Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

182 860. SZÁM. «zen ok következtében más alany által véghezvitt tettet vagy legalább nem az utóbbi önkénye által előidézett eredményt jelent; s nevetséges mondani, hogy Cajus szerzője az önmaga által elkövetett tettnek." Ennek ellenében Geyer a bűnsegédet is a bünszerzőség fogalmában rejlőnek állitja s hibásnak nyilvánitja a megjelölést azért, mert azon véleményre ad okot, mintha a bűnsegéd tevékenysége nem volna okozati összefügésben az elkövetett bűntettel, melynek létrehozatalát előmozditotta. „Den Urheber eines Erfolges im weiteren Sinne — mondja a nevezet iró — müssen wir ja jeden nennen, der zu dem Eintreten dieses Erfolges irgend etwas beigetragen hat." Végre felemlíthető még Schűtze is, ki részletesen elemezvén az ezen szónak adott különböző értelmet s kimutatván meghonosulásának történetét, azt a doctrina jelszavának — Schlagwörter — illetőleg a doctrina phrásisának nevezi. De azon törvényhozások is, melyek fentartják e szót, különböző fogalmakat kötnek vele össze. Mig a belga BTK. az „auteurs" alatt a felbujtót, a tettest és a fősegédet érti: addig az olasz törvényjavaslat „autori" alatt csak a tetteseket érti. A szó, kétségtelenül határozatlan s valódi értelme nem fejezi ki azt, a mit a törvények és a tudomány általa kifejezni akartak. Ez okból annál inkább mellőzendő, mert a törvényben nincs szükség reá. A felbujtó, a tettes, a bünsegitő vagy bűnsegéd megjelölés feleslegessé teszi minden cumulativ összefoglalását a két elsőnek s e cumulativ elnevezése alatti ellentétbe állítását a felbujtónak és a tettesnek a bünsegitővel; ez utóbbi irányában egyébiránt az ellentét, ezen szó által épen nem fejeztetik ki. Ezen okok eredménye az, hogy már az 1850. évi porosz BTK. általános részében elhagyatott az „Urheber" szó; s hogy azt az 1861. évi bajor BTK. valamint a legújabb ausztriai BTK. tervezetei is mellőzik. A felbujtó. Felbujtó az, a ki a tettest az ez által elkövetett bűntett vagy vétség elkövetésére reábirta. Ez a felbujtásnak, a törvényjavaslat 67-ik §. két első bekezdéséből resultáló fogalom meghatározása. Az uralkodó elem, a fő tényező: a reábirás; még pedig oly összefüggésben az elkövetett büntettél, hogy ez annak okozatát képezze. Ez okból a felhívás valamely bűntett elkövetésére, ha ez által nem határoztatott el a felhívott, nem képez felbujtási; mert hiányzik a legfőbb tényező: a reábirás. A felbujtás szellemi létoka az elkövetett bűntettnek vagy vétségnek, ebben van characteristicus ismérve, mely által fentartatik, mely e tényezőnek helyét és hatályát jelöli ki a büntetőtörvénykönyv rendszerében; mely nélkül tehát felbujtási nem ismer a törvény. Az 1843. évi törvényjavaslat 425. §-ban felbujtási fogad el az esetben is ha valaki „valamely általa czélba vett s határozottan kijelölt oly cselekvésre, mely a 420. §. rendelete szerint felségsértésnek tekintendő, mást, az 51. §-ban körülirt módon felbujtott és reá vett, habár felbujtásának következtében az, a kit felbujtott, a kitűzött felségsértési cselekvésnek véghezvitelére még semmit nem cselekedett is.

u Ugyanezen rendelkezés reproducáltatik a hűtlenséget illetőleg, a 431-ik §-ban. A jelen törvényjavaslat lényegesen eltér e tekintetben elődétől, nem tekintvén a 425. §-ban körülirt cselekményt felbujtásnak; hanem következetesen fentartja a felbujtás eszméjét, nem alterálva annak fogalom-meghatározását a legsúlyosabb büntettél szemközt sem. Ha a felhívásnak nem volt eredménye, — ha az, a ki felbujtatott — ez esetben inkább csak felhivatott — „a kitűzött felség-