Képviselőházi irományok, 1872. IX. kötet • 478-534. sz.

Irományszámok - 1872-498. Belügyminister jelentése az 1873. évi járvány és inség tárgyában

489. SZÁM. 61 Habár ezen adatok szerint főleg a főbb kenyér-termények igen középszerű — sőt alacsony átlagot adtak, ezek aratási hiánya még sem olyan, hogy a vetőmagot bárhol ki nem adná, s ezenfelül bizonyos élelmezési felesleg ne maradna, melyhez ha azon termények számittatnak, melyek a rendes élelmi-szerek pótlásául használtatnak, mint burgonya, hüvelyes növények stb. és számításba vétetik azon termények jövedelme, melyek eredménye ez évben felette kedvező volt, így a repcze-termés oly gazdag volt, mint már évek óta nem, és a tetemes belföldi fogyasztáson kivül csak a kivitelre jött mennyiség eddig már mintegy 3 millió mázsát tett; a bortermés az ország nagyobb részében szinte í)ő volt, annak ára pedig a külföld gyenge bortermése mellett magas; továbbá a kender, mely az idén ffiás évekhez képest kétszeres termést adott, s mindezek figyelembevételével egészben és nagyban mondható, hogy az ország termése annak szükségletét fedezi, mi azonban ki nem zárja azt, hogy egyes kisebb-nagyobb terjedelmű vidékek segélyre ne szoruljanak. Ezen nagy gonddal gyűjtött adatok azonban mégis csak a termesztők bemondása alapján keletkezvén, nem lehetnek mentek azon emberi gyarlóságtól, hogy a bajokat nagyítani szeretjük, s minthogy magukból ezen a termést előtüntető adatokból, melyekhez még a kereset és jövedelmi forrás sokféle neme számítandó, az előre látható ínség mérve megközelítve sem volna megállapítható: kötelességemnek ismertem a helyzet lehető kiderítése végett közvetlenül a megyei főispánokhoz fordulni és ezeket felhívtam, hogy szemben azon körülménynyel, hogy a jövő megélhetés esélyei iránt az ország több vidékein komoly aggodalmak keletkeztek, a kormány feladata, hogy mindeneklőtt lehetőleg alaposan ismerje a helyzetet s hogy annak alapjá:i gondoskodhasson segély eszközeiről azon esetekre, melyekben sem az önsegély, sem a községek és köztörvényhatóságok ereje, sem a közjótékonyság forrásai a bajok orvoslására nem elegendők, figyelembe kellett azonban venni, hogy a segély eszközeinek megválasztásánál s általában az ez irányban teendő intézkedéseknél kerültessék mindaz, mi a segélyforrások korai kihirdetése vagy másnemű biztatás által kielégithetlen reményeket ébresztve, egyeseknél és községeknél az önsegitség ösztönét s az abból eredő tevékenységet elaltathatná, mi népünk jelleménél és hajlamainál fogva vajmi könnyen megtörténhetik, minden cselekvést, minden működést a kormányra, minden terhet az államra hárítván. A kormány álláspontjának ekkónti körvonalozása után, a következő kérdésekre kívántam a főispánoktól jelentéseket, utasítván őket, hogy a beszedendő adatokat, ugy a hivatalos összeírások alapján, mind pedig szakértők meghallgatása után terjeszszék fel, nevezetesen a következőkre terjesztvén figyelmöket: a) van-e alapos remény, hogy a megye szegényebb sorsú lakossága képes leend meglevő készleteiből s a megyében gyakorlatban levő rendes kereseti források segítségével a jövő aratásig minden segély nélkül megélni? b) ha ez nem remélhető, feljegyzendő a megyének hányad része s különösen, mely vidéke szorul segélyre, s mikor, őszszel, télen vagy csak a jövő tavaszszal fog előreláthatólag annak szüksége beállani? E kérdések mellett előre is jeleztem, hogy a segélyezés szüksége beállván, az csak a következőkre fog szorítkozhatni: 1. nagyobb mérvű munkaadás és így keresetforrás nyitásra, vagy 2. törvényhatóságoknak vagy községeknek adandó mérsékelt kölcsön közvetítése oly végből, hogy azok törvényszerű kötelességeiknek megfelelhessenek s azon esetben, ha a segélyezés szüksége csakugyan mutatkoznék, jelentsék fel azt, hogy a fentebbi segélyezések melyik módja s milyen mérvben lenne megyéjében legczélszerübben alkalmazható? E felhívásomat egyrészt azért intéztem a főispánokhoz és nem a törvényhatóságokhoz, mert a fentebb hangsúlyozott okoknál fogva nem kívántam ezen kezdeményezés által feleleveníteni a tör-