Képviselőházi irományok, 1872. XVII. kötet • 694-754. sz.

Irományszámok - 1872-706. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése a budapesti magy. kir. tud. egyetem számára épitendő sebészeti klinikáról szóló törvényjavaslat tárgyában

46 706. SZÁM. E czélra lenne fordítandó továbbá a bozóki uradalom iránt 1873. decz. 23-án kötött peregyezség folytán ezen uradalom peres felének a nagyszombati papnöveldéi alapnak tett átengedése folytán, ennek részéről a m. tudomány-egye­temi alap javára az utóbbi által már eddig élvezett 86.606 frt kárpótlási tőkén tul még ráfizetendő 30.893 frt földtehermentesitési kötvényeket, illetőleg azoknak 75% árkelet mellett eladásából befolyandó 23,175 frtnyi eladási árát, mely eddigelé még szinte nem kamatozott az egyetemi alapnak. E czélra fordítandó lészen továbbá az egyetemi alap birtokában lévő kisorsolás alá eső földtehermentesitési és szőlődézsmaváltsági papírok kisorsolási nyereménye körülbelől 50.000 frt Ezen építkezésre fordítható leend továbbá az egyetemi alap és az alapít­ványi jószágok kamatbér és egyéb hátralékaiból mintegy 130.000 frt. A ministerium számvevőségének 1873 ápril 23-án kelt 4 *|. alá zárt kimutatása szerint ugyanis a pesti m. kir. egyetemi alap cselekvő hátralékai (a tartozótok levonása után) 1873. év végével 51.659 frtra rúgtak. Más alapoknak adott előlegekben volt követelése 84.100 frt. A jószágok cselekvő hátralékai pedig 129.766 írtban mutattatnak ki, mi , összesen 264.766 frtnyi függő vagyonságot képvisel. Ha három év folyama alatt ezeknek csakis 50% hajtatnék is be, ez 132.766 frtnyi rendkívüli bevételt képez. E czélra fordithatók végre az eddig előirányzott kamatok csökkenésének veszélye nélkül azon összegek is, melyek maradékföld és egyéb váltságok fejében az alapítványi ügyigazgatóságnak tanúsága szerint 37,424 írttal várhatók. Ezen tételek a 400.000 frtnyi szükséglettel szemben 455.599 frtnyi fedezetet tüntetnek elő. Azon nem reménylett esetben, ha a fent elősorolt összegek az 1874—1877. évi időközben, illetőleg az építkezés befejeztéig, teljes mérvben nem folynának még be, s a hiányt más alapokból veend előlegekkel kellene pótolni, az esetben sem kell az egyetemi alap jelenlegi álladékának érinteni. Az egyetemi alap jószágainál ugyanis az alapítványi ügyigazgatóságnak jelentésével felterjesztett főkimutatás szerint az 1874-ben befejezendő s 1875-ben kihasítandó tagbirtokban közlegelőből összesen 5819 hold növekvés várható, mely birtokok eddig, a volt jobbágysággal közösek lévén, az uradalomnak felette cse­kély jövedelmet nyújtottak, ezentúl azonban a vriczkói részlet kivételével, mely azontúl is csak csekély értékű legelőt képezend, legnagyobb részben, eke alá fognak vétethetni. Az egyetemi birtokoknál az 1874. évre (9433. sz. a, jóváhagyott gaz­dászati és erdészeti előirányzat alapján 306.490 frt nyers bevétel és 170.388 frt kiadás mellett 136 ezer 102 frt tiszta jövedelem várható, mely összegből 251 hold belsőség, 5900 szántófőid, 492 hold rét, 2176 hold legelő, 640 hold nádas és 642 hold egyébből, összesen 10.101 (1200[]] öles) holdból álló, járt földre 63.160 frt vagyis holdanként 6 frt 25 kr tiszta jövedelem esik. Ha a tiszta majoros-birtoknak a közlegelőből kihasítandó s bérföldek által gyarapított 5819 /'i2oo

Next

/
Thumbnails
Contents