Képviselőházi irományok, 1872. I. kötet • 1-98. sz.
Irományszámok - 1872-17. Törvényjavaslat, a kolozsvári királyi tudomány-egyetem felállitására s annak 1872. évi fentartására megszavazott póthitelről
128 17. SZÁM. alá az illető hivatal tartozik. — A másik tétel indokolását abban leli, hogy az egyetemi tanítás fokozódott követelményeihez képest a szemészei i koródának nagyobbitása szükségeltetvén, azt csak az azon házban lakó gondnok szállásának igénybevétele által eszközöltethetik, minek pótlásául a gondnok —ki eddigelé természetes szállással birt—joggal követelheti az évi 400 írtért kifogadott szállásért eső bért, melynek fedezéséről jelen tétel által van gondoskodva. A hivatali és irodai szükségletre felvett évi 600 írtból három hónapra eső 150 frtot a pesti hasonló nemű szükséglethez aránylag van megállapítva. Az elméleti és gyakorlati oktatás szükségleteire, irányul véve a pesti egyetem szükségletét, azon kisebb körben, melyben kezdetben a kolozsvári egyetem fog működhetni, alapul véve továbbá az eddigelé fenállott orvos-sebészeti intézet tanárainak erre vonatkozó előterjesztéseit, annak megjegyzése mellett, miszerint a betegek ellátási költségeit az országos kórház fedezi, a tárczám rovására csak a tanítás által okozott szükségletnek egy része veendő fel, mire nézve az évi szükségletet 5000 írtban véltem megközelítőleg meghatározhatni, az ebbeli összes szükségletre 4400 frtot vettem fel három hónapra, mely tételben benfoglaltatik azon 5000 frtnyi évi díjnak is az emiitett három hónapra eső része, mely az erdélyi múzeum-egylettel a törvényhozás jóváhagyásának fentartása mellett, kötött szerződés értelmében fizetendő, a melyért a múzeum-egylet könyvtárát, terjedelmes kertjét s az ezen levő épületeket és összes gyűjteményeit a kolozsvári egyetemnek használatra átengedi, megengedvén egyszersmind, hogy az egyetem a kertet füvészkertnek berendezhesse, s az ottani épületeket saját költségén az egyetem czéljaihoz képest átalakíthassa és kiépíthesse, s s általában e kert területén, ha czélszerünek találja, az egyetem számára bármi épületeket állithasson. Legnagyobb tétel az, mely a tantermek bebútorozására, s az intézetek felszerelésére felvétetik 40,000 írttal, s az épületek átalakítására 20,000 írttal. Habár e tétel igazolására még eddigelé egészen részletes kimutatást az idő rövidsége miatt, s azért, mert az ebbeli tárgyalások még folyamatban vannak, nem terjeszthetek elő, — még is elég — ugy hiszem — megjegyeznem, hogy csak maga a természettani szertár első legszükségesebb berendezése — az ebbeli részletes kimutatást szerint — a szekrények s egyéb állványok nélkül a 10,000 frtot meghaladja, s ezen összeg erejéig az illető természettani eszközök már meg is vannak rendelve; hogy továbbá a vegytani intézet felszerelése, hogy csak a legszerényebb igényeknek megfeleljen, mintegy 15,000 frtot fog igénybe venni, s hogy a fenmaradó összeg a tantermek s hivatalok bebútorozására lesz szükséges. — A kormányszéki épület már azon részének átalakítására is, melyek eddigelé rendelkezésre állottak, a részletes költségvetés szerint 15068 frt kívántatik, a mihez járul az, hogy a kir. biztosságnak időközben lett megszüntetése folytán az ez által a kormányszéki épületben elfoglalt helyiségek szinte az egyetem czéljaira fogván felhasználtatni, ezek átalakítása nagyobb összeget fog szükségleni. Házi szükségletekre, fűtés, világítás és tisztogatásra az évi 3000 írtnak fele vétetett fel, mert ezen kiadásokra a téli hónapok alatt több szükségeltetvén, a felvett összegnek havonkint kiszámított részletéből a téli hónapok szükségletét fedezni nem lehet, azoknak többlete a nyári hónapok e részbeni kisebb szükséglete által egyenlittetvén ki. — Ezen összeg a rendelkezésre álló helyiségekhez képest csak megközelítőleg lett felvéve, a valódi szükségletet csak az ezutáni gyakorlat és használat fogja kimutatni. Esetleges nyugdijakra, a mennyiben a kolozsvári jogakadémia, és orvos-sebészeti intézet tanárai közül némelyek nem találnának azonnal alkalmazást, vagy nyugdijállapotba helyeztetnének, gondoskodni kelletett, hogy isméti alkalmazásuk idejéig járó illetményeik, esetleg nyugdijuk fedezetet találjon, a mely czélra 800 frt vétetett fel három havi illetményként. Ezen összesen 41,734 frtnyi szükséglet fedezésére szolgála kolozsvári jogakadémiára e folyó évre megszavazott 16,305 írtnak három hóra eső részlete, vagyis 4077 frt azért, mert az egyetem