Képviselőházi irományok, 1872. II. kötet • 99-152. sz.
Irományszámok - 1872-120. Törvényjavaslat, az általános védkötelezettség elleni visszaélések megakadályozásáról és megbüntetéséről
120. SZÁM. 121 tartó kezeibe való letétele által nem igazolja — hogy az 1868. XL. és XLI. törvényczikkben meghatározott védkötelezettségének korához képest eleget tett, vagy az alól törvényesen fölmentetett, sem fölfogadni, sem szolgálatban vagy foglalkozásban tartani nem szabad. Ugyanez áll a jelen törvény 1-ső §-ának második bekezdésében megjelölt osztálybeliekre nézve is. 14. §. A ki magát a jelen törvénynél fogva az elöljáróságnál jelenteni tartozik, és ezen kötelességét elmulasztotta: e mulasztásáért 5 frttól 50 frtig terjedhető birsággal, ennek be nem hajthatása esetében pedig 24 órától 10 napig terjedhető fogsággal büntettetik, s egyszersmind előállíttatván, a tárgyalás ellene, — amennyire szükségesnek mutatkozik, a netaláni megszökés elleni óvó-intézkedések alkalmazása mellett — folytatandó és fejezendő be. 15. §. Azon iparosok vagy gyámok, a ki iparüzletében vagy gyárában a 13. §-ban meghatározott idő lejártával oly segédet vagy munkást fogad föl vagy foglalkoztat, a ki a jelen törvény rendelete szerint kiállított munkakönyvvel nem bir, — úgyszintén az, ki a jelen törvény rendelete szerint kiállított cselédkönyvvel nem biró férfícselédet fölfogad vagy azt 8 napig tartja, ha az ujonczszökésben való bünrészesség esete nem forog fenn, első esetben 20 frttól 100 frtig, ismétlődés esetében 50 frttól 300 frtig terjedhető birsággal, harmadik esetben pedig három hónapig tartó fogsággal büntettetik. Ujabb ismétlés esetében a fogság egy évre kiterjeszthető. Ugyanezen büntetés éri azokat is, kik az 1-ső §. második bekezdésében megjelölt osztálybeli egyént, a jelen törvény rendeletének ellenére alkalmaznak, illetőleg foglalkoztatnak. 16. §. Azon iparosok, a ki a tanviszonyt bevégező tanonczot, a 3-ik §-ban meghatározott időben az elöljáróságnál nem jelenti be, vagy vannak az ipartörvény 47-ik §-ában érintett bizonyítványát e bejelentés előtt kiadja, ha ujonczszökésben való bünrészesség nem forog fenn: első esetben 5 forinttól 20 frtig, második esetben 10 frttól 50 frtig terjedhető birsággal, harmadik esetben pedig 1 hónaptól 3 hónapig terjedhető fogsággal büntettetik.- Ujabb ismétlés esetében a fogságbüntetés egy évre kiterjeszthető. 17. §. Azon tanuló, a ki a jelen törvény 2-ik §-ában meghatározott kötelességének meg nem felelvén, iskolai bizonyítványát, vagy leczkekönyvét a 10-ik §-ban meghatározott záradék följegyzése végett, az elöljáróságnak be nem mutatta; ha a 11-ik §-ban meghatározott eset nem forog fenn, vizsgára, illetőleg a felsőbb osztályú tanfolyamra, s a mennyiben a tanfolyamot bevégezte, államvizsgára, szigorlatra, vagy ügyvédi vizsgára nem bocsátható. 18. §. Az 1868. XL. t.-cz. 42-ik §-ában meghatározott bejelentési kötelezettség, az ugyanott megállapitott büntetés terhe alatt, a védkötelesnek szüleire, gondnokára s mindazokra kiterjed, a kiknek az szolgálatában vagy felügyelete alatt áll. 19. §• A nem önként jelentkező, de szolgálatképtelennek talált ujonczszökevény, ha életkora 36. évének betöltése előtt állíttatott elő: hat hónaptól egy évig terjedő fogsággal büntettetik. KÉPVH. IBOMÁNT. 1872—75 II. 16