Képviselőházi irományok, 1872. XXIII. kötet • 940-1020. sz.

Irományszámok - 1872-1009. Tisza Kálmán belügyminister javaslata a tébolydai rendszerek tanulmányozása tárgyában

1009. SZÁM. 375 Családokból való s fizetni képes betegek felvételére szolgál s inkább nyári tartózkodási helyet, mint valódi telepitvényt képez. A hetedik telepitvéay az úgynevezett zschadrasi Colditzváros szomszédságában, Szászországban. Megnyílt 1868-ik évben mintegy 66 holdnyi területtel bir és 50—70 férfi beteg felvételére van szánva. A betegek ellátási költsége, az Einum telepitvény költségeivel körülbelül megegyez. A telepitvényi betegek élelmezése a központi intézetből, Colditzból történik. Ezeken kivül létezik még telepitvény Brémaváros mellett, valamint Schwájcz st.-galleni cántonban (St.-Margarethenberg), továbbá Ilten és Königshofban Hannoverában, úgyszintén Würtenbergában Göppingenben. — Mivel azonban ezek némelyike csak a nyári idény alatt van megnépesitve, inkább nyaralói jelleggel bir; de még többnyire magántulajdonok s aránylag jelentéktelenek lévén, különös figyelmet nem érdemelnek. A családi körbeni ápolás csupán Belgiumnak antwerpeni tartományában Gheel faluban és néhány év óta Skótországban : Edinburg környékén történik. Az ekképen elhelyzett betegek ápolási diját a kormány által időnként kiküldött bizottság határozza meg. — így p. o. Belgiumban 1865-ik évben az. ápolási dijak a következőképen voltak megállapítva: egy ép, tiszta és munkára használható betegért naponta 65 cent. — egy gyengélkedő és tisztátalan betegért pedig naponta 75 cent. fizettetett. Ezen összegért az illető ápoló család köteles volt a beteg élelmezése, elhelyezése, ápolásán kivül ruhamosást is telj esitni. — Egy betegnek évi költsége az utolsó díjszabályzat szerint 250—300 franc, vagy a jobb osztályoknál p. o. I-ső osztály 500—1000 franc, a Il-ik osztály 300 — 500 francba került. Mivel azonban az egyes betegeknek ily módon történt elhelyezése által az ápoltatás és anyagi ellátás nem tökéletesen ellenőrizhető, de nem ritkán erkölcsi botránynyal (a nőbetegeknek nemi felhasználása által) sőt a közbiztonság veszélyeztetésével is jár, ezen rendszer egyedül áll a maga nemében és daczára az e tárgyban megjelenő dicsérő hirlapi czikkeknek, követőkre — illetőleg utánzókra nem igen talált. A fenn előadottakból tehát kiderül: 1-ször, hogy az elmebetegek legnagyobb része külföldön is, a zárt intézeti —• tehát a tébolydai — rendszer szerint van elhelyezve; 2-szor, hogy az úgynevezett cottages-rendszer különös gyógyelőnyt nem nyújt, és e mellett költséges; I 3-szor, hogy a telepitvényi rendszer leginkább csak férfi-betegek számára való, s ezeknek is aránylag felette csekély része helyezhető el a nélkül, hogy különben esetleg botrány, sőt közveszélyes merénylet elő ne forduljon. Határozottan ki lévén zárva innét minden izgatott jellegű, továbbá minden eskóros s öngyilkolásra hajlammal biró beteg, — hogy a telepitvény befektetési s fen tartási költsége a betegek munkakereseti dijából csak némi részben fedezhető; s a colonia állítólagos olcsóbbsága azon okból nem lehet dönthetlen érv ezen rendszer mellett, mivel a colonisatió ekkoráig még csupán kisérlettételnek tekinthető. — A gyógyeredményre nézve hitelt érdemlő adatok nincsenek, az egyes közlött kimutatásoknál pedig túlzások történtek. 4-szer, hogy az úgynevezett családi körbeni ápolás nem ellenőrizhető kellőleg, és könnyen visszaélésre nyújt alkalmat; továbbá, hogy ezen rendszer által a közbiztonság veszélyeztetve van, és nem ritkán a közerkölcsiség is csorbát szenved. E rendszer különben is csak ott alkalmazható, hol a lakosság az elmebetegekkel való elbánástól nem idegenkedik. A mi pedig az egyes rendszerekkel járó költségeket illeti: tisztelettel megjegyzi a bizottmány, hogy az intézetek költségei nem annyira az egyes rendszerek lényegével egybekötött kellékek