Képviselőházi irományok, 1869. III. kötet • 241-347. sz.

Irományszámok - 1869-286. Pestváros közgyűlésének emlékirata, az ipartörvény alkotása tárgyában

286. SZÁM. 131 IV. Noha a törvényjavaslat 7-ik §-a szerint minden engedély személyhez van kötve, mind a mellett a 26-ik §. azon rendelkezése, melyszerint az iparos iparát bérlő vagy helyettes által is űzheti, némi kételyre nyit tért az iránt, hogy az engedélyhez kötött iparokat mások által ne lehessen gyakoroltatni, pedig ezen megszorítás az engedélyezési rendszer mellett nagyon szükséges. E tapasztalás ugyanis azt bizonyitja, hogy a rendőri felügyelet alatt álló iparüzletekben nem ritkán előforduló visszaélések főkutforrása a jog haszonbérletek megengedésében rejlik. Elnézve attól, hogy ezen rendszer a felügyeletet és nyilvántartást igen megnehezíti, annak még azon helytelen és kárhoztatandó oldala van, hogy a mig némely jogtulajdonos a korlátolt számú iparoknál minden fáradság nélkül és igy egészen indokolatlanul néha nem csekély évi jövedelemre tesz szert, addig sok iparkodó és tehetséges kivált kezdő egyén — az üzletnek korlátoltsága miatt iparengedélyhez nem juthatván, keresetében és becsületes életfentartási módjában vagy egészen gátolva van, vagy kénytelen a jogtulajdonosnak kegyét hajhászni és azok legtöbbnyire tulcsigázott követeléseinek hódolni. V. A törvényjavaslat az úgynevezett piaczi iparüzletekről, — milyenek a kofák, utczán és tereken sátorban árulók — stb. részletesen nem intézkedik, és ezt csak helyeselni lehet, mivel ezekre nézve mindig a helyi viszonyoknak kell irányadóknak lenni; kételyek eloszlatása végett még is szükséges lenne e tekintetben törvény által annyit kimondani, hogy a nyilvános tereken és utczákon árulás a rendes iparfoglalkozások sorába nem esik, és az ilynemű üzletek gyakorlatának föltételei az illető helyhatóság által a körülményekhez képest alkotandó szabályokkal állapíttassanak meg. VI. Az iparhatóságokról szóló V. fejezetben kimondott azon elv, melyszerint három folyamodás állapittatik meg, igen helyes ; annál helytelenebb azonban a 101. §. b) pontjának azon rendelkezése, hogy a szab. kir. városokban első folyamodásu hatósággal a kapitányi hivatal ruháztatván fel — ehhez a város közönsége által az iparügyek ellátására egy vagy több városi tanács osztatik be. Miután a törvényjavaslat nem mondja, hogy a kapitányi hivatalnál az iparügyek testületi kezelés alá veendők, nincs indokolva, miért osztassanak be épen tanácsnokok, kik utóvégre is nem lennének egyebek, mint a kapitányi hivatalnak fogalmazói. De ilynemű intézkedés a törvényhatóság jelen szerkezete mellett kivihetetlen is lenne, a városi tanácsnokok ugyanis az 1848. 23. t. ez. értelmében s közvetlen a városi közönség által választatván, mint lyenek azon városi tanács tagjai, melynek törvényei fennálló hatásköre van és melynek a kapitányi hivatalok alárendelvék, ós a mely törvényjavaslat szerint egyszersmind Ií folyamodásu iparhatóság lenne. A tanács tehát, ha saját kebeléből egy vagy épen több városi tanácsnokot a kapitányi hivatalhoz beosztana mig egyrészről megfosztaná ezen beosztott tanácstagokat törvényes jogaiktól, addig másrészről a saját hatáskörébe tartozó ügykezeléstől több oly erőt vesztene el, melyeket csak ujabb állomások költséges rendszeresítésével lehetne pótolni. VE. A 112. §. szerint a bírságpénzek az illető ipartársulat sególypénztárát illetik, mi által a városi szegényalap tetemesen megrövidíttetik, és a város szegények ellátásáról kevósbbó lenne képes gondoskodni, óhajtandó lenne azért, hogy az eddigi törvényes gyakorlat, melyszerint a bírságok egyedül a szegényalap javára folytak, továbbra is fentartassók. VIII. Városunkban emberemlékezetet meghaladó idő óta, — de ugy volt az más városokban is országszerte, hogy — az iparengedélyek után a jótékony intézetek fenntartására engedélyi-dijak szedettek ; és noha az 1859. évi deczember 30-án kelt iparrendben ennek szedhetóséről említés nem tétetik, —szedetik az általunk legfőbb volt kormányi intézkedés alapján mostanáig. Indokolva van ezen engedélyi-dijaknak a kegyeleti intézetek számárai szedése azon tények által, hogy ezen intézetek jótékonyságát épen helybeli elaggott polgárok, s azoknak özvegyei mint olyanok élvezik, kik üzletük meginditásakor biztos élelmi keresettel s vagyonnal rendelkeztek, — de a sors mostoha csapásai miatt tönkre jutván, elaggott s munkatehetetlen állapotokban intézetünk jótékonyságában találnak egyedül menedéket; — továbbá olyanok, kik elszegényedtek, de gyámolitás mellett ismét kedvezőbb helyzetre sególytetnek; — végre mindezeknek vagyon- ós gyámolitás nélkül visszamaradt árvái: miért is az általuk még jólétükben lefizetett engedélyi-dijak, mintegy elszegényedés ós gyámoltalan állapotuk esetére, vagy árváik 17*