Képviselőházi irományok, 1872. VII. kötet • 413-462. sz.
Irományszámok - 1872-442. Ministerelnök előterjesztése, Magyar- és Horvát-Slavonországok közötti leszámolás tárgyában
248 442. SZÁM. kiadások tartozékát képezvén, ugyanazon elvek alá esnek, melyek a kiegyezési törvényben az állami kiadásokra nézve megállapittatak. A kiegyezési törvény Horvát-Szlavonországokat illetőleg az állami kiadásokat három részre osztja: a) a Magyar- és Horvát-Szlavonországokat közösen megillető kiadások, melyekhez HorvátSzlavonországok 6 4 , 407 . 799 0 / 0-al tartoznak járulni; b) azon kiadások, melyek Horvát-Szlavonországok tiszta jövedelmeinek kiszámítása végett a nyers jövedelmekből, mint kezelési költségek levonandók; c) Horvát-Szlavonországok beligazgatási költségei, melyek az évi 2,200.000 frtnyi átalányból fedezendők, és a leszámolás tárgyát nem képezik. Az állami számvevőszék véleménye szerint tehát mindenek előtt azon kérdés vár feleletre, vajon egy bizonyos nyugdíj a három kiadási csoport melyikének képezi tartozékát? és az eredmény szerint vagy felveendő a leszámolásba, ha az a), b) alatti kiadások tartozékához sorolható, vagy egyszerűen kihagyandó abból, ha az a), c) alatti kiadások természetével bir. A jelenlegi viszonyoknál fogva a c) alatti, vagyis a 2,200.000 frtnyi átalányból fedezendő nyugdijakhoz tartozóknak véljük azonban azokat, melyek az 1867. évi márczius hó 8-án a magyar és az osztrák ministerium között létrejött ideiglenes pénzügyi egyezmény alapján Horvát-Szlavonországokban fizettetnek, habár az illető nyugdijasok azon országokon kívül teljesített szolgálatokért élvezik is ama nyugdijakat, mert: az emiitett pénzügyi egyezmény — mely szerint az addig érvényben állott nyugdijak a két állam közül azt terhelik, a melynek területén az egyezmény megkötésekor utalványozva voltak — a magyar ministerium által a Szt.-István korona összes országai nevében köttetett mindaddig, míg ez iránt törvényes intézkedés nem történik, és miután a nyugdijkérdés eddig sem Magyarországra, sem Horvát-Szlavonországokra nézve törvényesen szabályozva nem lett, és ennélfogva, amaz ideiglenes pénzügyi egyezmény az osztrák és magyar állam között a mai napig tényleg érvényben és gyakorlatban áll, Horvát-Szlavonországok ezen ideiglenes egyezmény elismerést annál kevésbé tagadhatják meg , mert midőn a horvát-szlavonországi autonóm kormány azon nyugdijaknak megfizetését, melyek Horvát-Sziavonorszagokon kívül, azonban Horvát-Szlavonországokban teljesített szolgálatokért fizettetnek, most sem akarja elvállalni, önként az egyezmény jogi alapjára áll, azon különbséggel mindazon által hogy az egyezménynek csakis kedvező eredményeit akarja elfogadni, a kedvezőtleneket pedig, a mennyiben az egyezmény szerint tartozik ama nyugdijakat megfizetni, melyek 1867. évben Horvát-Szlavonországokban voltak folyósítva, habár az illető Horvát-Szlavonországokon kívül szolgált is, magától elhárítani igyekezik. Azon kérdést illetőleg, melyek azon közös kiadások, melyekhez Horvát-Szlavonországok 6 4 , 407 . 799 °/ 0-al tar toznak járu ni, a magyar kormány képviselői által ki jelöltekből Horvát-Szlavonországok autonóm kormánya képviselői nem fogadták a selmeczi akadémia, a pesti hajózási iskola, a statistikai hivatal, a népszámlálás, és a „Ludovica* honvéd tiszti akadémiát illető kiadásokat, — az országgyűlés költségeit pedig csakis annyiban ismerik el közösekül, a mennyiben azok a horvát-szlavonországi képviselők napdijai és szálláspénzeire vonatkoznak azon időre, mig e képviselőknek jelenléte a közös országgyűlésen okvetlenül szükséges, és az igy elismert kiadásokat is Horvát-Szlavonországok nyers jövedelmeiből tartják leszámitandóknak. Az állami számvevőszék az országgyűlés költségeit Magyar- és Horvát-Szlavonországok között bármely arány szerint feloszthatóknak nem tartja, mert mellőzve, hogy épen a közös törvényhozás az, a mely a magyar állam területi egységét leginkább képviseli, az 1868. évi XXX. törvényczikk 39-ik §-a világosan rendeli, hogy Horvát-Szlavonországok képseJőinek napdijai és szálláspénzei a közös állampénztárból fedezendők, — a mely rendelet határozottan