Képviselőházi irományok, 1872. I. kötet • 1-98. sz.

Irományszámok - 1872-21. Törvényjavaslat, a vojtek-német-bogsáni II-rendű vasut kiépitéséről

21. SZÁM. 165 rehajtott vizsgálat alapján megváltoztatni. Ezen változtatások által azonban a közigazgatási vonaljárás folytán megállapított s a kormány által helybenhagyott pályanyom változást nem szenvedhet. Magától értetik egyébiránt, hogy ez által az engedélyesnek az engedélyokmányban biztosított jogai sérelmet nem szenvedhetnek. Ha az épités kivitelénél gazdálkodási vagy üzleti tekintetből akár a pályavonal, akár a rész­lettervek megváltoztatása kívánatosnak vagy szükségesnek mutatkozik, ezen változtatások megengedése a kormánytól lesz kikérendő. Magától értetik, hogy ezáltal azonban az engedélyokmánynak a pálya kiépítésére vonatkozó határozatai változást nem szenvedhetnek. 4. §. A pálya alépítménye egy vágányra készíthető, s ehhez képest a terület kisajátítása annyi térfogatra szoritkozhatik, a mennyi egy egynyomu sinuthoz és a kitérőkhöz, nemkülönben az állomá­sokra megkívántatik. Az engedélyezett vonalon, mihelyt annyira növekedett a forgalom, hogy az évi nyers (bruttó) jövedelem mértföldenként 100 ezer o. é. forintot ezüstben meghalad, köteles lesz engedélyes a kor­mány kívánatára minden kártalanítás nélkül a második vágányt is ietétettetni. Ezen kötelezettség teljesítésére azonban engedélyes csak az engedély tartamának első 70 évei alatt szorítható. Az utolsó 20 év lefolyása alatt a második vágányt csak az állam részéről nyújtandó s egyezségileg meghatározandó kártalanítás mellett köteles előállítani. 5. §. A munkálatok kivitelénél az engedélyes által a következő általános rendszabályok lesznek szem előtt tartandók: a) Alépítmény. A legmagasabb maximai emelkedési viszony legyen ugy, mint egy áll a százhoz (1 : 100). A kanyarodások félátmérője nyilt pályán 300 méternél kisebb nem lehet. A pálya szabályszerű (normál) keresztszelvénye a bevágásoknál és töltéseknél olykép alkal­mazandó, hogy a pálya-korona szélessége ott, hol a sínek a talpfán feküsznek, 3 — 3 méter legyen. A kövecságy a sínek lába alatt 0­25 méter vastagságban, s a sinek lábának magasságában 2­8 méter szélességben rakandó. A hidak s átereszek azok kivételével, melyek földtöltés alatt léteznek, puhafából építhetők b) Felépítmény. A pálya az elsőrendű vasutakhoz hasonló vágány szélességet nyer. A felépítmény és minden alkatrészeinek előállítása, illetőleg szállítása, valamint a sinutak elrendezése az állomásoknál azon szabályok és szabványrajzok szerint eszközlendő, melyek a valkány­perjámosi másodrendű vonalra nézve megállapittattak. A függő sinkötés engedélyeztetik. E tekintetben különösen fölemlittetik, hogy a sinek a könnyebb és kisebb szabvány szelvényű mintából, t. i. egy bécsi láb hosszaságban 15 vámfont sulylyal bírjanak, de hengerezett vasból készíttessenek. A közönséges talpfák hossza 2­35 méterre határoztatik, s ugy ezek, mint azok, melyek a kitérőknél alkalmaztatnak, puha fából állíthatók elő. A felépítményhez szükséges mindennemű vasanyagot és felépítményi gyári készítményeket kö­teles engedélyes lehetőleg belföldön szerezni be.

Next

/
Thumbnails
Contents