Képviselőházi irományok, 1869. III. kötet • 241-347. sz.

Irományszámok - 1869-287. A kilencz osztály előadóiból alakult központi bizottság jelentése a felállitandó állami számvevőszék iránt előterjesztett törvényjavaslatok tárgyában

136 287. SZÁM. 4. §. Az állami számvevőszék elnöke és többi tagjai az országgyűlés egyik házának sem lehetnek tagjai. Az elnök, a főszámtanácsos és a számtanácsosok nem lehetnek a ministerekkel vagy egymás között oly rokonságban vagy sógorságban, mely a törvénykezési rendtartás 56 §. b) pontjában elősoroltatik. Időközben beállható 'esetekben az illető áthelyezésének van helye. 5- §• Az állami számvevőszók, elnöke ós többi tagjai semmiféle más állami- vagy magán hivatalt, ós oly állást vagy tisztséget, mely számadási vagy vagyoni felelőséggel jár, a természeti és törvényes gyámság egyedüli kivételével nem viselhetnek; ós sem közvetlenül, sem hozzátartozóik vagy más közvetítők által nem vehetnek részt oly vállalatok igazgatásában vagy ügyvitelében, a melyek az államnak számolni kötelesek, vagy az állammal bárminő segélyezési vagy szerződési viszonyban állanak. 6. §. Az állami számvevőszók elnöke a képviselőház által felterjesztett három egyén közöl, ő Felsége által a ministerelnök ellenjegyzése mellett neveztetik ki; a főszámtanácsost ós tanácsosokat ő Felsége a szám­vevőszék elnökének javaslata alapján a ministerelnök felterjesztése ós ellenjegyzése mellett nevezi ki. A segédszemélyzet kinevezésének joga a főszámvevőszék elnökét illeti 7. §. Az állami számvevőszók ügyeit szemólyes felelősség terhe alatt az elnök vezeti, akadályoztatása esetében a főszámtanácsos helyettesíti. 8. §. Az állami számvevőszék elnöke egész életére neveztetik ki, s hivatalát csak a következő 9 ós 10 §§-ban megállapított törvényes eljárás következtében vesztheti el. 9. §• Az állami számvevőszók elnöke az országgyűlésnek felelős minden mulasztásért, vagy törvényellenes eljárásért, a melyet vagy maga követ el, vagy a melyet tudomása levén róla, jelentésében az országgyűlés elé terjeszteni elmulasztott. 10. %. Az állami számvevőszók elnökének vád alá helyezését a képviselőház általános szavazattöbbséggel rendeli el; s ez esetben a bíráskodást ugyanolyan módon, ugyanazon bíróság gyakorolja, a mely a rai^ nisterekre nézve az 1848. III. t. czikkben meg van állapítva, s ugyanazon törvény 35-ik §-ának rendelete az állami számvevőszék elnökére is kiterjed. 11. §• Az állami számvevőszók főszámtanácsosa és tanácsosai felett az állami számvevőszók elnökének megkeresése folytán az illető közvádló által indítandó közkereset mellett a vád minőségéhez képest az ille­tékes büntető, — fegyelmi esetekben pedig a fegyelmi törvény 35-ik szakaszában felállított fegyelmi bíróság fog ítélni. A segéd és kezelő személyzet tagjai felett a fegyelmi hatóságot az állami számvevőszók gyakorolja, 12. §. Az állami számvevőszék elnökének évi fizetése annyi, mint egy ministeré. Az állami számve­vőszók többi tagjainak száma és fizetése az állami számvevőszók elnökének véleménye alapján, az állami számvevőszók évi költségvetésének megállapításakor szabályoztatik.

Next

/
Thumbnails
Contents