Képviselőházi irományok, 1872. XIII. kötet • 622-648. sz.

Irományszámok - 1872-644. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság jelentése

168 644. SZÁM. Különös körülmények fenforgása esetében a vásártartás egyátalán eltiltható, de csak a vész­bizottság meghallgatása után a ministeriumtól nyert különös engedély mellett. 44. §. Lebunkóz ás. A vészbeteg és gyanús állatok lebunkózása azon helyeken és oly mértékben alkalmazandó, a hol s mely mértékben való keresztülvitelét a vész tovaterjedésének meggátlása vagy annak gyöke­res kiirtása okszerűen megkívánja. A lebunkózott beteg állatok utasítás szerint eltakaritandók; a lebunkózás után egészségesek­nek talált állatoknak húsa pedig s egyéb testrésze csak azon esetben és ugy értékesíthető, ha az ér­tékesítés szabályszerű eszközlése a vész terjesztésének lehetőségét is kizárja. 45. §. Vész megszűnte. A 36—44. §§-okban foglalt határozatok csak akkor lépnek hatályon kivül, ha hivatalosai kihirdettetett, hogy a vész az ország területén megszűnt. 46. §. A vész megszűntnek nyilvánittatik : a) ha a vészlepte határban, helységben, kerületben vagy országban előfordult utolsó elhul­lási, lebunkózási vagy felgyógyulási eset óta huszonegy napon át uj kóreset elő nem fordult; b) ha a fertőzött udvarok fertőtlenítése szabályszerűen végrehajtatott; és c) ha a vészes helyen vagy kerületben a marha-állomány végvizsgálata által annak egészsé­ges állapota kétségtelenül kitűnt 47. §. A vészes udvarok és községek elzárolása, — az elesett marhák hulláinak az e czélra kisze­melendő helyen és mily módozatok szerint való eltakarítása, — a vészbeteg és gyanús marháknak lebun­kózása, — a többi a vészragály iránt fogékony kérődző állatok elkülönzése, szemmel tartása, s esetleg leöletése és eltakarítása, — egyéb házi állatok elzárása, — a betegek kivételes orvoslásának szabályozása, nemkülönben a kérődző állatok nyers termékeinek — vész uralgása idején — vasúton vagy hajón való szállítására vonatkozó intézkedések, végre a fertőtlenitési eljárás — ezen törvény alapján kibo­csátandó szabályrendelet utján — a minister által állapittatik meg. IV. FEJEZET. Költségviselés és kártérítés. 48. §. Költségviselés. Az ország határainak ideiglenes és állandó elzárásával járó költségeket, nemkülönben az egyes vidékek vagy helységek rendkívüli elzárolására használt katonai segédletnek szabályszerű illetményeit, továbbá a központi vészbizottságok részéről a szükség által indokolt esetekben biztosul kirendelt egyének, magánorvosok és állatorvosok napidijait s útiköltségeit az államkincstár viseli.

Next

/
Thumbnails
Contents