Képviselőházi irományok, 1869. XIV. kötet • 1351-1372. sz.
Irományszámok - 1869-1351. Részletes jelentés az 1870-ik évi államháztartásról, az államvagyonról, az államadósságok ellenőrzéséről és az azok körül szerzett számviteli tapasztalatokról
50 1351. SZÁM. kedvezőtlenebb; a mi azonban csak ugy lehet biztosan kitudni, ha az előirányzott 71,500 frt — krt a minister által előirt járandósággal 67,481 frt 93 kr. hasonlítjuk össze, a mikor a kedvezőtlenebb eredmény 4,018 frt 07 krral mutatkozik. Ezekből tehát világosan kitűnik az, hogy annak megítélésére, vájjon az eredmény,— az évi háztartást illetőleg — valóságnak kedvezőbb-e vagy kedvezőtlenebb ? csak is az előirányzatnak az előírási járandósággal való összehasonlítása szolgálhat biztos alapul. De még azon körülmény is, hogy biztos alapot a következő evi előirányzatra nézve csak is az előírással való összehasonlítás nyújthat, lényegessé teszi annak a zárszámadásban kimutatandó fontosságát. — Az állami számvevőszék tehát, midőn az 1870-ik évi zárszámadásban a fenn körülvonalozott összehasonlításnak nyitott külön hasábot, saját meggyőződésén kivül hódolt azon tanúságnak, melyre őt több külállamok zárszámadásainak tanulmányozása intette; még pedig a nélkül, hogy e felfogásában megzavarta volna azon körülmény, hogy különösen a bevételeknél az előirt járandóság csak annyiban tekinthető valóságos eredménynek, a mennyiben tényleg be is lett fizetve, vagy befizetése teljesen biztosítva, miután világos: hogy a kormánynak, mikor adó, vagy más czim alatt valakit bizonyos összeg lefizetésére kötelez, tisztában kell lennie ugy a követelés törvényszerűsége, valamint a fél fizetési képességéről is, s ha mind a mellett tévedés következtében az illető felszólamlására a kirovott járandóságnak teljes, vagy részben való törlése következnék, miután e törlés mindig csak a folyó évben, illetőleg annak rovására történhetik, a járandóság is a számadásba csak a leszállított összeggel vétetik fel; a miből következik: hogy az állami számvevőszók a számadásban kimutatott cselekvő hátralékokat, az 1868-ki zárszámadásról előterjesztett jelentésében hangsúlyozott fenntarása mellett, mindaddig teljes értóküeknek köteles tekinteni, inig az ellenkezőről meg nem győződik; és hogy a számvitelnek oly irányban leendő berendezéséről gondoskodván, mely a beható ellenőrzést lehetővé teszi, — ha fordulnának elő esetek, melyekben helyesen előirt bevételek későbbi években behajthatlanokká válnának, miután ezeknek törlése, — a menynyiben nem 1868. előtti hátralékok — mindig azon költségvetési év terhére Írandó, melyben a behajthatlanság előállt, - kötelessége az állami számvevőszéknek minden ily esetet tüzetesen megvizsgálni; s ha e vizsgálat eredményéül az tűnnék ki, hogy az illető bevétel annak idejében, mint tényleg behajtható követelés helyesen volt előírva ós csak később, az illető kormányközegek mulasztásai folytán lett az behajthatlanná, további eljárását szorosan az 1870. XYIII. t. ez. megfelelő szakaszaihoz alkalmazva intézni. Miután tehát a fentebbiek szerint az állami számvevőszók a zárszámadás sommázatában csak egy összehasonlítást talált helyesen felveendőnek, összehasonlítását t. i. az előirányzatnak a járandósággal; hogy a törvényhozás első pillanatra megítélhesse azt is : minő eredmónynyel járt el a kormány az állami jövedelmek beszedésére nézve ? az arról szóló kimutatást, vagy is : a bevételeket ós a kiadásokat illetőleg, az előirányzatnak a pénztári eredménynyel való összehasonlítást, czólszerünek látszott nem a zárszámadásba felvenni, miután ezen összehasonlítás bár mennyire fontos is, magában a zárszámadásban ama másik öszszehasonlitás mellett csak zavarólag foglalhatna helyet, hanem 4 7. alatt e jelentéshez csatolni; ezen kimutatás a kiadásokra vonatkozólag nem annyira lényeges azért, mivel alig képzelhető eset, hogy valamely utalványozott kiadást az illető jogosult, ha később is, fel ne vegyen. A hasábok kevesbitósén kivül azoknak elrendezését illetőleg is szükségesnek tartotta az állami számvevőszék az eddigi rendszertől eltérni. A sommázatban a hasábok ugy sorakoznak, a mint a számadási tények egymást természetszerűleg követik. Legelői áll az „előirányzat", mint az egész államháztartásának, s ezzel a számvitelnek is jogi alapja; utána következik az „utalványozás", illetőleg „előírás*, a mi jogosultságát közvetlenül az előirányzatban leli fel; ezt követi a „lerovás" a tényleges bevétel vagy
