregyház-ungvári vasútja javára tehát ezen ajánlatban ismét 500.000 írt á%-al kamatozó tőke szerepelvén, abban történt a megegyezés, hogy a kormány néhány tisztviselőit küldenki ki, a társulat könyveinek s egyéb adatainak megvizsgálása végett, hogy ily módon a társulat igényeiről magának kellő meggyőződést szerezhessen. Ez megtörténvén s a kiküldött közegek constatálván azt, hogy a társulat a nyíregyházungvári vasúton teljesített több munkákért s egyébb czimeken jogi s méltányossági alapan 485.780 forintnyi névleges értékű' kárpótlást érdemel — az ügy ismét a ministertanács elhatározása elé terjesztetett s ott a tett utolsó ajánlat elfogadandónak találtatván, annak alapján egyrészt a volt péuzügyi és közm. és közlekedési ministerek s másrészt a társulat igazgatótanácsa közt 1875. évi február hó 18-án a szerződés megköttetett. A jelen ministerium ezen stádiumban találta ez ügyet — s megbírálván azt maga részéről is az államra nézve kedvezőnek s ennélfogva elfogadhatónak találta. Időközben f. évi ápril hó 15-én a társulat közgyűlése is megtartatott, mely a mondott szerződést egész terjedelmében szintén jóváhagyta; minélfogva most már csakis a törvényhozás határozatától függ érvényre emelése. Midőn tehát e czélból jelen törvényjavaslatunkat s azzal beczikkelyezni tervezett szerződést a tisztelt háznak előterjesztjük, meg kell jegyeznünk, hogy a kárpótlás adásának s a szerződésben érintett többi kedvezmények nyújtásának részletes indokait e helyt az államkincstár érdekeinek veszélyeztetése nélkül elő nem sorolhatjuk, kötelességünknek fogjuk tartani azokat az ügy niegbirálásával megbízandó pénzügyi vagy más bizottságban és az osztályokban előterjeszteni.