Képviselőházi irományok, 1872. XI. kötet • 537-573. sz.

Irományszámok - 1872-566. Törvényjavaslat, a tengeri kereskedelmi hajók lajstromozásáról

566. SZÁM. 317 A törvény e tekintetben első kellékül az ezen törvényből eredő jogok és kötelezettségek alapjául, a hajó-lajstromozást tűzi ki, vagyis a hajónak bejelentését és az állam által megbízott közegek által vezetett jegyzékbe való beiktatását oly czélból, hogy abból a hajóra vonatkozó minden lényeges ténykörülmény hitelesen kitűnvén, egyrészt az állam mindig kellően felvilágosítva legyen az iránt, mely és mily természetű hajók tartoznak lobogójának védelme alá, másrészt a hajó képesítve legyen az ezen jegyzék alapján kiadott hajó-okmányokból nemzetiségét és minőségét hatósági elismeréssel bármikor hitelesen igazolni. A törvény tehát e tekintetben szükségesnek látta kimondani, hogy lobogónk védelme alatt álló magyar tengeri kereskedelmi hajó az, mely a hajó-lajstromba be van iktatva, s ezen körülményt a hajón lévő okmánynyal igazolja. A hajó lajstromozását a törvény bizonyos belső kellékekhez köti, s megkívánja mindenekelőtt, hogy a hajó legalább kétharmad részien belföldiek tulajdona legyen. A törvényjavaslat e határozata teljesen szakit az eddig elkövetett iránynyal, mely a nemzetiségi jellegét csak oly hajónak nyújtotta, mely egészben belföldiek tulajdona. Ezen eddig követett szabály a múlt század kereskedelmi tengerészetének azon felfogásán alapul, hogy a hajó mind béke, mind háború idején a szerződésekben vagy a nemzetközi jogban sarkaló előnyöket, főkép a semlegesség előnyét annál nagyobb mértékben fogja élvezhetni, minél kétségtelenebb, hogy a hajó a háborút viselő nemzettel semmikép sincs ellentétes viszonyban. Ujabb időben azonban e felfogás a tengerészeti közjogban mindinkább háttérbe szorult és több ujabbkori törvényhozás, például az olasz, görög, franczia, dán stb. — eltért azon elvtől, hogy csak belföldiek által tulajdonba birt hajó tekinthető nemzetinek és kisebb-nagyobb részben külföldieknek részvétét a nemzeti kereskedésnél is megengedte; ezen irányt a tengerészeti rendszabályok átidomitásánál nálunk is tekintetbe venni következő okoknál fogva látszott czélszerünek. Hajó-vállalataink, és különösen a kereskedelmi világ, jelesül a fiumei kereskedelmi- és iparkamara is hangosan követelték, hogy az eddig fenállott korlát szüntettessék meg és engedtessék a külföldi tőkének ut és mód hazai tengerészetünkben kedvező befektetést találhatni főkép azért, mert ez által a tőke-szegénységében sinlődő tengerészet nagy lendületben részesülhetne és a hajó-épités nagy mérvben előmozdittatnék. Ezen kívánalom annál inkább indokolt, mivel kereskedelmi és közgazdasági törvényhozásunk iránya más téren is lehető legnagyobb szabadelvüséget kívánja meghonosítani, és ez által óhajtja a jólét hathatós előmozdítását elérni. A törvényjavaslat ennélfogva a hajó-tulajdonban egyharmad részig idegeneknek is enged részvételt, szem előtt tartván azt, hogy magánjogi és rendészeti szempontból ép ugy mint közjogilag az állam befolyása hajóira leginkább csak az által biztositható, ha a hajótulajdon nagyobb része mégis belföldiek kezében van. A tengeri kereskedelmi hajók természetük, rendeltetésük és czéljuk szerint különbözők, és a törvényhozás kénytelen ezen különféleségeket figyelembe venni. Ennélfogva szükséges volt a hajókat bizonyos osztályzatokba sorozni. Az eddigi szabályzatok szerint következő osztályzatok állottak fenn: 1. hosszujáratu hajók; 2. tágabb körű nagyparti hajózásu hajók; 3. korlátolt körű nagyparti hajózásu hajók; 4. tágabb körű kisparti hajózásu hajók;