Képviselőházi irományok, 1869. II. kötet • 105-240. sz.
Irományszámok - 1869-228. Kivonat a főrendiház 1869-ik évi deczember hó 10-én tartott XXIV-ik ülésének jegyzőkönyvéből
372 228. SZÁM. első esetben pedig a vádlott költségei megtérítendők, és pedig, ha a per hivatalból indíttatott, az állam, különben a panasztevő által. Egyúttal, ha a fegyelmi bíróság a vádlottat felmenti s azt látja, hogy a magán fél részéről emelt panasz hamis állításokra, vagy a tényeknek szándékosan elferdített előadására alapíttatott: a panaszlót 500 forintig „terjedhető" birságban marasztalja el, a melynek megfizetésére a fél, s ha ez által az ügyvéd írásban utasítva nem volt: az ügyvéd köteleztetik. Ezen birság be nem hajthatás esetére, fogságra változtatandó át, egy napot 5 forintra számítva. 54. §. Mind a közvádló, mind a vádlott fél a határozatot kihirdetés után 24 óra alatt fölebbezhetik, és felebbezós esetében a kézbesítéstől számítandó 3 nap alatt a fölebbvitelt írásban is indokolhatják. 55. §. Marad változatlanul. 56. §. Marad változatlanul. 57. Marad változatlanul. egyúttal a büntetést, valamint megállapítja a fegyelmi eljárásnak a vádlott által viselendő költségeit is. Az első esetben pedig a vádlott költségei megtérítendők, ós pedig ha a per hivatalból indíttatott, az állam, különben a panasztevő által. Egyúttal ha a fegyelmi bíróság a vádlottat felmenti s azt látja, hogy a magánfól részéről emelt panasz hamis állításokra, vagy a tényeknek szándékosan elferdített előadására alapíttatott: a panaszlót 500 forintig terjedő bírságban marasztalja el, a melynek megfizetésére a fél, s ha ez által az ügyvéd írásban utasítva nem volt: az ügyvéd köteleztetik. Ezen birság, be nem hajthatás esetére, fogságra változtatandó át, egy napot 5 forintra számítva. 54. §. Mind a közvádló, mind a vádlott fél a határozatot kihirdetés után 24 óra alatt fölebbezhetik, ós a kézbesítéstől számítandó 3 nap alatt a fölebbvitelt írásban is indokolhatják, 55. §. Ha a szabályszerüleg megidézett vádlott nem jelent meg a tárgyalásra, sem elmaradását alapos okokkal nem igazolta, sem a tárgyalásra maga helyett ügyvédet nem küldött, sem pedig védelmét Írásban be nem nyújtotta : az eljárás a fennebbi szakaszok értelmében mind a mellett is megtartandó, s a bíróság a vizsgálat eredményéhez képest hoz határozatot. Ha ellenben a vádlott alapos okoknál fogva nem jelenhetik meg s azokat a tárgyalás megkezdése előtt írásban igazolja; a tárgyalásra uj határnap tűzendő ki. Utólagos igazolásnak semmi hatálya nincs. 56. §. A fölebbezett fegyelmi ügyekben a fölebbviteli fegyelmi bíróság ugyanazon szabályok szerint jár el, a melyek az első folyamodást! fegyelmi bíróságra nézve a fentebbi szakaszokban vannak megállapítva. 57. §. Mind az első, mind a fölebbviteli fegyelmi bíróság indokolt határozata a kihirdetés után 24 óra alatt írásban kiadandó mind a közvádlónak, mind a vádlottnak, s azon fölül 8 nap alatt közlendő azon