Képviselőházi irományok, 1872. I. kötet • 1-98. sz.

Irományszámok - 1872-38. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság jelentése „az 1873-ik évi bécsi világkiállitáson kiállitandó tárgyak ideiglenes oltalmáról” szóló törvényjavaslat tárgyában - 1872-39. A tanügyi bizottság jelentése a kolozsvári egyetemre vonatkozó törvényjavaslat tárgyában

39. SZÁM. 203 mányait az illető egyetemi körökben minél jobban értékesíteni. Németországon a magántanárra nézve a keresetágat nem a leczkepénz, hanem saját szaktudományos irodalmi termelése képezi. A leczkepénz nem azért áll fenn Németországon sem, mintha azt, mint a lehető legjobb módozatot, egy vagy más egyetemi szakférfiak tanár-congressusa — határozta, vagy valamely nagy közoktatásügyi kormányférfi korszerű bölcsesége rendelte volna el. A leczkepénz azért áll fenn Németországon a magántanárokra nézve, a mint fennáll az rendes és rendkívüli tanárokra nézve: ez csak természetes kövekezménye a német államok eddigi politikai rendszerének. Nem jutott még Németország soha azon helyzetbe, miszerint szellemi nagyságai, államférfiai, úgymint költői, bölcsészeti, történetírói —• egytől-egyig minden perczben csak azt hangoztatták volna, a mit hangoztattak nekünk magyaroknak a legutóbbi időben, pártkülönbség nélkül nemzeti életünk összes előbajnokai: hogy elveszünk, ha összes erőnk megfeszitésével a lehető legnagyobb szellemi erőt nem leszünk képesek a nemzet léttusájában a rá nehezedő idegen közművelődések nyomása ellenében kifejteni. Az állami lét életküzdelmének ily nehézségét még nem érezte a német politika, sőt még csak a demokratia, az emberszeretet érdekében sem volt képes a német nemzet eddigelé alkotmányosságát annyira fejleszteni, hogy törvényhozásai által fölszabadíthatta volna egyetemeit azon helyzetből, a melyben a múltból öröklött testületi előjogok czége alatt ez egyetemek az államélet követelményeivel szemben, tulajdonkép csak a patrimomalis hatalomnak vagy később a többé-kevésbbé alkotmányossá fejlődöző kormányoknak mint egy castrense peculiumát képezték. Ezt magyarázza ki az, a mit fönnebb már jeleztem, hogy t. i. a magántanár-intézménynek eredete Németországon nem volt egyéb, mint politikai concessió a kormánypolitika részéről; de miután a kormányok méltán félnek az úgynevezett értelmi proletáriutástól oly államokban, hol az államszervezet feudális, aristokratikus vagy kasztszerüleg bureaucratikus alapokon nyugodván, ez államszervezet nem képes, sőt nem is akar a társadalom vagy az állam szolgálatában több tudományos készültséget értékesíteni, mint a mennyit egy-egy uralkodó kasztnak keretei magukba foglalhatnak, és mint a mennyit a kormány évről-évre hivatalnoki egyenruhába bujtathat: ne csodálkozzunk azon, hogy az eddigi német kormánypolitika az egyes német államokban ugyanakkor, midőn concessiót tőn a magántanári intézmény életbeléptetésével, azt az általa fennenhirdetett tanszabadság, illetőleg tanulási szabadságnak, nyilt gúnyára oly leczkepénzekkel kötött egybe, a melyek eléggé gondoskodnak arról, hogy az egyetemi hallgatók a fennenhirdetett tanszabadságból bizonyos mértéken tul osztályrészt maguknak ne juttathassanak. Valóban nem azért emelkedtek Németország egyetemei azon polczra, a hol állanak, mivelhogy a magántanári intézmény leczkepénzekkel maradt kapcsolatban, hanem daczára e leczkepénzeknek, s daczára e leczkepénzekből természetszerűleg folyó fegyelmi lazaságnak, értek el oly fokot, melyre azokat a német génius fölsegitette; de most elérkezett már az idő, melyben Németország önzetlen szellemei maguk is be kezdik látni, hogy az egyetemnek reformja huzamosabb időre már el nem odázható. Vakon, szolgailag utánozni tehát a német formákat, nálunk egészen másnemű viszonyok közt annyit tenne, mint megölni magának az intézménynek ama formákhoz szükségkép Németországon sem kötött szellemét: ha^mégis állampénztárból fizetendő leczkepénzeket hozok magam is javaslatba, ezt nem a tanszabadság elvéből, nem a magántanárság intézményéből, hanem csakis azon körülményből vélem igazolhatónak, miszerint, eltekintve azon eseményi önzéstelenségből, mely az egyetemi tanárságig emelkedő búvárok és gondolkodók egy részét lelkesíti, az egyetemi tanárok között bizonyára nem csekély — ha nem túlnyomó — azok száma, kikre nézve a becsületes munka által elérhető minél nagyobb anyagi támogatás reménye fokozza a buzgalmat, a műgondot, hivatásuknak betöltésében. Épen ez okból tartja fönn az alulírott által ide mellékelt törvényjavaslat e leczkepénzeket mint állampénztárból fizetendőket, nemcsak a magántanárokra, de a rendes és rendkívüli tanárokra nézve is. Ezen leczkepénzek, természetesen nem arra lennének hivatva az esetben sem, hogy azokból 26*