Képviselőházi irományok, 1872. I. kötet • 1-98. sz.

Irományszámok - 1872-38. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság jelentése „az 1873-ik évi bécsi világkiállitáson kiállitandó tárgyak ideiglenes oltalmáról” szóló törvényjavaslat tárgyában - 1872-39. A tanügyi bizottság jelentése a kolozsvári egyetemre vonatkozó törvényjavaslat tárgyában

39. SZÁM. 129 Vannak, kik a tandijak föntartását elvből óhajtják: vannak, kik örömest belenyugodnának azok eltörlésébe, ha meggyőződhetnének a felől, hogy a tandijak föntartását nem maga a tanszabadság s nem különösen a magántanári intézmény követeli. Amazok ellen küzd egy egész tábora Európa ünnepelt nevű gondolkodóinak; emezek figyelmét 'szabadjon felhívnom az egyetemi tanszabadság valódi értelmére, s a magántanárság intézményének valódi értékére szemben külömböző államok, kölömböző viszonyaival. Ugyan, hogy is hangzanak azon elvi ellenvetések, a melyeket az egyetemi tandíjak ellen fölhoznak ? Azt mondják, mi sem méltányosabb, mi sem igazságosabb mint az, hogy raig a szegény hallgatóknak elengedtetik a tandij, a vagyonosak e tandijak fizetésére szoríttassanak, miután — mint hozzáteszik — tiszta, világos követelménye az igazságosságnak, hogy ne az egész adózó népei, mely csak közvetve részesül az egyetemi oktatás jótéteményeiben, terheljük a tandijak eltörlése folytán mellőzhetlenné válandott tanári fizetések emelésével, hanem azon vagyonos honpolgárok fiait, kik első sorban közvetlen hasznát veszik az egyetemi oktatásnak. Azok, kik igy beszélnek, legalább is feledni látszanak, mennyire életföltétel Magyarországra nézve a nemzet értelmi súlyának lehető legnagyobb mérvbeni emelése. Szem elől tévesztik, mily nagy kincs nemzeti közművelődésünkre, hazai közgazdászatunkra, tehát magára állami életünkre, hazánk jövőjére nézve minden egyes egyéni erő, melyet a fensőbb oktatás, a korszerű élettevékenység egy vagy más nagy ágára alapos szakképzettséggel fölszerel: mintha bizony azon „közvetett" haszon, melyben fiaink egyetemi oktatása által az egész haza részesülhet, tekintve művelődési állapotaink eddigi szerény fokát, nem lenne eléggé jelentékeny ok arra, hogy félre tegyünk minden kicsinyes önzést, melyet az egyetemi oktatás hasznába Cközvetlenül) részesülő ifjak irányában azon néhány fillértörek miatt táplálhatnánk, a melyek az egyetemi tandijak eltörlése folytán az adózó népre, illetőleg több mint 13 millió lélekre háromolhatnának! S mintha lehetne oly határvonalat vonni nem vagyonos és kevésbbé vagyonos egyetemi tanulók között, mely a mi sajátszerű társadalmi és közgazdászati viszonyainkkal szemben ne lenne ép oly igazságtalan, mint eszélytelen! A ki az egyetemre fiait felküldő társadalmi néprétegek társadalmi viszonyait s magának a jelenlegi egyetemi ifjúságunknak jogviszonyait ismeri, tudni fogja, hogy két ezer egyetemi hallgató között alig van 50, akire vagy a kinek szülőire nézve a tandij 40—50 frtra fölrugó összege számba vehető külömbséget nem tenne. Melyik tanár fogja megvonhatni igazságosan a határvonalt azon hallgatói között, kik azért nem folyamodnak hozzá tandij-elengedésért, mert sem nekik, sem szülőiknek e tandijt megfizetniök nehezökre nem esik és azon hallgatói között, akik csak azért fizetik meg a tandijt, mert erre őket saját vagy szülőik árszégyene vagy azon hiedelme ösztönzi, hogy a tandíjmentesek sorába magukat felvétetni nem kevesebbet jelentene, mint egyúttal lemondani azon szerencséről, mely nekik épen legszebb éveikben a társas élet terén fogott kínálkozni, s kik, csakhogy álszégyenből a tandíj-kötelezettségnek eleget tehessenek, vagy tandíjul fizetik be saját megtakarított filléreik azon részét, melyet könyvek, vagy művelődési eszközökre kellett volna forditniok és nehogy osztályrészök a szórakozásban azt ifjú lélek élvsovár kedvtöltéseiben megrövidüljön, vagy adósságba verik magukat, vagy tömegesen oly mellékkereset-ágat választanak, mely, miként az ügyvédek melletti segédkezés, irnokoskodás stb. az egyetemi rendes hallgatók föladatával egybeférhetlen? És azután minő ferde helyzetbe hozza a tandij (leczkepénz) a tanárt hallgatóival! Hány tanár nem kénytelen kedvében járni, azaz elnéző lenni hallgatóinak hanyagsága, mulasztásai s készületlensége iránt, csakhogy azok számát ne kelljen apasztania, akiknek a leczke-pénzei gyakran az ő jövedelem forrásának legfontosabb tényezőjét képezik! S vájjon nem vesz-e ily körül-