Képviselőházi irományok, 1869. XIV. kötet • 1351-1372. sz.
Irományszámok - 1869-1351. Részletes jelentés az 1870-ik évi államháztartásról, az államvagyonról, az államadósságok ellenőrzéséről és az azok körül szerzett számviteli tapasztalatokról
1351. SZÁM. 83 Az eltérések indokolása. Ezen megtakarítások részint némely rendszeresített állomásoknak be nem töltése, részint pedig az által lettek elérve, hogy az előléptetések is csak hónapok múlva történtek; megjegyeztetik mindazonáltal, hogy a topográfiai hivataligazgatónak megszavazott nagyobb fizetése, valamint a 4 rajzolói állással járó illetékek már az év folytán lettek utalványozva, a nélkül, hogy Magyarország topográfiai térképének lemásolása, mely munka ezekre nézve feltételül volt a ministerium által kitűzve, — az év folytán megkezdethetett volna. Ezen megtakarítás a vasúti társulatok ós más felek érdekében tett utazási költségeknek általok törtónt megtérítése folytán, továbbá az óv végén még nem érvényesített számlák következtében mutatkozik. Ezen két rovatnál nem érte el a szükséglet azon fokot, mely az előirányzat készítésekor kilátásban volt. Ezen osztálynak csak az óv folytán törtónt felállítása folytán. A kimutatott megtakarítások több tiszti és szolgai állomásoknak be nem töltése, ós az előléptetéseknek is csak hónapok multán való bekövetkezése folytán álltak be Néhány mérnöki hivatal felosztása, illetőleg egyesítése idézte elő a megtakarításokat. 11*