Képviselőházi irományok, 1869. III. kötet • 241-347. sz.

Irományszámok - 1869-330. Törvényjavaslat az első folyamodási biróságok rendezéséről

330. SZÁM. 275 Mindezen szempontok teljes méltánylásával a javaslat a biróságok jövő szervezésénél különösen a következő főelveket fogadta el irányadóknak. 1. Elfogadtatott azon elv, hogy a birói hatóságot első folyamodásilag is rendszerint társas biró­ságok gyakorolják, és hogy csak némely csekélyebb ós sürgős elintézést igénylő ügyek elintézése bizassék egyes bírákra. Elfogadtatott ezen elv azért: mert kétségtelen, hogy a társas-biróságok az alapos, elfogulatlan és részrehajlatlan Ítélethozatalt inkább biztosítják, úgyszintén a felek irányában is függetlenségüket és el­fogulatlanságukat inkább képesek fenntartani, mint az egyes biróságok; továbbá, mert a nemzet által oly­annyira sürgetett szóbeli eljárás a mai korbeli jogtudomány és joggyakorlat tanúsága szerint, teljesen csak társas-biróságokkal léptethető életbe, és az ügyek gyors ós igazságos elintézésére czóízó üdvös hatását csak ezek mellett fejtheti ki; végre mert habár bíróságaink szervezésénél, már tekintettel is kell lennünk alaki törvényeink jövő át­idomitására: de addig is a szervezetet a fennálló törvényekhez kell alkalmaznunk, már pedig ezek is a fen­nebbi elvet elfogadták A szervezet tehát részint a fennálló alaki törvényeinkbe illesztetett be, másrészt azonban már tekintettel van alaki törvényeink jövő átalakításra. 2. Elfogadtatott azon elv : hogy az elsőfolyamodási bírósági közegek állandó székhelyekhez le­gyenek kötve : hogy a szókhelyek a népesség és közforgalom igényeihez képest állapíttatván meg, mindazok, a kiknek birói segélyre szükségük van, azt bizton és gyorsan feltalálhassák. 3. Az 1869. IV. t. ez. a törvényhatóságok birói hatóságát megszüntetvén: természetesen az addig fennállott törvényhatósági biróságok tovább fenn nem tarthatók, és ennek folytán a szervezendő ösz­szes biróságok királyiak lesznek. Ezen elv természetes kifolyása az is, hogy a biróságok kerületeinek meg­állapításánál a városi ós megyei területek külön-külön tekintetbe nem vehetők, és azon anomáliát, hogy ugyanegy székhelyen a megyei ós városi közönség számára külön-külön biróságok állíttassanak fel, fenntar­tani nem lehetett. Azonban a városok, melyek eddig külön birói-hatósággal voltak felruházva, annyiban még is te­kintetbe vétettek, hogy a lehetőség szerint nagyobbrészt bírósági szókhelyekül kijelöltetnek. A megyei törvényhatóság területe a biróságok kerületeinek meghatározásánál rendszerint érintet­lenül hagyatott, és egész járások, vagy egyes községek egy más törvényhatóság kerületén fekvő törvény­székhez csak annyiban osztattak be, a mennyiben a felek érdekeiben a területi és forgalmi viszonyok ezt kívánatossá teszik. 4. A biróságok kerületeit a javaslat a lehetőség szerint, mind népesség, mind kiterjedés tekinte­tében egyformán törekszik ugyan megállapítani; azonban ezen czélt mindenütt elérni nem lehetett, mert te­kintettel kellett lenni a hegyes vidékeken, különösen Erdélyben ugy az alföldön létező közlekedési nehézsé­gekre, a melyek a feleknek a bíróságokkal való érintkezését szerfölött nehezítik, miért is ily helyeken ala­kíttattak biróságok kisebb népesség számára is. 5. A törvényszékek számának megállapításánál különösen tekintettel kellett lenni arra, hogy mi­vel a bűnvádi-, hagyatéki- ós telekkönyvi ügyek szükségessé teszik a feleknek a törvényszék előtti szemé­lyes megjelenését: a törvényszéki szókhely közelsége által egyrészről a feleknek a hozzáfórhetós könnyit­tessék és azok aránytalan költekezésektől megkíméltessenek, — másrószt pedig a bűnvádi eljárásban fizetendő tanudijak ós szállítási költségek megtakarítása által az állampénztár kiadásai is kevesbbittessenek. 6. A polgári törvénykezési rendtartás a biróságok hatásköre iránti intézkedéseket már nagyban egyszerűsítette, a javaslat ezen czélt még inkább mozdítja elő az által, hogy különösen az ipar- ós keres­kedő-testületek ebbeli óhajainak megfelelve, a váltó- és kereskedelmi ügyek feletti bíráskodást a törvény­székekre ruházta, továbbá, hogy a bányabirtok-szabályozási ügyek és a pénzügyi keresetek szintén áttétet­nek a rendes biróságok hatáskörébe. A telekkönyvi intózmóny jótékonysága hazánkban mindinkább elismerésre találván: több város 35*

Next

/
Thumbnails
Contents