Képviselőházi irományok, 1872. XXIII. kötet • 940-1020. sz.

Irományszámok - 1872-943. Törvényjavaslat az örökség és hagyomány birtokbavételéről s az azzal kapcsolatos jogviszonyokról

943. SZÁM. 55 Á további §-ok ezen főelv valósítására irányuló rendelkezéseket foglalnak magokban az öröki nyilatkozatról, a feltétlen vagy feltételes nyilatkozat hatályáról, a leltár jog kedvezményéről a hagyatéki hitelezők biztositásáról vagy kielégítéséről, végre az öröktársak jótállásáról. Ezen anyagi jogszabályokat kivéve, az örökőstársak jótállását a magyar magánjog nem tar­talmazza; a közös örökösök jótállását illetőleg pedig az osztrák és magyar jog szabványai között lényeges különbség létezik. 1861-ben Magyarországon az osztrák polgári törvénykönyv hatályon kívül helyeztetett, s jóllehet ez által a hagyatéki eljárásnak minden alapja megszűnt; mindazonáltal az ideiglenes törvény­kezési szabályok az öröklési eljárást, bár megszorítva föntartották, sőt az öröködési eljárást az 1868. LIV. t.-cz. terjedelmesebben szabályozta anélkül, hogy egyidejűleg vagy az örökség birtokbavételére s az azzal kapcsolatos jogviszonyokra vonatkozó uj anyagi jogszabályokat állított volna fel, vagy az osztrák polgári törvénykönyvnek 797.—824. §§-ban foglalt szabványokhoz alkalmazkodott volna. Az, hogy az ily törvény csak tökéletlen lehetett, önként következik. Valamint az oly épület, mely szilárd alapon nem emelkedik, ingadozni fog, s csak idő kérdése, mikor roskad össze, ugy azon törvénynek, mely az örökség birtokbavételénél követendő eljárást kívánta szabályozni, a nélkül, hogy az anyagi jogban meghatározott alapelveken emelkedett volna, ingataknak kellett lenni. És valóban a mi örökösödési eljárásunk az alapelvek között tétováz, nincs határozott alapelve , rendelkezései nem vihetők vissza az örökösödési eljárás alapelveire, sőt minden arra mutat, hogy az örökösödési eljárás, főtárgyának nem az örökjog kimutatását, hanem az osztályt tekintette. Kétségkívül felismerhető a törvény azon törekvése, hogy eltérőleg az osztrák törvénytől az öröklési eljárás akkép szabályoztassék, miszerint az örökös az örökség átvételénél ne legyen a a birói átadáshoz kötve.Azonban ezen elvet következetesen keresztül nem vitte; polgári perrendtartás 581., 583., 586. és 590. §§. az örökség átadásáról rendelkeznek és pedig az 581., 583. és 586 §§. oly módon, minőt az osztrák törvény nem ismert, t. i. hivatalból. A perrendtartás 560. §-a meghatározza azon eseteket, melyekben az öröklési eljárást hiva­talból vagy a felek kérelmére meg kell indítani. Miből az következnék, hogy más esetekben öröklési eljárásnak nincs helye s az örökös birói beavatkozás nélkül is átveheti az örökséget; azonban a mi öröklési eljárásunk ezen elvet következetesen nem vitte keresztül. A magyar állampolgár, kire örökség szállott, azt a biróság közbejárása nélkül birtokba nem veheti; és pedig nem csak a vitássá vált örökséget nem veheti, pedig alaptalan igénynyel vitássá minden örökséget lehet tenni, hanem nem veheti birtokba időveszteség és költség nélkül a legvilágosabb és vitathatlan örökséget sem, mihelyt az örökség bár a legcsekélyebb terjedelmű ingatlanból áll; mert a törvény 580. és 581. §§. azt ren­delik, hogy ily esetben a biróság hirdetmény által hivatalból köteles azokat, kik az örökségre netalán öröklési joggal birnak, felszólítani igényeik bejelentésére s csak akkor, ha 45 nap alatt igénylő nem jelentkezik,'lehet az örökséget az örökösnek átadni. Az 580. §. rendelkezése által a törvény 560. §-a minden értelmét elveszti, mert a hiva­talos eljárást minden kivétel nélkül elrendeli azon esetben , ha a hagyatékhoz ingatlanok tartoznak, következve hivatalos beavatkozásnak nemcsak az 560. §-ban elősorolt esetekben van helye s a kü­lönbség mindössze csak abból áll, hogy az 560. §. eseteiben más eljárásnak van helye, mint az 580. §. esetében. De nem vihetők vissza a mi örökösödési eljárásunk rendelkezései az örökösödési eljárás alapelveire sem. Ezen alapelv biztosítani a valószínű örökös jogait a bitorlók , a hagyományosok és hagyatéki hitelezők jogait a könnyelmű vagy roszlelkü örökös egyik örököstársnak a többi örökös­társak irányában. Egyik eszköze a biztositásnak a leltár; és valóban a mi örökösödési eljárásunk is

Next

/
Thumbnails
Contents