Képviselőházi irományok, 1872. IX. kötet • 478-534. sz.
Irományszámok - 1872-498. Belügyminister jelentése az 1873. évi járvány és inség tárgyában
498. SZÁM. 59 Megemlítésre méltó intézkedést tett ez irányban Hontvármegye bizottsága, hol a megyebeli vagyontalan árvák feletti gondoskodást a legtöbb adót fizető bizottsági tagok válalták magukra. Kötelességemnek tartandom a többi törvényhatóságok neveit, melyek a vagyontalan árvák ügyében intézkedtek, — a tisztelt képviselőház tudomására hozni akkor, midőn az árvák egyénenkénti összeírását, s az azok anyagi és szellemi érdekeikről mikép történt gondoskodást tartalmazó kimutatások beérkezendettek, a midőn azután az iránt is tehetendek tüzetes és indokolt javaslatot, kellend-e általában és ha igen, mily mérvben és módozatok szerint az állam közreműködését ezen nagyhorderejű ügyben igénybe venni ? Végre még meg kell említenem, hogy közvetlenül nálam e czélra adakozások utján összesen 7.387 frt gyűlt be, mely adakozásokból kizárólagosan cholera-árvák eltartására és nevelésére eddig az országos gazdasszonyi- és az országos kiskedóvó-egyletek által Budapesten felállítandó árvaházra segélyül 1.000 frtot, — a kolozsvári nőegyleti árvaháznak pedig 500 frtot bocsátottam rendelkezése alá, néhány száz forintot pedig az adakozók szándékainak megfelelőleg, az illető törvényhatóságoknak és községeknek küldöttem. A termési viszonyok. A magyar királyi kereskedelmi minister ur, tekintve, hogy a várható aratási eredmények iránt a nézetek július havában felette eltértek, — országos felvételt eszközöltetett a búza és rozs termés iránt, és pedig nem akként, mint az ezelőtt történt, hogy a kiadott rovatos lapokon a termés eredménye csak „jó" — „közép" és „rósz" kitételekkel jeleztetett, hanem, pontosabb adatok nyerése végett, első kísérlet tétetett az iránt, hogy a közigazgatási közegek a fentebbi általános kitételek helyett a holdankénti átlag bejelentésére hivattak fel. Ezen adatok beérkezvén, összeállittattak, s folyó évi augusztus hó 8-án hirlapilag közzététettek. A kormány már ezen adatok alapján tüzetesen foglalkozott azon kérdéssel, kellene-e és mi intézkedéseket tenni már eleve oly végből, hogy az ország egyes részeiben esetleg keletkezhető inség elhárittathassék, s e tekintetben kívánatosnak és indokoltnak tartotta, hogy a gabona- bevitel-vám ideiglenesen megszüntettessék, s ez iránt, a monarchia másik fele kormányával egyetértőleg előterjesztést tett ő Felségéhez is s legfelsőbb helyről nyert felhatalmazás folytán a kormány saját felelőségére a törvényhozás utólagos jóváhagyása reményében, a gabona-beviteli vámot egy évi időtartamra megszüntette. Ezen intézkedésnek a törvényhozás által leendő utólagos jóváhagyását tartalmazó törvényjavaslatot a pénzügyminister ur a tisztelt képviselőházhoz már benyújtotta. Ezen azonnal életbeléptetett rendszabály jótékony hatása némely törvényhatóságtól beérkezett jelentés szerint, már tényle,?; érezhető. Hogy pedig a gabona-beviteli vám ezen megszüntetésének haszna még nagyobb mértékben legyen érezhető, s hogy azonfelül az ország oly vidékeiből, hol a termés jobb volt, jutányosabban szállíttathassák a gabona és egyéb élelmiszer az ínséges vidékekre, szükségesnek látta a kormány a vasutakon az élelmiszerek vitelbére leszállításáról gondoskodni, s e czélból megrendelte, hogy azon vasutaknál, melyek kamatbiztositást nem vesznek igénybe, az engedélyokmányok azon intézkedése vétessék foganatba, mely szerint általános drágaság esetében az élelmiszerek vitelbére az engedélyszerű maximal-tétel felére leszállítandó. Azon vasutaknál pedig, melyek kamatbiztositást vesznek igénybe, a gabonanemüek, burgonya és hüvelyes veteményeknél a vitelbért mértföldenként egy krajczárra szállította le. Azon vonalakra nézve, melyek a monarchia mindkét állam területére terjednek, tekintettel a Magyarország egyes vidékein uralkodó ínségre a császári királyi osztrák kereskedelmi minister hasonlóan 8*