Képviselőházi irományok, 1869. XII. kötet • 1148-1246. sz.

Irományszámok - 1869-1172. Gróf Lónyay Menyhért miniszterelnök által a képviselőház elé terjesztett a határőrvidék rendezésére vonatkozó legfelsőbb határozványok és szabályzatok

1172. SZÁM. 10 II. Császári és királyi rendelet 1871. évi jun. 8-ról, a varasai két határörezrednek, Zengg, Belovár katonai községeknek, Iva/mc erőd­nek, továbbá, a 2-ik báni határ ezredbeli Sziszek községnek a katonai kormányzatból a polgári kormány­zatba való áthelyezését illetőleg. Miután a varasdi két ezredre, Zengg, Belovár katonai községekre és Ivánic erődre, továbbá Sziszek községre nézve immár teljesítve vannak azon feltótelek, melyektől 1869. augusztus 19-ón kelt kéziratomban több határőrvidóki kerületnek a határőrvidóki kapcsolatból való kiválasztását ós azoknak a polgári kormányzat alá helyezését függővé tettem, ezennel rendelem, a mint következik: 1. §• A varasdi 5. és 6. számú határőrgyalogezredek föloszlatandók. Egyúttal a varasdi két határőr-gyalogezred sorozó-területóből, továbbá a Zengg katonaköz­ségből és Sziszek községből, egyáltalán a határőrvidéki csapatok kapcsolatában álló katonák e kapcsolatból kiválasztandók. 2. §. A határőrvidékre nézve kiadott besorozási és elbocsátási szabályok helyébe a polgári kormány­zatba átmenő ezen kerületeket és közsógeket illetőleg a véderőről, továbbá a honvédségről ós népfel­kelésről szóló 1868. évi XL., XLI ós XLII. törvényczikkek lépnek, az átmeneti időszakban alkalma­zandó azon határozmányok és könnyítések mellett, melyek a következő §§-okban foglaltatnak. 3. §. Horvát- és Slavonországok kiegészítő-kerületi beosztása akként szabályozandó, hogy a mái­fennálló két kiegészítő-kerületen kívül még egy gyalogsorezredre szóló harmadik kiegészitő-kerület állittassék, melynek hivatali szókhelye Belovárot leend. Sziszek falusi községe a Lipót főherczeg nevét viselő 53. számú gyalogezred kiegészítő-kerü­letébe keblezendő. Zengg városa a magyar korona országainak partvidékén alakított tengerészeti kiegészítő-kerü­letbe osztandó. 4. §. A belovári kiegészítő kerületnek már besorozott hadkötelezettjeiből, kikülönittetvón közülök azok, a kik az 1868. XL. ós XLI. t. czikkek alapján elbocsátandók vagy a honvódsógbe átteendök — ttj gyalogsorezred alakittatik, melynek törzse egyelőre Belovárot állítandó föl. Az utolsó népszámlálás eredményeinek megállapítása után ellenben a most fennálló kiegészítő kerületek egyike megszüntetendő, ós az abból kiegészített gyalogsorezred feloszlatandó lesz. Az újonnan kiegészítendő ezred egyelőre a gyalosorgezredek számsorába be nem vonatván, „yarasdi gyalogsorezred" czimet fog viselni. 5. §. A varasdi gyalogsorezred, hacsak különösen sürgetős körülmények egyéb rendelkezést nem követelnek, összes osztályaival együtt, három éven át, saját kiegészítő-kerületében marad elhelyezve. A sorszolgál&tfa köteles, három legifjabbb korosztályba tartozó eddigi határőr-katonák a tiszti és zenészi bóke-állomány teljességben tartásával szabadságolandók, ós valamint a tartalékba osztott, volt határőrkatonák, csak az őszi, négyheti fegyvergyakorlatokra hivandók egybe.

Next

/
Thumbnails
Contents