Képviselőházi irományok, 1872. I. kötet • 1-98. sz.

Irományszámok - 1872-12. Törvényjavaslat, az „osztrák-magyar Lloyd” gőzhajózási vállalattal a tengeri postaszolgálat ellátása iránt kötött szerződésről

54 12. SZÁM. Az előadott körülmények s azon meggyőződés, hogy a vállalat zilált pénzügyi helyzete egy­részben okvetlenül a Lloydnak állami érdekben tett szolgálataiból fejlődött *), inditák reá 1855. évben ő felsége akkori kormányát, hogy némely egyéb kisebb jelentőségű könnyitések mellett fel­oldá a Pó-folyam hajózása iránti, oly károsnak bizonyult szerződést, mi által ama szolgálat, melyet a szerződés szerint a haditengerészet teljesitett volt aLloyd költségére, ennek saját kezelésébe ment át; azonfelül pedig az 1851-ben kötött postaszerződés lejártáig, tehát 1855. évtől számítandó 10 évig, állandó évi egy millió forintnyi államsegélyt biztositott a vállalat számára azon feltétel mellett, hogy ezen összegbe betudassék az első kibocsátású 3 millió forintnyi részvénytőke garantirozott 4% kamatja fejében netán fizetendő járulék, hogy kedvezőbb üzleti eredmények beáll­tával a fentebbi kamat nélküli előlegnek tekintendő segélyösszeg bizonyos előre meghatározott kulcs szerint lehetőleg törlesztessék, hogy az értéklejegyzések s a tartalék, nyugdíj s biztosítási alapok növelése szintén előre meghatározott módon rendesen teljesíttessenek, az évi osztalékot a kormány határozza meg, Triest és Konstantinápoly közt gyors-hajózási vonal rendeztessék be, a vállalat szer­vezete s üzleti rendszabályai pedig czélszerüen átalakíttassanak. Eme segélyezéstől várt javulás reményében az 1855. évi közgyűlés elhatározta a rég terve­zett ujabb (tehátIV-dik) 3 millió frtnyi részvénykibocsátását és további 2 millió forintnyi elsőbbségi kölcsön felvételét, s ennek fejében a hajóanyag szükséges szaporítására nézve legott meg is történ­tek a megrendelések. Úgyde, a várt javulás nem állott be. Az üzlet — a fentebb ecsetelt körülmények következté­ben — oly kedvezőtlenül alakult, hogy már 1856., 1857., 1858. években az értéklejegyzések nem történhettek a. megszabott mértékben. A hajógyár építése roppant összegeket (teljes elkészültéig 1860. mintegy 6 millió frtot) emésztett meg, a tőkeszaporitás fejében történt megrendelések után tetemes fizetési kötelezettséggel állt a vállalat szemben, és az uj részvények s uj kölcsön elhelyezése nem sikerült. Szorult helyzetében 1857-ben magas kamat mellett 4 millió forintnyi kölcsönt vett fel az igazgató tanács az osztrák hitelintézettől az állam garantiája mellett, s ennek betudása mellett utóbb .hat millió forint erejéig résztvett a hitelintézet által kibocsátott sorsolási kölcsönben. Egyút­tal — látva, hogy az állandó egy millió frtnyi államsegély a folytonos vesztességgel járó vonalak fentartási költségeit nem fedezi — a fenálló postaszerződésnek azon irányban való módosítását kérte, hogy a segélyezés kulcsát a hajók által megjárt tengeri mértföldek száma képezze. Ezen kívánság igazoltságát lehetetlen lóvén félreismerni, 1858. december 30-án csakugyan uj szerződés jött létre, mely az 1851. évi szerződésben kikötött idő hátralévő részére, azaz 1864. végéig olykép szabályozta az állam és a Lloydtársulat közti, most már nem merőben segélyezési viszonyt, hogy a szerződésbe foglalt külföldi vonalak fentartása fejében a gyorsmenetü utazásoknál 4 frt 20 kr., a közönséges járatoknál pedig 3 frt 50 krnyi kárpótlás fizettessék a Lloydnak meg­járt tengeri mértföld után, ellenben a külfölddel váltott levelezésekért eddig a Lloydnak járt tengeri levélporto ez időtől kezdve az államnak maradjon. Az összeg, mely ezen számítás szerint jutott a Lloydnak, megközelítette évenkint a 2 millió forintot. Eme jelentékeny járulék, a mint megközelítőleg okvetlenül megfelelt azon szolgálatnak, melyet a vállalat az állam érdekében tett, ugy bizonyára elég is lett volna a vállalat pénzügyi vi­szonyainak állandó megszilárdítására, ha ez oly tetemes idegen tőkével nem lett volna terhelve. így azonban az 1858. évi kereskedelmi crisis és az olasz-franczia háború kitörése ismét a bukás szélére sodorta, melytől csak ugy menekült, hogy a rég szándékolt, de még mindeddig nem sikerült negye­*) Jegyzet. 1854. évben a triest-alexandriai vonal , 317.000 frt veszteséget a Pő-folyam hajózása , 650.000 „ „ a dalmátiai s albániai vonalok , 244.000 „ „ a horvátországi vonal , 45.000 „ „ az ancona-brindisi-görögorsz. vonal 177.000 „ „ eredményezett.

Next

/
Thumbnails
Contents