Képviselőházi irományok, 1872. XXII. kötet • 921-939. sz.

Irományszámok - 1872-927. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, az 1875-ik évi államköltségvetés IX. fejezete alatt, „Fiume” költség előirányzatáról - 1872-928. Magyar váltótörvényjavaslat

928. SZÁM. 133 közelebbi év jelöltetik ki. Ezt kivánja az 52. §. második bekezdése kifejezni, mely a mellett, hogy teljesen jogosultnak tekinthető, még szükségesnek is mutatkozik, mert sok ferde magyarázatnak veendi elejét. 53. és 54. §§-hoz. A látra szóló váltóknak, melyekkel a tetszésre kiállítottak teljesen egyenlők, jogi sajátsága abban áll, hogy a váltóbirtokos azokat, a törvény által kijelelölt határidőn belől, tetszése szerint bármikor bemutathatja, s hogy azok a bemutatással azonnal lejártaknak tekintendők. A tervezet 53. czikkének e részbeni intézkedése annyira ismeretes és annyira átaláuos, miszerint annak bővebb indokolása egészen feleslegesnek mutatkozik. Már az átalános indokolásban érintetett, miszerint a magyar váltótörvény nem tartalmaz intézkedést a lejárat mikénti kiszámítására nézve, ha a fizetési határidő a lát vagy kelet után számitandó napokban, hetekben vagy hónapokban van kifejezve. E hiányt pótolja a tervezet 54. czikke, mely a k. n. váltórendszabályhoz csatlakozva, határozza meg a lejárat mikénti kiszámítását, és bővebb indokolást már azért sem kívánhat, mert nemcsak hogy a dolog természetének teljesen megfelel, hanem az idézett többi európai törvények e részbeni hiányos intézkedései felett kétségtelenül elsőséget érdemel. E mellett nem lehetett a jelen tervezet szerkesztésénél azon körülményt sem szem elől téveszteni, hogy a kérdéses számítási módot a kereskedelmi törvény tervezete is elfogadta, mi már magában véve is elég ok arra, hogy a váltórendszabály szóban lévő határozatai, a jelen tervezetbe felvétessenek. 55. §-hoz. Azon okok, melyek a 39. czikkben foglalt határozatoknak a magyar váltótörvényből történt átvételét igazolják, az 55. czikkre is teljes mértékben alkalmazhatok lévén, e helyütt az ujabb indokolás mellőzésével elégnek látszik a 39. ez. indokolására utalni. 56. §-hoz. Az 56. czikkben foglalt intézkedés azon feltevésből indul ki, hogy a felek oly esetben, midőn a kelet utánra szóló váltó oly országban állíttatik ki, melyben az ó-időszámitás divatozik s nem említtetik meg világosan, hogy az uj időszámítás vétetett alapul, — az ó-időszámitásra voltak tekintettettel; ehhez képest az ily váltónál, ha az belföldön fizetendő, a lejáratot az uj időszámítás szerint állapithatja meg ugyan, de tekintettel van az ó-időszámitás szerinti keletre; ugyanennek kell történni akkor is, ha a váltó mindkét időszámítás szerint, például 1873. január lS

/

v lett kiállítva; mert ily esetben is a felek praesumálható szándékának leginkább megfelel az, ha azon időszámítás vétetik alapul, mely a kiállítás helyén rendszerint divatozik. A mi a kérdéses intézkedés czélszerüségét illeti, az nálunk még azért sem jöhet kérdésbe, mert összeköttetéseinknél fogva a kelettel, bíróságaink gyakran jöhetnek azon helyzetbe, hogy az időszámítás szerint kiállított váltók lejárata felett kell határozniuk, mely esetben csak kívánatos lehet az, hogy bíróságaink magában a törvényben biztos támpontot találjanak. 57. §-hoz. Habár az európai törvények egy része s ezek közt az angol törvény is bizonyos számú napokat tüz ki, melyeknek leteltét a váltóbirtokos bevárni tartozik, mielőtt a váltót törvényes utón érvényesíthetné, mindamellett a jelen tervezetnek a k. n. váltórendszabály e részbeni intézkedését, nem csak a szükséges egyöntetűség végett, hanem azért is el kellett fogadnia, mert a kiméleti napokat saját váltótörvényünk sem ismeri. Igaz, hogy a k. n. váltórendszabály a váltóbirtokosnak bizonyos időt enged