Képviselőházi irományok, 1872. XI. kötet • 537-573. sz.
Irományszámok - 1872-563. Jelentése a képviselőház jogügyi bizottságának a kir. közjegyzőségéről szóló 290.-1873. számu törvényjavaslat tárgyában
563. SZÁM. 275 fel: a mi véleményünk mellett szólnak, mert világos, hogy ezen gyanút inkább hárítja el a kamara tagjainak biztosítékaikkal fedezett anyagi felelősségek, mintsem a nem felelős kir. ügyész beleszólása; 3-szor, az indokolás fősulya abban látszik rejleni, hogy ezen rendelkezés az osztrák közjegyzői törvény mintájára terveztetett. Alulírtak a z on meggyőződésben élnek, hogy az osztrák viszonyok, szokások, az ottani gondolkozás történeti fejlődése oly lényegesen különböznek a mieinktől, — kivált a hol a kormány gyámkodása és az önkormányzat kérdése merül fel, hogy itt az osztrák mintákat szem előtt tartandóknak, utánozandóknak épen nem tartjuk. A 173. §-hoz (eredetileg 171. §.) a következő indokolást találjuk: „hogy pedig a kamara felügyeleti kötelességét szigorúan teljesítse; sőt a részrehajlás vagy engedékenység gyanújába ne is jöhessen: a 171. §. a kir. ügyésznek kötelességévé teszi ügyelni arra, hogy a kamara a megszabott vizsgálatokat pontosan teljesítse." • Minket a már előbb felhozott oknál fogva ezen indokolás sem térit el nézetünktől; sőt a kir. ügyészre vonatkozó ezen utóbb említett 173. §-ban foglalt rendelkezést nem csak azért ellenezzük, mert épen oly feleslegesnek találjuk, mint amaz előbbieket: de még inkább azért, mert emezt épen czélellenesnek, sőt olyannak tartjuk, a mely a javaslattal maga a minister ismételt nyilatkozata szerint is eléretni óhajtott eredményt csak veszélyeztetni, meghiúsítani képes. E javaslat indokolásában ugyanis a minister ismételve kiemeli, hogy a közjegyzői testületet függetlenné tenni, s abban az önérzetet, a testületi szellemet ébreszteni, az egyes közjegyzők feletti felügyeletet és fegyelmi hatóságot, végre magának a testületnek kezeibe kívánta letenni. És alkotott egy fél rendszabályt, a melylyel nemcsak megtompitja a királyi ügyész gyámkodása alá vetett közjogi kamarában a testületi szellemet, megzsibbasztja a kötelességérzetet, de egyenesen azt eszközli, hogy a kamara tagjai ne lépjenek fel kellő szigorral és erélylyel az egyes közjegyzők ellen, hogy igy a királyi ügyészre hárítsák az ügy kellemetlenségét; — vagy talán még gyakrabban azt, hogy ez sem járván el kellőleg, az ügy a közmondás szerint: „két szék közt a földre üljön." A 194. §. által alakíttatni czélzott fegyelmi vegyes biróságot mellőztetni, és fegyelmi birósággá tisztán magát a közjegyzői kamarát óhajtjuk tétetni. És erre fektetjük a fősúlyt, ennek tulajdonítunk legnagyobb fontosságot mind az eddig fejtegetett kérdések felett. A ministeri indokolás e §-hoz (eredetileg 191. §.) azt mondja (21. lap.), hogy e nézet (a mienk) — már az előleges tanácskozások és véleményezések alatt is felmerült; de ellene azon általános elv szól, a mely a bíráskodásnak „nem bírói elemekre" bízását tiltja, — és hogy a tisztán közjegyzőkből álló birói testület a jogtalan kedvezés vagy üldözés vádjának nagyon ki volna (talán lenne?) téve. Nagyon természetesnek találjuk, hogy mig hazánkban az elsőfokú bíráskodást a nemzet szabadon választott birói gyakorolták — a haza bármely polgára feletti rendes bíráskodást más, mint ezen birói elemekre bizni az alkotmányosság elve épen oly kevéssé engedhette meg, mint valakit az esküdtszéki eljárás elől elvonni, a hol ez van behozva. De hogy ha egy törvénytudókból, — még pedig a törvény által közhitelességgel felruházott törvénytudókból álló testületet alkotunk, — (a melynek tehát tagjait a „birói elem" oly ellentétének állítani sem lehet,) — hogy e testületre csak saját tagjai felett, és csakis mint ilyenek felett, és csakis fegyelmi esetekben a bíráskodást reábízni — miért tiltaná az általános elv — nem látjuk át. A második állítást illetőleg, —mely szerint „a csupa közjegyzőkből alakított bíróság a jogtalan kedvezés vagy üldözés vádjának nagyon ki lenne téve," — mindenekelőtt megjegyezzük, miszeszerint ha nincs okunk attól tartani, hogy azon kamara mint fegyelmi bíróság valóban részrehajló lesz; pedig a ministeri indokolás sem teszi fel ezt róla, csak attól tart, hogy majd mások vádolhatják erről: akkor a látszat elkerülésének a valóságot feláldozni, és meg nem adni annak a bíráskodást,
