Képviselőházi irományok, 1872. XIII. kötet • 622-648. sz.

Irományszámok - 1872-642. Törvényjavaslat, a fizetési meghagyásokról

642. SZÁM. 149 létre jogositvák is, képesitvék is, magokra a felekre bizassék, annak elhatározása, hogy alakszerű pert iuditsanak-e vagy nem? A három hónapi határidő, melyet a per megindítására a per alatt állás joghatályának különben elenyészte mellett a javaslat kiszab, jelentékenyen rövidebb, mint a mekkora a külföldi törvényhozások által megállapittatott. Mi a hitelező teendője e határidő alatt? Elhatározni magát, hogy a pert folytatja s jelentkezni a biróság előtt keresetével. Erre három hónap untig elég idő. S ha tekintetbe veszszük, hogy a meghagyási eljárás ezen törvényjavaslat szerint nagyon is korlátolt térre s nagyon is egyszerű követelésekre szorítkozik; ha tekintetbe veszszük, hogy a felek három hónapig vannak kitéve azon bizonytalanságnak, melyet a jogviszály függőben léte, a peres tárgy ide vagy oda tartozóságának eldöntetlen volta idéz elő, s végre ha tekintetbe veszszük, hogy ezen idő alatt a biróság is a dolog természeténéi fogva kénytelen az ügyet kéznél tartani, s azt nem folyamatban levőnek, sem befejezettnek nem tekintheti: a három hónapi határidőt olyannak kell tartanunk, melynél hosszabbat engedni sem az ügykezelés, sem a felek érdekében nem lenne czélszerü. 16., 17. §. Van-e szükség a meghagyási eljárásban arra, hogy a hitelező külön kérje s a biróság külön rendelje el a végrehajtást, s nem volna-e egyszerűbb s azért a czélnak inkább megfelelő, ha a végrehajtás a fizetési meghagyás nem teljesítése s az ellenmondás elmaradása esetére már magában a meghagyásban előre elrendeltetnék, mint tétetett. ez az 1836. XX. törvény czikk szerint már a sommás ítélet meghozatalakor? E kérdés nem minden jelentőség nélküli s azért Németországban nem egy helyütt és nem egyszer beható viták tárgya volt. A porosz meghagyási eljárás s a szász perrendtartásról szóló törvényjavaslat tényleg elhagyá a végrehajtás külön kérését és elrendelését, magában a meghagyásban intézkedvén föltételesen a végrehajtásról is. Ezek ellenében a többi külföldi törvény példáját követni sok tekintetben czélszerűbbnek látszott. Először is kikerültetik ezzel az, hogy az eljárás — habár feltételesen is — mindjárt végitélettel, vagy ennek joghatályával bíró meghagyással kezdődjék. Másodszor; — nem a fél és a bírói végrehajtó, hanem maga a biróság itéli meg, hogy mikor áll be a végrehajtás esete? S végre, a rendes eljárás szabványaival való összhangzat ekként éretik el lehetőleg. Mindez olyan tekintet, melyet a javaslatban szem elől téveszteni nem lehetett. A végrehajtási kérvénynél a biróság esak azt vizsgálja meg: a fizetési meghagyásnak eredeti példánya van-e benyújtva, szabályszerű volt-e a kézbesítés, s nem történt-e ellenmondás s a vizsgálat eredményéhez képest adja vagy tagadja meg a végrehajtást. Hogy a határozat a fél jelentkezése alkalmával haladéktalanul meghozandó, azt az eljárás természete hozza magával. 18. §. Az ezen §-ban foglalt határozmány czélszerűségét és szükségességét ugyanazon indokok igazolják, a melyek a 15. §. hasonló természetű intézkedésének felvételére utaltak. Az e §-ban foglalt határozmány össze nem tévesztendő az 1868. LIV. törvényczikk 378. §-ával, a mely természetesen a meghagyási eljárásban is érintetlenül hatályban marad. (17. §.) 19. §. A törvényhozás és a tudomány férfiai Németországban nem tudtak megegyező eredményre jutni azon kérdés felett: vájjon a fizetési meghagyás, egyszerű birói intés, vagy makaessági ítélet,