Képviselőházi irományok, 1869. IX. kötet • 909-999. sz.

Irományszámok - 1869-936. Törvényjavaslat az irtványokról

142 936. SZÁM. meghatározott időre engedtettek át, a melyekre nézve azonban a volt földesúr a visszaváltási keresetet, a feltételek teljesítése s a megállapított határidő lefolyta után, három óv alatt meg nem indította; Mindezen irtványok a birtokosok tulajdonává válnak; ezek azonban kötelesek az ily irtvány okon fekvő tartozásokat, az alábbi 7., 8., 9., 10. szakaszok értelmében megváltani. 5. §. A jelen törvény 3. §-a alá tartozó irtvány okra, — valamint azon irtványokra nézve is, a melyek nem esvén a fennebbi 4-ik szakasz rendeletei alá, ezentúl fognak visszaválthatóknak kimondatni: a visz­szaváltás azon esetre, ha ennek módozata az 1832[6 : VI. t. ez. 1-ső szakaszának második bekezdésében érintett szerződós által van szabályozva, ezen szerződós értelmében különben pedig a következő szabályok szerint hajtandó végre: a) azon irtványokból, melyekórt a birtokos évi adózás fejében tizedet vagy kilenczedet tartozott adni: az irtványbirtokost az irtványok két harmada, a volt földesurat pedig egyharmada illeti; b) a hol évi adózás fejében kilenczednól nagyobb hányadrészt, például: nyolezadot, hetedet s. a. t. volt köteles a birtokos adni: az irtvány a volt földesúr és az irtványbirtokos közt egyenlő részben osztatik meg; c) a hol az évi adózás fejében tizednél is kevesebb hányadrósz volt kiszolgáltatandó: az irtvány egy negyedrésze a volt földesurat, s háromnegyedrésze az irtványbirtokost illeti; d) a mennyiben az évi szolgáltatás nem hányadrészből, hanem készpénz-fizetésből, szolgalma­nyokból vagy vegyesen, mint hányadrészből, mint egyéb szolgáltatásokból állott: az évi összes szolgáltatá­sok értékéhez képest a fennebbi a) b) ós c) pontok alatt felsorolt kulcsok egyike alkalmazandó; e) a mennyiben pedig az irtvány-birtokos az irtvány után semmiféle szolgáltatást vagy fizetést nem teljesített ós ilyennek teljesítésére sem a múltban nem volt köteles, sem jövőre nézve nem lenne kö­telezhető : az egész irtvány őt illeti. Ellenben, ha a volt földesúr — bár az irtvány-birtokos semmi szolgáltatást vagy fizetést nem tel­jesített is, s közte ós az irtvány-birtokos között valamely szolgáltatás vagy fizetésre nézve semmi megálla­podás nem létezeit; és bebizonyítja, hogy ily szolgáltatást vagy fizetést követelni jogosítva lett volna, az irtványnak 7 8-ad része őt illeti, a többi pedig az irtvány-birtokos tulajdonában marad. Mindezen esetekben az irtvány-birtokos beruházás, rajtfekvőség vagy irtásbér czime alatt, a tu­lajdonos ellenében semmi megtérítést nem követelhet. 6. í Ha a visszaváltható irtvány a volt földesúrnak akár átalános, akár egyes esetre adott enge­délye mellett, vétel utján került a birtokos kezére: a visszaváltás az irtvány-birtokos választása szerint vagy a vételár megtérítésével vagy az irtvány egy részének az 5. §-ban megállapított kulcs szerint leendő átengedésével történik. 7. §. A vissza nem váltható irtványokon fekvő tartozások megváltásánál a váltságtőkót azon összeg képezi, mely az évi tartozások értékének húszszoros összegéből, egy hatodrésznek beszedési és kezelési költség fejében való levonása után fenmarad. Ezen váltságot a birtokos köteles fizetni. 8. §. Az évi tartozások értékének meghatározásánál, a mennyiben a szolgálmány készpénzből állott: ennek összege szolgál alapul; ha pedig kézi- vagy igás-napszámból állott a szolgálmány: amannak értéke 17 % emezó pedig 35 o. ó. krral veendő fel ; végre terménybeli szolgálmányok esetében az 1842—1847

Next

/
Thumbnails
Contents