Képviselőházi irományok, 1872. II. kötet • 99-152. sz.

Irományszámok - 1872-138. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság jelentése „a telepitvényekről” szóló törvényjavaslat tárgyában

138. SZÁM. 219 a) a telepitvényéhez tartozó összes bel- és külbirtok, a rajta fekvő évi tartozások megvál­tása mellett a telepitvényes tulajdonává válik; ott hol a telepitvényi földek örök időre vagy a család­nak egyenes ágon való vagy a féríiágnak kihaltáig jutottak a telepitvényesek birtokába, vagy az évi szolgálmány mennyisége változás álá nem eshetett: b) minden egyéb esetben pedig belsőség, u. m. házhely, udvar és kert fejében 8000 [~~]ölnyi terület a felek közti szabad egyezkedés vagy ennek nem sikerülése esetében, a birói becsű utján meg­állapítandó értéknek biztositása mellett a telepitvényes tulajdonába megy át. A szerződésben érintett minden egyéb birtok azonban, a telepítő tulajdonos kizárólagos tu­lajdona marad, melyre nézve a felek közt felmerülő minden viszony a szerződés szerint ítéltetik meg. 26. §. Ezen törvény intézkedése kiterjed azon telepitvényes községekre is, melyekre nézve a szer­ződés a jelen törvény hatályba léptekor már lejárt, de a telepitvényesek a földek birtoklásában vannak, akár inditott a földtulajdonos a birtok visszaadása iránt keresetet, akár nem. Ha azonban az ilyen perben már jogerejü itélet létezik: a telepitvényesek csupán a belsőséget válthatják meg. 27. §. Ezen törvény végrehajtásával a bel-, pénz- és igazságügyi ministerek bizatnak meg. Pest, november 29-én 1872. Eötvös Károly s. k., a központi bizottság előadója. 2. melléklet a 138. számú irományhoz. Különvéleménye a képviselőház II., III., és IV. osztályainak, a törvényjavaslat 5-ik §-ához. Ezen §. második része, mely következőleg szól: „Ha azonban a földtulajdonos az összes telepitvényi birtok megvételét kivánná, a telepitvé­nyesek az egész belső és külső birtokot megvenni tartoznak, különben csak építkezéseik, ugy más be­ruházásaik megtérítésére jogositvák" egészen kihagyassék. Beadják: Horánszky Nándor s. k., . a U. osztály előadója. Kvassay László s. k., a IV. osztály előadója. Steiger Gyula s. k., a in. osztály előadója. 28*

Next

/
Thumbnails
Contents