Képviselőházi irományok, 1872. XXIII. kötet • 940-1020. sz.

Irományszámok - 1872-960. Az igazságügyi bizottság jelentése a kézbesitésekről szóló 693. sz. törvényjavaslat tárgyában

212 960. SZÁM. A részleteket illetőleg azon kisebb változtatásokon kivül, melyek részint stylaris szempont­ból, részint az 1. §-nál tett módosítás folytán szükségeseknek mutatkoztak, következő módosításokat véleményez. Az 1. §-nál. Tekintettel arra, hogy a kézbesítést a bíróságok székhelyein ezelőtt és mindaddig, míg a végrehajtói intézmény életbe nem léptettetett, hivatal, illetőleg bírósági szolgák teljesítették s ezen intézkedés a jelen viszonyok közt még inkább indokolva van az által, hogy az igazságszolgáltatás ügyét az állam látván el, az azzal szoros egybefüggésben álló kézbesítésről, különösen ott, hol a bírósági szolgák személyében e czélra alkalmas közegek vannak, első sorban az állam van hivatva gondoskodni; tekintettel arra, hogy a bíróságoknál alkalmazott szolgák, — helyes megválasztás, czélszerü beosztás s kellő ellenőrzés mellett, a bizottság meggyőződése szerint a kézbesítéseket bírósági szék­helyeken, nagyobbmérvü személyszaporitás, s így az államnak jelentékeny terheltetése nélkül teljesít­hetik, s ha a szolga-személyzet egyes nagyobb városokban szaporítandó lenne is, az ezzel összekötött költség az Összes adózók közt arányosan oszlik meg, mig a kézbesítéseknek a bíróságok székhelyén és a községekhez való utalása által egyes nagyobb városok aránytalanul és jelentékeny kiadással ter­heltetnének : a bizottság a kézbesítést bírósági székhelyeken bírósági szolgák által véli teljesíteni. A bíróságok székhelyein is azonban községi közegekre lenne bizható a kézbesítés minden bűnvádi és kihágási ügyben, polgári ügyekben pedig akkor, ha az a székhely külső határában teljesítendő. ,A 4. §-nál. A bizottság nem tartja indokoltnak a jelenleg fenálló gyakorlat megváltoztatását, mely sze­rint a községi közegek a bíróságok székhelyein kivül való kézbesítést mindenütt és minden költség nélkül tartoznak teljesíteni. Sőt alapos aggályt táplál az iránt, hogy ha a 4. §-ban elősorolt helyeken való kézbesítés esetében fuvar-költség fogna felszámitathatni, ezáltal a felek egy ujabb és minden ellenőrzés lehetőségét kizáró terheltetésére nyújtatnék alkalom. A bizottság ennélfogva a jelenleg fen­álló gyakorlat fentartását ajánlja, a mennyiben pedig a tapasztalat szerint ritkán előforduló egyes esetekben fuvarra csakugyan szükség lenne: ennek költségét az 1871: XVIII. törvényczikk 68. §-ban meghatározott kiadások közé véli sorozandónak. A 7. és 8. §§-nál. A bizottság a vizsgálat elrendelését és teljesítését, mint a fegyelmi eljárás egy kiegészítő részét semmiféle esetben nem tarja elvonhatónak azon testület, illetőleg hatóságtól, mely a községi közegek feletti fegyelmi joggyakorlására a fenálló törvények szerint hivatva van. De az eljárás egy­öntetűsége szempontjából sem vár jobb eredményt, ha a fegyelmi jog a járásbíróságok s közigazgatási hatóságok által megosztva gyakoroltatik. A bizottság ennélfogva az e §-ban ajánlott azon intézkedést, hogy a károsult fél panasza vagy kártérítési követelése esetében a vizsgálatot a járásbiró rendelje el s teljesítse, mellőzendőnek tartja, de viszont a mulasztások megtorlásának biztosítása szempontjából szükségesnek véli gondoskodni arról, hogy a fegyelmi eljárás a járásbíróságok, illetőleg törvényszékek megkeresésére mindig el­rendeltessék.

Next

/
Thumbnails
Contents