Képviselőházi irományok, 1872. II. kötet • 99-152. sz.

Irományszámok - 1872-105. 1872-ik évi XXIX. törvényczikk a sopron-pozson-lundenburg-vágvölgyi elsőrendű mozdonyvasut kiépitéséről

50 105. SZÁM. Ha a vasúti szállítási dijakat a törvényhozás bármikor szabályozandja, e díjszabályzat érvé­nye ezen vasutakra is kiterjed. Az engedélyesek kötelezik végre magukat az engedélyezett pálya egyes állomásaitól a legkö­zelebbi községig vezető közutak építésére s fentartására szükséges kő- s kavicsanyagot pályájukon csupán saját költségeinek megtérítése mellett szállítani. 31. §. A jelen pálya építésére és felszerelésére szükséges névleges tőkének összege, mely a 16-ik §-ban meghatározott módon elsőbbségi és törzsrészvények kibocsátása által szerezhető be, mérföldenként 985.915 osztr. ért. (kilenczszáz nyolczvanötezer kilenczszáz tizenöt) ezüst forintban állapittatik meg meg­jegyeztetvén, hogy ezen összegben kibocsátandó értékektől már az épités alatt fizetendő kamatokra megkívántató összeg is bennfoglaltatik. Ezen alaptőkének szaporítását a kormány csak akkor engedheti meg, ha a) az engedélyesek vagy jogutódjaik a pálya forgalmának emelését czélzó, vagy a forgalom emelkedése folytán szükségessé vált oly uj építkezéseket s berendezéseket szándékoznak eszközölni, melyeknek teljesítésére a jelen engedély által, az abban megállapított építési tökéből kötelezve nincsenek; b) ha a kormány oly építkezéseket s beszerzéseket rendel el, melyek teljesítésére engedélye­sek a jelen engedély értelmében kötelesek ugyan, de a melyekre nézve ugyancsak a jelen engedély sze­rint a pénzbeszerzés iránt elébb köztük s a kormány között külön egyezménynek kell létrejönni, végre c) ha az engedélyesek vagy jogutódjaik e vasutból egyes iparvállalatokhoz szárny vonalokat szándékoznak építeni s üzletben tartani. 32. §. Jelen engedély, illetőleg az engedélyezett pálya, ugy nemkülönben e pályának üzlete a kor­mány beleegyezése nélkül másra át nem ruháztathatik. 33. §, Az engedélyesek jogai és kötelezettségei jogutódaikra is átszállanak.

Next

/
Thumbnails
Contents