Képviselőházi irományok, 1869. VII. kötet • 637-772. sz.
Irományszámok - 1869-688. A közmunka és közlekedési m. kir. ministernek a képviselőházhoz benyujtott jelentése a buda-pesti Dunarész szabályozása tárgyában
148 688. SZÁM. melyeket a tudomány mtstani álláspontján is méltán e kérdés minden oldalról történt legalaposabb megvitatása eredményének lehet tekinteni. — Ugyanis: a) a szabályozandó Dunarósz kezdő és végpontja körülbelől a mostani tervvel megegyezőleg vétetett fel; b) a normális folyam szélesség, melyre t. i. a felesleges részek leszoritandók, a fentebb már emiitett nagybecsű vizméreti adatok alapján 200 ölre, ott pedig, hol a folyam két ágra szakad, mindkét ág szélessége együtt 250 ölre vétetett fel, mi a mostani tervnek is egyik főelvót képezi; c) a Margitsziget melletti budai ágnak, mely a mestani terv szerint a fővizvonalat fogja képezni, szintén nagyobb mérvű kifejtése vétetett czólba, ugyanesak a végből, hogy a folyamnak a sziget alatti legnagyobb mélysége a pesti oldalhoz közelebb tereltessók; d) a szabályozás közvetlen czólján kivül, a fővárosnak csinos rakpartok általi szépítése és kikötők, valamint áruraktárak általi emelése is tekintetbe vétetett; e) végre a Grellérthegy alatti széles vizkanyar, a folyam természetes fősodrának megtartása mellett, szilárd kő- és földtöltések közé volt szorítandó, s a soroksári ág torkolata 40 ölre leszállítandó. 1850. év után a fővárosi dunaszabályozás ügyét Pestváros tanácsa ismételve sürgette, nóvszerint pedig 1860 — 1863. évi előterjesztés alapján e tárgyban bizottsági tárgyalások is tartattak, melyek Reiter Ferencznek 1864-ben kiadott ismeretes röpiratát eredményezték, mely annyiban szintén igényt tart a felein litésre, a mennyiben a jelen állapot veszélyességének már-már szűnni kezdett tudatát szélesebb körben terjesztette, s egy ezen veszélyes állapot megszüntetésére czélzó, habár nem is kifogástalan terv eszméjével is foglalkozott. Ezen idő óta a közvélemény ismét magáévá tette az ügyet, s buzditólag hatott arra, miszerint a ministerium visszaállítása után a közlekedési minister első gondjai közé számította, a viszonyoknak megfelelő aj tervezet kidolgozását azonnal elrendelni. — Megindittattak egyszersmind a két fővárossal a hozzájárulási tárgyalások is, s a további költség fedezésére nézve különböző módozatok jöttek szóba, melyek tovább füzesét azonban az 1870-kí X. ez. mellőzte. Mind az, mit fenntebb elősorolni volt szerencsénk, nem meriti még ki teljesen azon intézkedéseket, melyek 1838. óta a veszélyek elhárítására történtek. — Egyrészt ugyanis a mészáros utczától az ország-és váczi-uton át egy erős vódtöltés húzatott, mely a Ferenez-, József- ós Terézvárosokat védi a Duna ellen, s a melyből kiágazólag a soroksári, üllői ós kerepesi utakat képező kereszttöltések által viszont ez utóbbi városrészek is elválasztattak egymástól, hogy amond 0 tt főtöltés áttörése esetére is lehetőleg localisáltassók; ezen időben épült fel végre a tüköri gáttól a sótórig terjedő parttöltés is, csakhogy épen ezen vódmű, mely pedig a bel- és lipótváros s így a főváros központjának megoltalmazására volna hivatva, a 38-iki árvíznél kisebb magasságra épülhetett csak ki, minthogy ellenkező esetben az egész dunasort, Pestváros diszét, majd egy fólölnyire el kellett volna temetni, s a gőzösökkel való érintkezés megnehezítése folytán az itt kifejlődött jelentékeny forgalmat is jóformán feláldozni. Másrészt elrendeltetett, hogy minden uj építésnél a földszinti talaj a 38-iki árvizén felül leg"alább hat hüvelykkel s igy a 0 pont felett legalább 30 lábra helyeztessék, — minek folytán eddig a városi területnek egy harmada emeltetett fel ily magasságra s ez többé-kevésbbó a többi városrészekben is megközelittetett. Mai állapot Mindezen intézkedések azonban, mint a fentebbi tárgyalásokból látszik, korántsem azon feltevésben tótettek, mintha általok a 38-iki szerencsétlenség ismétlődésének eleje volna véve mindenkorra; s valóban is e czélnak az emlitett védművek távolról sem felelnek meg. Mint tudva van ugyanis, a vódtöltósek csakis a rendszeres előre kiszámítható vizbősógből származó árvizek ellen óvnak sikeresen; a 38-iki pesti árviz azonban nem a Duna akkori vizbőségónek, hanem a fővárosi dunarészben fekvő lefolyási akadályoknak, különösen pedig a Gellérthegy alatti kanyar kellőnél
