Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

860. SZÁM. 191 azon súlyosbító körülmények, mindazon következmények terheljék őt is, mint azt, a kit segített; ekként bírálja JBoitard ezen Ítéleteket: „Lehet, hogy e joggyakorlat valódi kifejezése a törvényhozó akaratának. A 63. czikk, melyről nem sokára szólandunk, kétségtelenül támogatja e felfogást s ezen érv ellen igen nehéz Szólani. De ha igaz, hogy e gyakorlat összhangban áll a törvénnyel, ebből csak az következik, hogy a vád nem a gyakorlatot, hanem a törvényhozót terheli. Ha szükség, hoyy tudomással bírjon a részes, akkor — megvallom, nem értem, hogy e tudat, mely feltéttenül szükséges azon tényekre nézve, mélyek a cselekményt büntetendővé minősitik, nem volna épen oly mérvben szükséges azon körülményékre vonatkozólag, melyek a bűnösséget s a büntetést súlyosbítják." A belga bizottság czáfolja e véleményt és védi a franczia semmitőszék gyakorlatát. Glaser pedig e czáfolatra vonatkozólag mondja: „Hogy az nem all egyébből, mint állításból; ha csak az nem tekintetik érvnek, hogy oly eset ritkán fordul elő, melyben e szabály alkalmazandó lenne; mert ha be fogja bizonyitani a részes, hogy a körülményt nem tudta, ez esetben biró leszállitandja a büntetést." Az ,excessus mandati" esetében mindenekelőtt megkülönböztetendő a quantitativ és a qualitativ túllépés. Továbbá különbséget képeznek a személyes és a nem személyes viszonyokból származó körülményék. A francziák és a belgák az alanyi és tárgyi viszonyokból származó különbséget abban találják, hogy ,az alanyi körülmények nem rejlenek magában a bűntettben" s nem fokozzák a cselekmény súlyát, hanem súlyosbítják az egyes cselekvő bűnösségét, egyedül az ő személyére vonatkozó viszonyok folytán, az objectiv súlyosbító körülmények ellenben, benreflenek magában a bűntettben s ez okból hatásuk kiterjed mindazokra, a kik annak elkövetésében részt vettek, habár köztük olyanok is lennének, kik e körülményről nem is bhiak tudomással. Haus maga mondja: „II importé peu, que l'un des malfaiteurs ait ignoré quelque circonstance particuliére, qui dans l'execution est venue aggraver le crime." Mi nem fogadhatnák el már magát a felosztást sem; a cselekmény objectiv bűnössége ép ugy változik vagy sulyosbittatik az alanyi, mint a tárgyi körülmények következtében. A hivatalnok hivatalnoki minősége több esetben nem sulyosbitó körülményt, hanem más súlyosabb nemű büntetendő cselekményt állapit meg, mintha ugyanazon tettet más egyén követte volna el. A ki ilynemű büntettek vagy vétségek elkövetésére felbujt, habár nem hivatalnok, de a tettes közhivatalnoki minőségét tudta, nem közönséges bűntett, hanem a hivatali bűntettnek részese. A ki a közpénztár kezelőjét rábírja, hogy sikkassza el a kezelése alatt lévő állami vagy községi pénzeket: nem egyszerű sikkasztásra, hanem hivatali bűntettre bujtott fel s az ezen bűntettre megállapitott büntetéssel lesz büntetendő. Ellenben a különbség tisztán személyi, ha a részes ezen személyes tulajdonságról nem birt tudomással. A vérfertőztetésben például részes lehet több személy, a kik azon személyes viszonyt, mely által e büntet megállapíttatik, tudva annak elkövetésénél szándékosan közreműködtek; de képzelhető oly eset Is, melyben a ,concursus necessarius" daczára, csak egyik személyt éri e bűntett büntetése. Az alanyi viszonyok is lehetnek tehát olyanok, melyek benrejlenek a bűntett fogalmában: „eí se communiquent aux tous ceux, qui ont participé aux crime." Ez okból azon felosztás, mely első rendben az alanyi és tárgyi különbségeket állítja fel a különböző szabályok alapjául, nem eléggé átható. Helyesebb az mely első rendben quantitativ és CHialitatiy szempontok szerint különbözteti meg a túllépést. E szerint másnemű az excessus, ha ugyanazon bűntett, de a törvényben megállpitott sulyosbitó körülmények mellett követtetett el, mint az melynek elkövetésére a felbujtás történt vagy a részesek vállalkoztak, illetőleg mint a melyre a felbujtó a