Képviselőházi irományok, 1872. XII. kötet • 574-621. sz.

Irományszámok - 1872-588. Törvényjavaslat, a vaspályák által okozott halál vagy testi sértés iránti felelősségről és kártéritési kötelezettségről

538. SZÁM, 61 5. §. Ezen §. azon esetekről intézkedik, midőn a tartamos kártalanítási jog és kötelezettség az ennek alapjául szolgáló körülmények lényeges megváltozása folytán szintén változást szenved. Ezen változás kétféle irányban történhetik: Ugyanis a kártalanítási jog és kötelezettség vagy megszűnik, illetőleg leszáll, vagy növekszik. Ezen esetekben mindkét fél jogainak érvényesithetésére módot nyújt az 5. §. a birósági Ítélet hozatala után is az által, hogy az ügy ujabb tárgyalását s birói eldöntését megengedi. Mert az itélet után a sérült anyagi helyzete javulhatott, vagy a sértés következményei nem oly jelentékenyek, mint az itélet alkalmával felvétettek, vagy a kiskorúak nagykorúság elérése által €lvesztik tartási jogukat. Ilyen esetekben módot kell nyújtani a vasúti vállalatnak, mely által köte­lezettsége leszállítását követelheti. A méltányosság másrészről megkívánja, hogy a sértettnek is legyen azon joga, ha helyzete az itélet után még roszabra fordul, a kárpótlási járadék felemelését követelhetni. 6. §. A kártalanításra igényt tartó felek ezen javaslatba hozott törvény alapján csak a vaspálya­vállalat ellen indíthatják keresetüket. Azon viszony, mely a társaság és egyes közegei közt fennáll, itten tekintetbe nem jöhet. A felek csak a kár megtörténtét tartoznak bizonyítani. Mennyiben lehet az egyes vaspálya-hivatalnokot a kifizetett kártérítés megtérítésére szorítani, ez oly kérdés, mely a fenálló általános törvények és szokások, továbbá a szolgálati utasítás és a szolgálati viszony jogi természete alapján egyezség nem létében csak rendes per utján intézhető el. Az egyes hivatalnok mulasztása vagy vétkessége fegyelmi vagy büntető eljárás által állapitható meg és a vállalat csak azután érvényesítheti visszkereseti jogát, ha ezen kérdés eldöntetett. Mindez a jelen törvényjavaslat keretén kivül esik. Ezen §. azon intézkedései, melyek a kamatbiztositást élvező vaspálya-vállalatokra vonatkoz­nak, a kamatbiztositás természetéből folynak, és ebben találják indokolásukat is. Ez által elzáratik azon ut és mód, hogy a társaságok valamely esetben ilyen kártalanításokra az állambiztositékot ké­sőbbi megtérítés nélkül fordíthatnák. 7. §. Minthogy a legtöbb vaspálya hálózata rendesen több törvényszék területét hasítja át, szük­séges az illetékességi kérdések iránt felmerülhető vitáknak és kételyeknek elhárítását a gyors igaz­ságszolgáltatás érdekében határozott intézkedések által a törvényben eszközölni. Azon törvényszék illetősége, melyben a kár történt, főkép azon okból czélszerübb, a vas­pálya központi székhelyén lévő törvényszék illetőségénél, mivel az előbbi törvényszéknél a helyszín közelében a bizonyítékok előállítása, mint szemle, tanúkihallgatás stb. sokkal könnyebben és kevesebb költséggel járjmint másutt. A jegyzőkönyvi tárgyalás ezen ügyek gyors befolyása végett hozatik javaslatba. 8. §. Több kárkövetelés összesítése azért javasoltatik, mivel ez által az eljárás egyöntetűbb és a kárpótlási összeg kiszabása egyenletesebb. A kereset alapja egynemű, a bizonylatok ugyanazok lévén, ezen intézkedés fentartása a perek lefolyására mindenesetre jótékony befolyással leend.

Next

/
Thumbnails
Contents