Képviselőházi irományok, 1872. XI. kötet • 537-573. sz.

Irományszámok - 1872-559. A pénzügyi és vasuti együttes bizottság jelentése a magyar keleti vasut függő adósságainak rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában

164 559. SZÁM, bukásnak menne elébe, s nemcsak az állam részér-ől előlegezett összegek veszélyeztetnének, de erköl­csileg hátrányosan hatna az állam hitelére s az állam által biztosított egyéb papírokra is; másrészt tekintve azt, hogy az újonnan elzálogosítandó hitelpapírokra a szerződő consortium tiz millió tallért, vagyis 16,900.000 forintot előlegeznének, s igy az államnak a kiváltásra előlegezendő összeghez csak 300.000 írttal kellene járulni, mely összeg a kötvények elárusitásából befolyó összeg­ből a keleti pályatársasággal kötött szerződés szerint az államnak visszafizettetik; továbbá, hogy azon esetben, ha, mint azt a kormány biztosan reményli, az emiitett bankár-consortium a kötvényeket egész 30 millió névleges értékük erejéig 6P/2% arany árfolyam szerint átveszi, akkor nemcsak a kötvé­nyek kiváltásához most szükségelt összeg, hanem a ministeri indokolás szerint az állam által eddig az építéshez előlegkép adott összegek is fedezetet nyernek egy aránylag csekély összegen kivül, mely azonban a törvényesen biztosított tiszta jövedelem fejében fizetendő összegből mindenkor vissza­tartható. . . Végre tekintve azt, hogy ezen előlegezési művelet által elhárittatván a keleti vaspálya-tár­saságot érhető végveszély, idő nyeretik nemcsak ügyének megvizsgálására s végleges rendezésére, hanem arra is, hogy a pénzpiacz reménylhető javulásával most elzálogosított kötvényei kedvező elhe­lyezést nyerjenek. A 2. §. szerint elvállalt kezességből származható uj terheltetés ellen, mint azt a ministeri indo­kolás bőven kifejti, az állam a keleti vaspálya-társasággal kötött szerződés által biztosítva van, mert ezen szerződés szerint jogában áll a kötvények kamataira, törlesztésére s a szelvény-beváltásra szük­séges összeget a kamatbiztositékból visszatartani, sőt a pálya lezárolása által magát annak tiszta jöve­delméből kielégíteni. A 4. §-ban emiitett 1,700.000 frt kifizetése indokolva van az eddig érdembe hozott munka­kimutatások s fizetetlen maradt területi kisajátítások által. Ezen oknál fogva a pénzügyi és vasúti együttes bizottság a törvényjavaslatot általánosság­ban elfogadja s a képviselőháznak elfogadásra ajánlja; részleteire nézve azonban a következő módosí­tásokat hozza javaslatba: Az 1-ső §. utolsó sorában a „kötvényei" szó után a viszony teljes megvilágítása tekinteté­ből ,a keleti pálya terhére", az utolsó szó után pedig most a törvényhozás részéről jogosítás kell a kormánynak a további elzálogosítás- vagy eladásra „ismét elzálogosíthassa vagy eladhassa" szavak teendők. A 2. §. 2-ik sorából a „kiváltandó"' szó mint felesleges kimarad. A 3-ik §. 3-ik sorából a „kihocsájtása és elhelyezése" szavak, miután a negyedik sorban foglalt rendelkezés kifejezés úgyis mindakettőt magában foglalja, szintén kihagyandó. Végre kijelentendőnek véli az együttes bizottság, hogy 1873. deczember 16-án kelt jelen­tése szelleméhez hiven a keleti vasút ügyét ezen törvényjavaslat elfogadása által eldöntöttnek nem tekinti, miután ezen törvényjavaslat csak az 1. §-ban emiitett függő adósságának ideiglenes rendezé­sére vonatkozik, s hogy a keleti vasút ügyének ezen rendezése nem képez sem előzetes elvi elhatáro­zást, sem véleményt a keleti vasút ügyében követett eljárásra, továbbá senkit azon felelősség alól nem old fel, melyet az eddig történtek az illetőkre róvnak. Ugyanazért a bizottságok a tisztelt háznak a következő határozati javaslat elfogadását ajánlják : „A képviselőház kijelenti, hogy a magyar keleti vasút függő adósságának rendezéséről szóló törvényjavaslat elfogadása a keleti vasút kérdésének bármily irányban eldöntésére nézve elvi határo­zatot nem képez, ugy az eddig elkövetett eljárás felett semmi irányban véleményt nem tartalmaz s az eddig történtekre nézve senkit a felelősség alól fel nem ment."

Next

/
Thumbnails
Contents