Képviselőházi irományok, 1872. VIII. kötet • 463-477. sz.

Irományszámok - 1872-475. A közmunka és közlekedési- és pénzügyi ministerek együttes jelentése a keleti vasut ügyének állásáról

€6 475. SZÁM. 1. az engedélyesek és az angol-osztrák bank között Parisban kötött s már csatolt szerződésnek és Bordereau regulaíeurnek; 2. azon fenntebb emiitett határozatoknak, melyeket az igazgató-tanács praesumptiv tagjai hoztak, s később a megerősített igazgató-tanács jóváhagyott. A keleti vasut-társulat alakulására vonatkozó ezen ügyiratokat a közlekedési niinisterium ugyanazon évi márczius 25-én 5063. sz. átiratával a pénzügyministeriumnak, mely a közlekedési ministeriummal együttesen van megbízva a vasúti törvények végrehajtásával, azzal küldötte meg, hogy ezek másolatát egyúttal vasutépitészeti igazgatóságának véleményezés végett kiadván, annak jelentését, beérkezte után, szinte közölni fogja. Ezen ügyiratokat, különösen pedig az építési vállalkozó és az angol-austriai bank között létrejött, s ez utóbbi által az alakítandó részvénytársulat terhére kötött s az igazgatótanács által átvállalt szerződést a kormány csak azon szempontból vette és kívánta vétetni bírálat alá, hogy az azokban felvett megállapodások nem ellenkeznek-e a vállalat jogalapját képező engedély-okmány határozataival; ellenben az építési szerződések határozatainak, a részvénytársulat érdekei szempontjából való átvizsgálását mellőzendőnek tartotta azon alapelv folytán, melyre az állami kamatbiztositás a keleti vaspálya-vállalatnál is fektettetett. Bár alább a kérdés ezen oldalára újra visszatérünk, itt mindamellett már előzőleg hangsúlyozni akarjuk, hogy a magyar állam mellőzte azon gyakorlatot, melyet megelőzőleg az osztrák kormányok követtek, s mely abból állt, hogy a vasút teljes kiépítésére s felszerelésére szükséges, de csak az építés teljes befejezése után részletezett számadások alapján kimutatandó tőke kamatja s törlesztési hányada biztosíttatott. A kamatbiztositás ezen rendszere mellett ugyanis a kormány annak meggátlására, hogy az építési tőke illetéktelenül, a szükségesnél magasabban fel ne szaporodjék, az épités ellenőrzését oly mérvben volt volna kénytelen gyakorolni, mintha tényleg államköltségen épített vasutak létesítéséről lett volna szó; míg másfelől ezen gyámkodás mellett minden előfordulhat J hibáért a felelősség őt érte volna. A ministerium, eltekintve más fontos okokból, — már ezen egymagában is döntő körülménynél fogva, a mondott rendszert annál kevésbé tartotta czélszerünek s elfogadhatónak, mert a kilátásban állott számos ujon engedélyezendő vasút feletti ily mérvű felügyeletre, tekintve azt, hogy állami vaspálya-építések is napirendre voltak kerülendők, megfelelő idővel és eszközökkel nem rendelkezett. A fenntebbi okoknál fogva a magyar törvényhozás, a ministerium javaslatára azon rendszert fogadta el, mely szerint az állami-kamatbiztositás egy átalány-összegben állapíttatott meg, ennek ellenében részletesen meghatároztatván az építendő vasút kellékei. Ezen rendszer alkalmasabb az előbbinél arra, — hogy a magán-tevékenységet felébressze, mert az építkezés körül elért megtakarítások az engedélyesnek, esetleg a helyébe lépett részvénytársulatnak nyereményét képezik. — De a mily kétségtelen, hogy a nyeremény csak az engedélyesnek, vagy az általa alapított társulatnak a lehetőségig szabad működése által reméylhető: oly bizonyos, hogy e szabad működést, melynek ugy a pénzbeszerzésre, mint az épités vezetésére s folytatására is ki kell terjedni, jogosan csak addig és annyiban korlátozhatja a kormány, a meddig és a mennyiben ezt az államnak a kamatbiztositásból s a közforgalmi viszonyokból folyó érdekei elutasithatlanul megkövetelik. Felügyelete tehát csak arra terjedhet, hogy a pálya építésénél az iránynak, szilárdságnak és felszerelésnek az engedély-okmányban megállapított feltételei, a kikötött határidők