Képviselőházi irományok, 1872. XXIII. kötet • 940-1020. sz.
Irományszámok - 1872-984. A zárszámadási bizottság jelentése, az 1869. évi állami-zárszámadás megvizsgálása tárgyában
302 984. SZÁM. A zárszámadási bizottság kiküldetéséhez képest felülvizsgálatába bocsátkozván az 1869. évi zárszámadásnak, mindenekelőtt birálat alá vette az állami számvevőszék ez iránti jelentését, együttesen tárgyalta azt a ministerium észrevételeivel és errőli jelentését a következőkben hozza a t. képviselőház tudomására. Az állami számvevőszék az 1869. évi zárszámadás megvizsgálásánál az eredményeknek számtani megállapítása és helyesbitése után, igen helyesen kiterjeszkedett a zárszámadás politikai megbirálására is, a számtani eredményeket ugyanis összehasonlította az 1869. évi államköltségvetési törvényben foglalt előirányzattal, és ezen összehasonlításból eredő különbözeteket, valamint az eltérések indokolását jelentésében egyenként, elősorolja. Az állami számvevőszék jelentésében foglalt sorrendet követve, a bizottság az 1869. évi zárszámadás szerkezetére nézve megjegyzi, hogy azt az állami főkönyvelési osztály állította össze, mely ez évben a pénzügyi ministerium kebeléből külön választva, mint legfőbb számviteli és elleiiőrzőközeg önállóan működött. Ezen zárszámadás berendezése a megelőző 1868. évétől alaki tetekintetben eltér, a mennyiben: a) az 1868. évi zárszámadásban a folyó évi kezelésen kívül külön hasábban az 1867. évi pótkezelés is ki van mutatva, minélfogva az 1868. évi zárszámadás kétféle pótkezelést tartalmaz; b) 1869-ben a vagyongyarapodás és fogyatkozás külön hasábokban lett kimutatva; c) a vagyonkezelésre vonatkozó mozzanatok lehetőleg egyes lapoldalakon nyertek kifejezést. Az 1869. évi zárszámadásban kifejezett pénztári eredmények az egyes hatóságok és számadó hivatalok részletes kezelési kimutatásaiból merittetvén, ezeknek összesége ugy egymás közt, valamint a forgalmi napló tartalmával megegyezik, miről az állami számvevőszék az által szerzett magának meggyőződést, hogy a részletes kezelési kimutatásokat szigorú birálat alá vetvén, megvizsgálta: vájjon az azokban kimutatott eredmények hiven lettek-e a zárszámadás részletezéseibe és ezekből a sommázatba beiktatva? vájjon a zárszámadásban kifejezett eredmények teljesen megfelelnek-e a forgalmi kezelési kimutatásban összpontosított kezelési eredményeknek? míg annak igazolására, vájjon a zárszámadás alapját képező kezelési kimutatások az eredeti számadások és a számvevőségeknél vezetett könyvekben felvett összegeket tartalmazzák-e? az állami számvevőszék több eredeti számadást és mellékletül szolgáló okmányt figyelmesen keresztül nézett, a központi számvevőségnél vezetett számla-könyveket gondosan megvizsgálta, illetőleg azoknak eredményeit a kezelési kimutatások eredményeivel összehasonlította. Az állami számvevőszék jelentésében megjegyzi, hogy az ungvári kincstári uradalmi és erdészeti számadások között az 1869. évi erdészeti kezelésre vonatkozó számadás, azon időben, mikor az állami számvevőszék a zárszámadás megvizsgálását eszközölte, — azaz 1871. évben, — végleg be-„ fejezve még nem volt, s a zárszámadás eme részének szerkesztésénél a kezelési eredményekről készített előleges kimutatást kellett alapul venni, a mulasztásnak rögtöni pótlása, valamint ily hátramaradásoknak jövőbeni meggátlása végett azonban, a pénzügyminister részéről a kellő intézkedések megtétettek. A zárszámadási bizottság a pénzügyministerium részéről nyert felvilágosításból meggyőződött arról, hogy a jelenlegi számviteli rendszernek czélszerütlen és nehézkes volta miatt, különösen a kincstár gazdászati és erdészeti számadásoknak szigorulásával az illető közegek nagy hátralékban vannak, úgyannyira, hogy jelesül az ungvári gazdasági és erdészeti kezelés 1869. és 1870. évi számadásaira tett észrevételek, illetőleg másod-észrevételek iránt, a felvilágosítások illetőleg másod felvilágosítások még be nem érkeztek.