Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

880. SZÁM. 199 megállapítani. Ha az emberi szemnek erősebb éleslátást és biztosságot tulajdonitunk, mint a melylyel az bir, ez által még nem fokoztuk annak láterejét (clairvoyance). a A doctrina mindazonáltal a segítésnek sokféle nemeit és módjait ismerteti és különbözteti meg; e nemek és módok ma már még a tisztán tudományos munkákban is sokkal csekélyebb szá­múak, mint voltak ezelőtt; részletes felsorolásuk azonban e helyütt felesleges. Két különbséget mindazonáltal ki kell emelni, az első a physicai és a psycMcai, a második a positiv és a mulasztás általi segités közötti különbség. Á mint magának a bűntettnek tényező elemeit az elhatározás és az anyagi tett képezik, ugy e segély is e két módon eszközölhető. Különösen psyhicai tekintetben a tettes elhatározásának megerősítése és másoknak arra birása által, hogy a bűntett elkövetését közreműködésük által mozdítsák elő. Már a felbujtásnál mondatott, hogy azon egyén, a ki a tett elkövetésére már el van ha­tározva, erre többször nem bujtathatik fel; de ez nem zárja ki, hogy a felbujtott ne erősíttethetnék meg elhatározott szándékában mások ujabbi rábeszélése, a terv jóváhagyása, feldicsérése és buzdítása által. Ezt megengedve, nem lehet állítani, hogy ily, habár másodrendű szellemi hatás nem képez activ köz­reműködést a bűntett elkövetésére. Igaz, hogy ez nem felbujtás azon értelemben, mint ez a törvény­javaslat szövegéből kifejtetett, mert nem determináló; de egyrészről kevesbíti a tettes visszalépésének esélyeit s azonfelül tettleg hozzájárul a bűnös elhatározás fokozására és épen ebben foglaltatik a bűnös közreműködés ismérve. A determinált egyén elhatározásának fokozása szintén részességet állapit meg; a részességnek secundárius nemét: a psyhicai segítést. De más irányban is gyakorolható a psyhicai segités. Nem csupán a bűntett közvetlen elkö­vetője bujtható fel, hanem a segéd is; Ígéret, ajándék, ösztönzés, szenvedélyének felköltése, egyláta­lában a felbujtás minden módjai által reábirható, hogy segítse a tettest a bűntett elkövetésében, hogy szerezzen neki eszközöket, hárítsa el a bűntett véghezvitelének akadályait s könnyítse a véghezvitelt, szóval, hogy segitő tevékenységet fejtsen ki. Az ilynemű közreműködés szintén nem lehet büntetlen, ez is, habár közvetett, de eredményében ép oly segély, mint midőn a helyett, hogy más biratnék a segélyre, a felhívó maga követné el az előmozdító, a könnyítő cselekményt ; sőt több esetben csakis egy másik egyén teljesíthetvén sikerrel ilynemű segitő cselekményt s ez is csupán egy bizonyos sze­mély által levén ily elhatározásra bírható; ily esetben a közbenjáró tevékenység veszélyesebb, mintha a közbenjáró maga physicai cselekmény által segített volna a bűntett véghezvitelében. Az ily tevé­kenység — a szó közönséges értelmében — felbujtási képez, s ettől a jogi fogalmak szerint, csak annyiban különbözik, hogy nem a tettesnek reábirására, hogy a büntettet kövesse el, hanem a vég­hezvitelt előmozdító vagy könnyítő segítőnek megszerzésére levén. irányozva: secundárius természetű, ép ugy, mint maga a segély, a mely e közreműködés folytán eléretik. Psyhicai bünsegités tehát, vo­natkozással a tettesre, valamint a physicai segítőre képzelhető s ez utóbbi szempontból közvetített psyhicai bünsegitést is ismer a törvényjavaslat. A törvényjavaslat szövegezése szempontjából különösen ez utóbbi eset nem minden nehézség nélküli. Fölvettetett és fölvettetik a kérdés: vájjon nem záratik-e ki a 67. §. 2. pontjának szövege által a közvetett psyhicai segités megbüntetése?- avagy nem magyarázható-e ama §. 1. pontja akképen, hogy csak az lévén felbujtó, a ki a tettest (68. §.) a bűntett vagy vétség elkövetésére reábirja; a bűnsegéd felbujtását nem emliti, tehát kizárja a törvényjavaslat? A kérdés beható bonczolgatása és megvitatása azon meggyőződésre vezetett, hogy a 2. pont ezen egészen általános szövege által: „a ki a büntettet vagy vétséyet (illetőleg a bűntett vagy vétség elkövetését) szándékosan előmozdítja vagy könnyíti" mindaz ki van fejezve, a mit itt kifejezni szük­séges. Nevezetesen egymás ellenébe állítva az 1. pontját, melyben e szó „tettest 11 a felbujtásnak ki-

Next

/
Thumbnails
Contents