Képviselőházi irományok, 1872. XIX. kötet • 796-860. sz.
Irományszámok - 1872-843. Törvényjavaslat a bor- és hus-fogyasztási adóról
294 843. SZÁM. tat alkalmat, a mennyiben gyakorlatilag egyáltalában nem ellenőrizhető, vájjon az engedélyezett adómentes mennyiség nincs-e meghaladva és csakis 2 törvény által megengedett használatra fordittatik-eA pénzügyőrök mai létszáma ezen ellenőrzési feladatnak teljességgel nem felelhet meg, de ha maga az ellenőrzés általában lehetséges volna is, sikeres kezelése annyi zaklató kutatással járna, hogy ezen adómentesség kedvezés lenni megszűnnék. A szőlős-gazdáknak az 1868: XXXV. törvényczikk 2-ik §-ban a házi szükségletre szánt. borra nézve engedélyezett adómententesség szintén sok visszaélésre adott alkalmat. De ezenkívül jogegyenlőségi szempontból sem helyeselhető, hogy a szőlőbirtokosok azért, mert a földbirtoknak e nemével birnak, más honpolgárok felett, kiknek ily birtokuk nincs, adómentességi kiváltságot élvezzenek. A bor- és husfogyasztási adó megváltása esetében visszatérítési százalékok czimén a kincstárral kiegyezett községeknek az 1868: XXXV. törvényczikk 4. §-a és az 1868: XVII. törvényczikk által jóváhagyott pénzügyi szabászatok által biztosított kedvezmény megszüntetése, míg egyfelől az államkincstárra nézve nem kicsinylendő s évenként körülbelül 130.000 frtra becsülhető előnynyel jár, addig másfelől az illető községeket tényleg nem terheli, mert a valóságos adóköteles bor- és húsfogyasztás egész pontossággal meg nem állapitható, s azért az adóbiztositási tárgyalások alapjául csak az átlagosan és bizton várható fogyasztás vétetik, a kiegyezkedett község tehát oly adó-átalányt fizet, mely nagyobb vagy kisebb mérvben, de mindig a tényleges adóköteles fogyasztás mellett marad, s ez a község javára esik. Igazolja ezt azon tény, hogy bérbeadási tárgyalásoknál a hivatalosan megállapitott fogyasztási adóösszeg — nagyon ritka eseteket véve ki — a legkisebb összeg, mely mellett az adószedési jog a bérlőnek átengedtetik és a bérleti ajánlatok ezen összeget sokszor tetemesen meghaladják, habár a bérlő beszedési százalékokra igényt nem tarthat is. 2. §-hoz. Az 1868. évi XXXV. törvényczikk 3. §-nak javaslatba hozott módositása és az úgynevezett ráutalási mód alkalmazása a törvényjavaslatban emiitett esetekben, az utóbbi évek tapasztalatai alapján az államkincstár érdekei megóvásának szempontjából elkerülhetlenül szükségesnek mutatkozott. Az 1868: XXXV. törvényczikk 2. §-ban megállapitott adóbeszedési rendszer mellett a kincstár, különösen kisebb községeknél, hol az adóösszeg csekélysége miatt bérlő nem találkozik, s ugyanezen oknál fogva a házi kezelés sem alkalmazható, oly esetekben, midőn a község ajánlata a megállapított adóköteles fogyasztás mögött maradt, és a község ajánlatának emelésére reá nem bírható, azon kényszerűséggel áll szemben, hogy a község ajánlatát elfogadni kénytelen, mert minden más mód hiányzik az adónak biztosítására. Nagyobb községekben ezen eset ritkábban fordul ugyan elő, mert azokban az adónak bérbeadása rendszerint sikerül, de a kincstár itt is a legtöbb esetben a bérlő pressiója alatt áll. — Az adónak házi kezelése csak a pénzügyőrség számának jelentékeny szaporítása árán lenne eszközölhető, mert e rendszer alkalmazása a mostani létszám mellett szükségképen elvonná a .pénzügyi közegeket a többi államjövedék hathatós ellenőrzésének feladatától. Ezen körülmén3 r eknél fogva, szükségesnek mutatkozott ismét a ráutalási módszerhez nyúlni,, mely a községeket legalább közvetve elfogadható adómegváltási ajánlatok tételére ösztönzi és a kormánynak lehetőség nyújt, hogy a kincstár érdekeit kellőleg megóvhassa. A javaslat lehetőleg igyekezett minden méltányos érdeket szemmel tartani, és az adókötelezettek jogos igényeire is tekintettel volt, midőn a vitás kérdések végérvényes eldöntését egy belügyi közigazgatási közegre bizta, ki a felek által szabadon választandó megbízottak véleményének meghallgatása után van hivatva határozni.
