Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

860. SZÁM. 7 lalja el az alapelv, melyen a több részre oszló organikus munka alapul, s mely a legfontosabb intézkedéseinek létokát képezi. A büntetőtörvénykönyvek nem határozzák meg ugyan az alapelvet, a melyből származnak: mindazonáltal alig van a művelt Európa államaiban oly rendszeres büntetőtörvénykönyv hatályban, a melynek tervezésénél nem vétetett volna alapul egy az egészet átható uralkodó elv, s melynek határozványai, különösen pedig büntetési rendszere nem ezen alapelvtől nyerték volna jellemüket. Szalay László az 1843-ki magyar büntetőtörvénykönyvi javaslatról irt jeles értekezéseinek több helyén az igazságot és a jogos érdekek oltalmazását jelöli meg a javaslat alapelvéül, a mely két elemben kimerítőbb formulázással az 1840: V. törvény czikk czimfeliratául szolgáló irányeszme van kifejezve. Ugyanezt hangsúlyozza a törvénykönyv kidolgozására kiküldött országos választmány jelentésének több helyén, nevezetesen a börtönrendszerről folytatott tanácskozmányokról felvett jegyzőkönyvekben. A jelen törvényjavaslat alapelve ugyanaz, melyet az 1840: V. törvényczikk elfogadott, s mely, nagy tudósunk szerint, az 1843-ki javaslat alapelvét képezte. Nem az absolut, sem a relatív theoria, nem az erkölcsi igazság elve magában, és igy nem is egyedül a bűnhődés, de nem is magában a hasznosság, vagyis sem a visszarettentés, sem a megelőzés, sem pedig önállólag a javítás, sem egyike azon külön-külön czéloknak, melyek a relativ elméletek kizárólagos czéljai gyanánt ismeretesek. A jelen törvényjavaslat elődjéhez csatlakozva, az igazság és a hasznosság egyesitett elveiből képezett alapelvben gyökeredzik; készitésénél és megállapításánál az egyesítési alapelv szolgált irányul: , la theorie complexe", mint Haus, — „Die Vereinigungstheorie", mint azt a német criminalisták, és ezek között Bemer nevezik. Az absolut igazság, az erkölcsi igazság elmélete, nem fogadható el a büntetőtörvény alapelvéül ; mert ha mindaz, a mi erkölcsileg beszámítható, a mi ezen tekintetből megrovást érdemel vagy erkölcsi undort ébreszt, a polgári hatalomnak büntető hatósága alá vonattatnék; akkor már a rósz szándék önmagában, annál inkább pedig a bűntett véghezvitelére irányzott előkészületi cselekmények, büntetéssel volnának sujtandók. Ezen elv elfogadásával büntetni kellene az erkölcsiséggel ellenkező tanok hirdetését és terjesztését, tekintet nélkül arra: vájjon okoztatott-e, vagy okozható-e az által veszély? vagy idéztetett-e vagy idézhető-e elő a concret esetben közbotrány? a polgárok erkölcsi érzetének megzavarása? Közvetlen következményét képezné ezen alapelvnek: a bünkisérlet és a bünrészesség fokozatainak kitörlése a beszámitás fokozatai közül, s hatályba lépne Fiiangierinek méltán megtámadott és elvetett tana, mely a kisérlet minden nemében és minden fokában az erkölcsi érzületnek megsértését, a társadalomnak adott rósz példát látva, azt mindenik esetben a véghezvitt, és szándékolt eredményt maga után vont büntettél egyenlő büntetéssel tartja büntetendőnek. Mily végtelen kiterjedésre jutnának a megjelölt alapelv által a szemérem elleni büntetendő cselekmények: azt könnyen felismerendi mindenki, a ki egy öszszehasonlitó tekintetet vetve a régibb s az ujabb büntetőtörvényeknek ide vonatkozó intézkedéseire, számot ad magának azon indokokról, melyek az uj megállapítást eredményezték, s feltalálja azon eszményi elválasztó vonalat, mely az uj határok kijelölésénél irányadó volt. A hazugság, sőt a valónak elhallgatása is, különösen, ha ebből valakire hátrány származik az érintett elv folytán, feltétlenül büntetendővé válnék; a büntettek feljelentésének elmulasztása, azoknak meg nem akadályozása minden esetben, melyben ez lehetséges, erkölcsi szempontból a büntetendő cselekmények közé lenne sorozandó; egyátalán a büntetőtörvényeknek kiszámithatlan szaporítását eredményezné az elv, a nélkül, hogy e szaporítás az állam czéljainak elérésére szolgálna, sőt a nélkül, hogy ez által az erkölcsiség megerősbödnék.