Képviselőházi irományok, 1872. I. kötet • 1-98. sz.

Irományszámok - 1872-19. Törvényjavaslat, a Győrtől Sopronon át Ebenfurt irányában az ország határáig vezetendő elsőrendű gőzmozdonyvasut kiépitéséről

19. SZÁM. 143 Különleges feltételek. 23. §. . A munkálatok kivitelét és az építési feltételeket illetőleg, az engedélyezett vonal két sza­kaszra osztatik: a) az első szakasz Győrtől Sopronig, b) a második szakasz Soprontól az ország határáig terjed. Az engedélyezett pályát, az engedélyes következő határozatok szerint tartozik kiépíteni és felszerelni. a) Alépítmény. A legnagyobb emelkedés az első szakaszon száznyolczvan (180) méter hosszúságra, a máso­dik szakaszon pedig százhúsz (120) méter hosszúságra egy méter lehet. A kanyarodások félátmérője az első szakaszon 400, a második szakaszon pedig 3000 méter­nél kisebb nem lehet. A pálya keresztszelvényeire nézve a kormány és engedélyesek között megállapított, és a köz­munka- és közlekedésügyi ministeriumnál letett szabályok és szabványra]zok követendők, nevezete­sen a pályakorona szélessége ott, hol a sínek a talpfán feküsznek, 4 méternél kevesebb nem lehet. Ezen szabványrajzokkal megegyezőleg kell a kövecságyat előállítani, s annak a megnyitásakor a keresztszelvény-szabványokban meghatározott mértékkel kell birnia, ezenkívül még az építés alap­terheire a pálya hosszában pályamérföldenként legalább 300 köbméternyi kavicsmennyiség, mint tartalék helyezendő el. A műépitmények egészen kő- és vasanyagból építendők, kivéve a Rábafolyón felállítandó hi­dat, mely egészen fából építhető ugyan, de mint ideiglenes csupán a végleges híd számára kitűzendő hely mellé állítandó. A Lajta-folyón építendő híd szintén fából állítható elő, ha ezen hidnak osztrák területre eső része ugyan igy készül, ha ellenben a két kormány egy végleges híd előállításában egyezik meg, ezen hidat az engedélyes minden kárpótlás nélkül kőből és vasból köteles kiépíteni. A pálya mellett elvezető s a pályatestén kivül eső hidak egészen fából építhetők. b) Felépítmény. A felépítmény és minden alkatrészeinek előállítása, illetőleg szállítása a sinútak elrendezése az állomásokon a kormány és engedélyes között megállapított, s a közmunka- és közlekedésügyi mi­nisteriumnál letett szabályok és szabványrajzok szerint eszközlendő. A sínek egy bécsi láb hosszüságban 20 Va vámfont súlylyal bírjanak. A talpfák tölgyfából vagy telített bükk- avagy veres fenyőfából készítendők. Az engedélyes köteles a nyílt pálya és az állomások sinutainak előállításához szükséges tele­pitmény-anyagokon kivül ezeknek még egy százalékát, valamint minden 25 kitérő után legalább egy teljes kitérő- és keresztvágányszerkezetet is, az azokhoz szükségelt talpfákkal együtt, mint tartalék­anyagot az építési alapból előállítani. Az állomások mellékvágányaira az egész pályahosz 16%-kal több nem fog követeltetni. A felépítményhez szükséges mindennemű vasanyagot, a felépítményi gyárkészitményeket, engedélyes lehetőleg belföldön szerezze be. A mennyiben ki nem elégítő ajánlatok miatt ezen anyagok szállítása szükségképen külföld­ről eszközöltetnék, ez esetben egyrészt a beszerzési hely iránt, az engedélyes és a kormány közt ügyesség hozandó létre, másrészt a külföldről szállított anyagok és gyári készítmények után járó behozatali vám egészben engedélyest fogja terhelni.

Next

/
Thumbnails
Contents