Képviselőházi irományok, 1872. V. kötet • 285-362. sz.

Irományszámok - 1872-313. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése a törvényhatóságok közigazgatási árva- és gyámhatósági kiadásainak ideiglenes fedezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában

313. SZÁM. 127 Ily nehézségekkel szemben a ministerium addig is, mig a köztörvényhatósági házi pénz­tárak kérdése törvény által véglegesen szabáiyoztatnék, — egy ideiglenes intézkedés által kivan a közigazgatási kiadások fedezéséről gondoskodni. Ezen ideiglenes intézkedést foglalja magában ezen törvényjavaslat, melyben azon gyakorlat, hogy a törvényhatóságok közigazgatási árva- és gyámható­sági kiadásai az államkincstárból fedeztettek, még az 1873. évre is kiterjesztetik, és azoknak szük­séglete — a királyföldi hatóságoknak járó államsegélyből a törvény értelmében levont összeg leszá­mítása után — az 1872-re megszavazott összegben, vagyis 4,470.360 írtban állapíttatnék meg. A bizottság a belügyminister szóbeli előterjesztéséből és egyes törvényhatóságok által fel­terjesztett kérvényekre nyert felvilágositásokból arról győződött meg, hogy ezen összeggel a törvény­hatóságok elkerülhetlenül szükséges közigazgatási kiadásai nem lesznek fedezhetők. A törvényható­ságoknak 1873. évi szükséglete a ministerium által jóváhagyott költségvetések szerint jelentékenyen felülhaladja ezen összeget, sőt 1872-ik évre is több törvényhatóságnál fedezetlen kiadás mutatkozik, és pedig a magyarországi megyéknél . . 185.456 frt 82 kr, erdélyieknél 15.775 „ 72 „ összesen .... 201.232 frt 34 kr hiány mutatkozik. Ezen kedvezőtlen eredményt a ministerium avval igazolja, hogy a magyarországi megyék 1872. évi szükséglete 4,220.342 frt, az erdélyi megyéké 497.767 B királyföldi hatóságoké '154.481 „ összesen . . . . 4,872.590 frtot tett, holott a most emiitett törvényhatóságok múlt évi közigazgatási árva- és gyámhatósági szükség­leteire az 1872. évi törvényczikk szerint jelesül: • a magyarországi megyék számára csak 3,822.778 frt, az erdélyiek részére . 488.582 „ a királyföldi hatóságoknak államsegélyül 199.324 „ vagyis összesen . . 4,510.684 frt volt kiszabva. Viszonyitva a ministerium által megállapított szükségletet a törvény által megszavazott fede­zethez, mutatkozik 361.906 frt 55 72 krnyi különbözet. Ha pedig a lefolyt évben elért valóságos eredmény, mely valamenyi törvényhatóságnál összesen 4,967.007 frt 36V2 krra rxx 8i a törvény szerint rendelkezésre állott fedezethez viszonyittatik 456.323 frt 36V2 krnyi tulkiadás mutatkozik; ezen tulkiadás, illetőleg hiány azonban a törvényható­ságok 1871. évi pénztári maradványok s egyéb jövedelmekből 255.090 frt 82Y2 kr erejéig fedeztet­vén, ez által 201.232 frt 54 krra apadt. A most előadott eredményt a következő körülmények igazolják: a) A törvény az 1872. évi javadalmazást, az 1872. évben kizárólag rendes közigazgatási kiadásokra kiszolgáltatott összeget, a rendkívüliekre (építkezésekre sat.) 1870. évben megállapítva volt 371.000 frt tekintetbevétele nélkül vette alapul; b) hogy az árva- és gyámhatósági kiadásokra költségvetésileg engedélyezett összeget az év folyama alatt bekövetkezett eredmény tetemesen túlhaladta; c) hogy a törvényhatóságok rendelkezésére álló helyiségek hiányában az árvaszéki hivatalok elhelyezését bérletek vagy épitkezések által kénytelenittettek biztosítani, mely költségekről az egyes törvényhatóság költségvetésében gondoskodva nem volt; — végre

Next

/
Thumbnails
Contents